A nagy feltűnést keltő Orbán-vádak kapcsán a The Daily Telegraph idézi a német kancellárt, aki már a Frankfurter Allgemeine hasonló, vasárnapi értesülését is kategorikusan cáfolta. A német újság arról adott hírt, hogy egyes európai államok hajlandóak befogadni 400 ezer menekültet, amiért Ankara segít enyhíteni a válságot. Merkel úgy fogalmazott, ilyesmi fel sem vetődött a megbeszéléseken. A német sajtó különben úgy tudja, hogy a kancellár már nem kívánja meggyőzni Magyarországot és más kelet-európai államokat arról, hogy szálljanak be a kvótarendszerbe. Ahhoz viszont ragaszkodik, hogy arányosan vegyék ki részüket a török segélycsomag költségeiből.

Uniós képviselők élénken cáfolják, hogy titkos megállapodás született Ankarával, azt azonban nem tagadják, hogy az EU igyekszik valamilyen hatékonyabb módot találni a szír menekültek áttelepítésére – írja az Independent.
Bizottsági illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy a folyamatot rendezett formában, de önkéntes alapon képzelik el, vagyis Magyarország és a kvótát elutasító többi állam nem lenne köteles csatlakozni. Az Európai Migrációpolitikai Intézet igazgatója közben úgy látja, hogy az elképzelésnek van értelme, miután szeptemberben kudarcba fulladtak az ez irányú javaslatok. Németország pedig most joggal szeretné elkerülni, hogy fáradságos módon mind a 28 tagállammal egyeztetni kelljen, mert itt a leginkább rászoruló menekültek megsegítéséről van szó. A szakember hozzátette, hogy Orbán szándékosan kelti a feszültséget mind a migránsokkal, mind az unióval szemben.  

Orbán Viktor első lett a neves amerikai lap, a Politico listáján, amelyen azok szerepelnek, akik az idén leginkább alakították, megrázták és felkavarták Európát. Az értékelés úgy mutatja be a magyar politikust, aki egykor, kisvárosi lázadóként segített lebontani a vasfüggönyt, most viszont építi a falakat. Személyét képtelenség figyelmen kívül hagyni, vagyis egészen pontosan lehet szeretni és nem szeretni, de mindenképpen oda kell figyelni rá. Kanyargós pályáján most befolyásolja leginkább a korszellemet, de ugyanolyan mértékben igazodik is hozzá. A menekültválság kapcsán pl. elérte, hogy a vita ne a befogadásról, hanem az emberáradat távol tartásáról szóljon. Ráérzett a kontinensen kavargó hangulatra, európai vezetők egykor megpróbálták kitaszítani, ma ő a jobboldali fő áram talizmánja. 

Új norma lett a földrészen, ahogy politizál, pedig úttörőként indult ezen a területen. Kérlelhetetlenül védelmezi a nemzeti érdekeket, ugyanakkor látványosan nem bízik Európa irányítóiban. Gazdasági populista, az állam erős szerepét szorgalmazza, szociálisan konzervatív. Keresztény értékekre hivatkozik, nem titkolja, hogy megveti a liberális eliteket, a médiát és a mohó bankárokat.

Az orbánizmus nagyon sokban emlékeztet arra, amit Putyin és Erdogan csinál. Az ő változata azonban felvizezett: nem nyíltan tekintélyelvű, sok mindenben összhangban áll az uniós szabályokkal.

De térdre kényszerítette a civil szervezeteket, a független sajtót és az igazságszolgáltatást, méghozzá úgy, hogy arra az orosz és a török vezető is csak csettinteni tudna. Irányvonala megerősítette népszerűségét a magyarok körében. 
Személyében testesíti meg Európában az illiberális politika felemelkedését. Nehéz kategóriába sorolni, rengeteg bírálója szerint ma szöges ellentéte ifjúkori önmagának. Közeli ismerői viszont azt mondják, hogy nem a damaszkuszi utat járta be, gyakorlati okok vezérelték átalakulását. Azért fordult jobbra, a konzervatív vidék felé, mert ott volt tér a politikában.

Orbán tombolásában azonban maradt pragmatizmus: amikor provokációi nyomán az EU keményen a körmére koppint, hajlamos visszakozni. Sok magyar hangját lehalkítva mondogatja, hogy Orbán jobb, mint az alternatíva, a Jobbik. El lehet képzelni, hogy Brüsszel egyetért a véleménnyel. Orbán érzelmek nélküli irányba tereli a politikát, az elvek helyett inkább a megalkuvás felé.

Ám útja egyelőre szemkápráztató, hatékony… és fertőző. 

„Populisták az első rajtkockában” címmel a svájci Tages-Anzeiger arról ír, hogy Kelet-Európában az emberek hiába remélték, hogy az EU megszabadítja őket a korrupciótól és az oligarcháktól. Most viszont már nem csak politikusok uszítanak Brüsszel és a menekültek ellen. Lengyelországban az új kormány azon van, hogy Orbán Viktortól eltérően ne évek, hanem csupán pár hét alatt átépítse az államot, azaz kötőfékre vegye az igazságszolgáltatást, ellenőrizze a médiát, cenzúrázza a kultúrát és szembeforduljon az unióval. És az sem érdekli, hogy a kvóta elutasítása miatt Brüsszel netán visszafogja az anyagi támogatást.

Kelet és Nyugat között megbénult a szellemi és kulturális csere. A régi tagállamok csak saját magukkal vannak elfoglalva és ez sérti a keletiek büszkeségét. Amire a nyugatiak dacosan válaszolnak és előszedik a lomok közül a mag-Európa ötletét. És a menekültválság csak radikálisan felgyorsította ezt a folyamatot.

A Nyugat nem érti, miért nem hajlandók a legcsekélyebb szolidaritásra azok az országok, amelynek menekültjei annak idején annyi segítséget kaptak. Keleten viszont úgy látják, hogy Brüsszel még nem teljesítette bizonyos ígéreteit, még tartozik nekik. Közben pedig onnan vándorolnak ki a legtöbben anyagi megfontolásokból, ahol a kormányok a leghangosabban ágálnak a gazdasági migránsok ellen.

A keleti nacionalisták a múltban fedezik fel a jövőt. A két világháború közti időszak diktátorait a nemzetállam megteremtőiként ünneplik, az árnyoldalakon túllépnek.

Magyarországon történelmi példaképként emlékműveket és tereket állítanak vissza, mintha a vezetés vissza akarná forgatni az idő kerekét. Orbán Viktor a magyar útban látja az egyetlen esélyt a hanyatló Európa megmentésére: azaz szigorúan katolikus, antiliberális, etnikailag egységes lakossággal, továbbá elzárkózik mindentől, ami idegen. Az emberi jogokat a földrész keleti felén már nem tartják kötelezőnek. Orbán, Zeman és Szydlo ugyanazt a mítoszt táplálja, vagyis, hogy a kibillent világban csakis a nemzet közössége tud védelmet és biztonságot nyújtani. 

A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!