(N. Vadász Zsuzsa / hirklikk.hu) Történt 1997-ben, amikor az Integrációs Stratégiai Munkacsoport (ISM) vezetőjeként Inotai András élő tv-beszélgetést folytatott Orbán Viktorral, a parlament integrációs bizottságának akkori elnökével, aki a kérdésre, hogy milyen lesz az EU a számunkra, azt válaszolta, hogy „talán valamivel kicsit jobb lesz, mintha kívül maradnánk”… (Nyitó kép: Inotai András; foto: hatoscsatorna.hu)
Ezt az emléket idézte fel Inotai András (77) ny. kutatóprofesszor a Hírklikknek, amikor a mai miniszterelnök minapi interjújának arra a részletére kérdeztünk rá, amely szerint „szűken számított magyar szempontból fifty-fifty, vagy kétséges” az új uniós költségvetés és újjáépítési segélyalap magyar elfogadása.
Orbán tehát már 23 éve is ilyen hideg, számító, s mindenekelőtt csakis a saját érdekeit figyelembe vevő szemüvegen keresztül nézte az uniós tagságunkat. Inotai viszont magyar állampolgárként kikéri magának, hogy „Orbán Viktor határozza meg, mi a magyar érdek. Semmi joga sincs ehhez! Az ő érdeke a hatalom folyamatos „illiberális” kiterjesztése, mindenáron, ha kell, szembe menve az európai alapértékekkel. És ehhez kapcsolódva gazdasági maffiakörének gazdagítása. Ez lenne a „magyar érdek”? És tényleg csak pénzről szól az uniós tagság? Még ha Orbán igyekszik is erre redukálni a kérdést.
„Azt is tudnunk kell, hogy az európai uniós forrás nem ajándék, mert több pénzt visznek ki Magyarországról, mint amennyit kapunk… Tehát a mérleg, ami a Magyarországról kimenő pénzek és a beérkező pénzek egyenlegét illeti, úgy fest, hogy ma több pénz megy ki Magyarországról, mint amennyi bejön ide, ideértve az uniós pénzeket is” – mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek adott minapi interjújában. Hogy is van ez valójában? Kérem, tegyük tisztába ezt a – több mint furcsa – kijelentést/párhuzamot.
– Valóban be kell fizetnie a közös uniós költségvetésbe minden tagállamnak, nekünk évi durván ezermillió eurót – a befizetés nagyságát GDP-arányosan állapítják meg a tagállamok számára – mondja Inotai professzor. – Ám az egymilliárd ellenében, többszörösét kapjuk vissza! A 2014–20 közötti hétéves keretben összesen 23 500 millió eurót kapunk, azaz átlagosan közel évi 3500 milliót. De ez csak az a pénz, ami a strukturális alapból érkezik. Ezen felül, más címszavak mentén is kapunk jelentős uniós támogatásokat, így évi több százmillió eurót a mezőgazdasági támogatások címén, valamint olyan egyéb programok keretében, mint az oktatás-kutatási Erasmus, a nemzetközi segélyek vagy a regionális kapcsolatok erősítése. Más szóval, hatalmas többletet kapunk vissza ahhoz képest, amit mi befizetünk. Mi több, valamennyi nettó haszonélvező EU-s tagállam közül Magyarország kapja egy főre nézve a legnagyobb uniós támogatást.
– Orbán – az én olvasatomban – csúnyán összemosta az uniós támogatásokat és a külföldi működőtőkét, hiszen másként nem tudom értelmezni azt, hogy innen kivisznek pénzeket: hiszen az EU nem visz ki pénzt, aki kivisz, azok a cégek, amelyek mindenkor kivihetik nyereségüket. Ön is így gondolja?
