Magyar- és Lengyelország arra szolgáltatott példát, hogy – mintegy az Európai Unió érzékelő radarjának látószöge alatt repülve – olyan informális hatalmi struktúrát alakított ki, amellyel aláásta a demokráciát. Erről tett közzé terjedelmes tanulmányt Zgut Edit politológus a Közép-európai Egyetem, a CEU Demokrácia Intézete Review of Democracy című online kiadványában.

A szerző szerint a Fidesz, illetve a (lengyel) Jog és Igazságosság kormánya egész sikeresen folytatta mindeddig macska–egér játékát az EU-val. Az unió gazdag kelléktárat teremtett a jogállamiság ügyében – beleértve az úgynevezett jogállamisági feltételrendszer szabályozását –, mégsem tudta megfékezni a demokrácia hanyatlását egyik tagállamban sem.

Zgut Edit kiemeli, hogy mind Orbán Viktor, mind Jarosław Kaczyński külön támogatói bázist hozott létre saját politikai céljainak szolgálatában, hatalmának bebetonozása végett. Ez mélységesen negatív hatással volt az intézmények minőségére, foglyul ejtette az államot, és magasabb sebességfokozatba kapcsolta a klienskört jellemző korrupciót. Mindenfajta rendszer formális és informális gyakorlatok révén működik, de a hibrid vagy látványos demokrácia-deficitet mutató politikai rezsimeket különösképpen jellemzik az informális intézmények.  

Ahhoz, hogy megértsük az Orbán-rendszer természetét, a szerző Móricz Zsigmond Rokonok című regényét ajánlja elolvasásra – a két világháború közötti Magyarország fiktív városát, a rendszerszintű korrupció melegágyát, a provinciális előkelőségek klienshálózatát. A feudális alapú függő helyzet, az, hogy bizonyos értelemben mindenki a kormánytól függ, a demokratikus átmenet harminc esztendeje után is érvényes, sőt, érvényesebb, mint valaha. A döntéshozatal fő terepe gyakran a hivatalos intézményi kereteken kívül található, olyan szereplők bevonásával – beleértve a miniszterelnök közeli rokonait is –, akik nem viselnek alkotmányos felelősséget. Bár a döntéseket hivatalosan gyakran a törvényalkotási szabályoknak megfelelően hozzák meg, a kormány gondoskodik arról, hogy a jog igazodjék a rezsim autoriter célkitűzéseihez.

Zgut kitér a közbeszerzések sorozatos nyerteseiből álló nagyvállalkozói kör bemutatása mellett a média túszul ejtésére is. A kormánypárti médiára a legnagyobb befolyást gyakorló személyi kör feltérképezésén túl hangsúlyosan foglalkozik a KESMA médiabirodalommal, amely Orbán felügyelete alatt áll. Az, hogy 2018-ban 470 médiaintézmény irányítója – minden üzleti megfontolást mellőzve – úgymond „önként” odaadományozta ezeket a javakat az akkor létrehozott központi alapítványnak, a szerző szerint azt támasztja alá, hogy ezek a haverok sosem voltak igazi tulajdonosai a szóban forgó kiadványoknak.

A szerző áttekinti a különféle uniós eljárásokat, és megállapítja: Magyarország esetében az a gond, hogy az olyan uniós eszközök, mint például a jogállamisági feltételrendszer szabályozása, az EU-jog megsértésének csak az egyes eseteire képesek reagálni, és nem tudják kezelni az önmagukban kisebb törvényalkotási változtatásoknak az összeadott hatását, illetve Orbán informális hatalomgyakorlását a demokrácia visszaszorítása végett. Másfelől: az uniós alapszerződés hetedik cikke szerkezetileg alkalmatlan a tagállamok megfegyelmezésére – az egyöntetűség követelménye miatt –, továbbá alkalmatlan arra, hogy érzékelje a jogszerűség szürke zónájába eső informális hatalomgyakorlást, így az erőszakos szavazatvásárlást és a szavazók megfélemlítését.   

„Az EU-nak az elmúlt évtized során meg kellett volna tanulnia, hogy Orbán Viktor mestere annak, miként tegyen eleget formálisan a követelményeknek, miközben érdemben informális módon aláássa a demokráciát. Bújócskázik a jog által mélyen átitatott abban a közegben, amelyben az EU intézményei az átláthatóságon és a felelősségre vonhatóságon alapulnak, és ahol bizonyos tagállamokban hiányzik a politikai akarat mások megbüntetésére” – írja Zgut Edit, és példaként említi, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított ugyan Magyarország ellen, miután a médiatanács elutasította a Klubrádió frekvencia-hosszabbítási kérelmét, ezt túl szűk értelemben és túlságosan megkésve tette, és így nem tudott eredményt elérni.

A tudományos tevékenységét jelenleg Lengyelországban folytató politológus tanulmányának végkövetkeztetése: az összképet szem előtt tartó, a teljes hatásmechanizmusra alapozott, úgynevezett holisztikus megközelítésre van szükség az EU-intézmények részéről. Ebben a megelőzésnek, az azonnali jogi fellépésnek és az uniós pénzalapok hatékony felfüggesztésének egyaránt meg kell lennie a maga szerepének. Zgut szerint az EU először is többet tehetne a korrupció ellen, például az egységes piaci feltételeket értékelő technikai eszközök révén, másodsorban a versenyjog és az állami támogatás szabályai alapján több kötelezettségi eljárást kellene indítania a média elfoglalása miatt, harmadrészt pedig növelni kellene az informális nyomást az autokrata tagállamokra az Európai Tanácson belül, ahol Németországnak van a legnagyobb politikai és gazdasági befolyása.

A piszkos kompromisszumok egyáltalán nem akadályozzák meg a demokrácia visszaszorítását, hanem éppen ellenkező hatást keltenek – zárul Zgut Edit tanulmánya a Review of Democracyban.