(Írta: Selmeci János) Kedves Barátaim, Magyarok! Nem hiába ostromoltuk Brüsszel omladozó, ám Soros-dollárokkal és a liberális bürokraták nyálkás, nyúlós testével bőven kidúcolt vár falát. Győztünk, és ez még a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholyából is látszik.
Kemény vita áll mögöttünk, és a nép, utóbbi nélkül aligha bírtuk volna szusszal, és le kellett volna tennünk a fegyvert a háborúpárti brüsszeli pincsikutyák előtt. Nemcsak gyanús identitású szexaktivistákat küldtek volna otthonainkba és iskoláinkba, hogy gyermekeinket migránsgettókba hurcolják, a kemény munkától megéhező magyar férfiak tányérjába pedig a csalamádé, hurka és sültkolbász helyett műhúst csempésszenek, hanem azt sem engedték volna, hogy saját házunkban huszármentében, az ezeréves magyar államra gondolva jóízűen fogyasszuk a töltött káposztát. Ezt megakadályoztuk.
Bár az Európai Unió jogszabályai tiltják, hogy a magyarok pénzét Ukrajnának adják, mi jól ismerjük az amerikai demokraták zsoldjában álló Soros-féle brüsszeliták furfangos gondolkodását. Kihagytak volna bennünket a megállapodásból, pénzt küldtek volna a háborúra, és még azt is nekik adták volna, ami a magyar embereknek jár. Ám a nagyokkal sikerült megállapodnom; garanciát kaptunk arra, hogy a mi pénzünk nem kerül Ukrajnába, ahogy azt sem írhatják elő nekünk, pedig ez volt a tervük, hogy a NB1-es tabella élén álló, csak magyar futballistákkal vitézkedő Paks csapatának kötelező legyen migráns játékosokkal feltöltenie a középpályáját. Mi magyarok nemzeti és futballkérdésekben nem ismerünk tréfát.
Apropó, foci, az ukrán külügyminiszter arra vetemedett, hogy egy interjúban megjegyezte: a magyar miniszterelnök magyar párti, a magyar futballválogatott pedig kiváló játékosokból áll. Nos, nem érdekel a véleményük ebben a tekintetben. Oda azért nem süllyedhet az ország, hogy Magyarország válogatottjáról és Marco Rossi kapitány teljesítményéről valaki más mondja el, hogy az milyen. Nem tartunk igényt más országok Szöllősi Györgyeire, ez egy több mint százéves futballkultúra doktor Sárosikkal, Puskásokkal, Verebesekkel, hogy a napjainkról, Schäferünkről, Szoboszlainkról, Orbánunkról ne is beszéljek, nem kell nekünk a szomszéd szlávoktól a Sevcsenko.
Tehát győztünk, győzni is fogunk, ott vagyunk a rothadó Nyugat lapjainak címoldalán, ahol sikerünket elhazudhatják ugyan, eredményeinket lekicsinyelhetik, sőt úgy tehetnek, mintha látványos szabadságharcunkkal valójában semmit sem értünk volna el, mondván, hogy pontosan azt írtuk alá, amit korábban elutasítottunk, meg nem kerülhetnek bennünket.