– A „ma több pénz megy ki Magyarországról, mint amennyi bejön ide, ideértve az uniós pénzeket is” kijelentés alatt vélelmezhetően valóban a külföldi befektetések által Magyarországon megtermelt nyereség kivitelét értette. De ez már csak azért is övön aluli, mert ha Magyarország nem lenne az Európai Unió tagja, akkor nem lenne része a szabadkereskedelemnek, a mainál nagyságrendekkel kisebb lenne a külföldi működőtőke érdeklődése a magyarországi befektetések iránt. Vagyis lehetne élni a kirgiz vagy az észak-koreai életszínvonalon – mondjuk, ahogy látjuk a kormány vonzódását Ázsia felé, nekik bizonnyal megfelelne az a „korrupt Nyugattal” szemben. Az már más kérdés, hogy a magyar lakosságnak is megfelelne-e.
– A miniszterelnöki kijelentésben persze nem is két, hanem sok csavar van. Hiszen demagóg módon odaszúr egyet a „gaz kapitalistáknak” is, akik megfosztják szegény országunkat a pénzétől.
– A tőke azért telepszik meg egy országban, azért ruház ott be, azért fejleszt, hogy nyereséget termeljen – amúgy ezt teszik a magyar cégek is, amelyek külföldön ruháznak be. A kérdés csak az, hogy mit kezd a megtermelt profittal, vajon újra beruházza azt, esetleg fejleszt belőle vagy kiviszi az országból, ha például a cégcsoport nemzetközi pénzügyi helyzete megköveteli, vagy azért, mert itt már nem lát teret további fejlesztésekre. Persze „pikáns” helyzetek is adódnak a nyereség kivitelével: miközben az Audi az idén kivitt 700 000 millió forint profitot, a következő nap Orbán Viktor elment Győrbe és az adófizetők pénzéből 44 000 milliót odaadott a német cégnek – ez azért meglehetősen furcsa és azonnali reakció. Az meg főleg nem érthető, ha a multik nem az ország által kínált költség- és hatékonysági előnyök miatt, hanem csak azért jönnek Magyarországra, mert a regnáló kormánynak hála, a magyar adófizetők pénzéből finanszírozottan, „ingyen” tudnak nyereséget termelni. A jelenlegi magyar kormány ezt csinálja, s ez szerintem aligha tartozik a „nemzeti érdekvédelem” egyre gazdagodó tárházába.
– Orbán ebben az ominózus interjúban azt is megpróbálta megindokolni a sajátjainak, hogy miért akadékoskodik az EU új segélyprogramja ellen. Ezzel kapcsolatban is mondott néhány érdekes dolgot. „Hogyha csak szűk magyar érdeket nézek, akkor rezeg a léc…hogy ez megéri-e Magyarországnak, ez több mint kétséges…. szűken számított magyar szempontból fifty-fifty, vagy kétséges a dolog…”. Ez azért még tőle sem semmi…
– Nincs ezen mit meglepődni. Semmi új nincs benne, Orbán mindig is ilyen volt. Elmondok egy történetet: amikor, 1997-ben az integrációs munkacsoport vezetőjeként egy élő tv-beszélgetést folytattam vele, aki akkor a parlament európai uniós integrációs bizottságának volt az elnöke. Amikor azt a kérdést kapta, hogy milyen lesz az EU számunkra, azt válaszolta, hogy talán valamivel kicsit jobb lesz, mintha kívül maradnánk.
– A nevezett interjú uniós költségvetésére és segélyalapjára vonatkozó eszmefuttatásokból – azon túl, hogy a saját táborának szóló demagóg üzenetekkel volt teleszurkálva – sütött a hideg, számító gondolkodás.
– Miközben rendkívül primitívnek tartom, hogy az egész uniós tagságot pénzügyi kérdésként kezelik, azt azért megjegyzem, hogy az EU-tagság egy sor más, hatásában a tagállamoknak rendkívül hasznos előnnyel jár. A tőkeáramlás, a szabadkereskedelem, az, hogy bele tudunk szólni az uniós külkapcsolatokba, szavunk van az unión belüli fő célok és fejlesztések kérdéseiben – ezek és még sok minden más éppen úgy alapvető erkölcsi és egyúttal materializálódó érték, mint a páratlan pénzügyi támogatás, amit kapunk.
– Mondana egy mindenki számára érthető példát erre?
(Inotai András professzor interjúja itt folytatódik, tessék kattintani!)