Orbánnal és rendszerével együtt kell élni – de meddig?

A nemzetközi média két vezető aktuális témája a hajnali órák óta Boris Johnson brit konzervatív miniszterelnök pártjának parlamenti választási győzelme, valamint az, hogy Brüsszelben sikerült megkötni a klímaalkut.

Engedtessék meg a szerkesztőnek, hogy rendhagyó módon ide illessze Kocsis Tamás külpolitikai újságíró kollégánk elismerésre méltó frissességgel megírt hírmagyarázatát az Egyesült Királyság-beli szavazásról és a várható fejleményekről:

Mi lesz velünk, Albion?

A várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtized óta most először példátlan mértékű győzelmet aratott a kormányzó brit Konzervatív Párt az előre hozott parlamenti választáson a csaknem végleges pénteki adatok szerint.

Biztosra vehető, hogy az Egyesült Királyság január 31-én, a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) jelenleg érvényes határnapján kilép az Európai Unióból.

De: a Skót Nemzeti Párt is erősödött és elszakadásra készül! Az SNP a második nagy ellenzéki párt lesz a Liberális Demokraták és a minden eddiginél rosszabb eredményt produkált Munkáspárt előtt. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, az SNP vezetője már a választás előtt bejelentette, hogy a skót kormány jövőre újabb népszavazást kíván tartani Skócia függetlenné válásáról, amire Boris Johnson eleve nemet mond.

De teheti-e valóban?

Mert a történelem Skóciában egyre hangosabban köszön vissza.

Albion alaposan kuszált, angol, walesi, skót, ír népességű szigetvilágában nemcsak minden skót tudja azt, hogy mi történt, amikor 1292-ben Anglia igényt jelentett be az addig gyakorlatilag független ország ellenőrzésére, és bábállamot akart létrehozni. A skót főurak ugyanis visszautasították, hogy az angol seregben harcoljanak Franciaország ellen, erre válaszként pedig 1296-ban az angolok elfoglalták Skóciát. Bár a skótok történelme ezután nem volt olyan viharos, mint például az íreké, a független skót parlamentet csak az 1998-i Skócia-törvény (Scotland Act) állították vissza „a skót nép akaratának megfelelően.  

Az utóbbi néhány évben azonban ott is felpörögtek az események. Bár 2014-ben 55%-os többséggel népszavazáson erősítették meg, hogy Skócia nem szakad el a brit uniótól, az EU-tól való elszakadást, a 2016-i brit EU-tagsági népszavazáson a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. Nicola Sturgeon miniszterelnök pedig azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről. A skót kormányfő visszatérő, a választási kampányban is rendszeresen megismételt érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére „kirángassák” az Európai Unióból. A BBC televízióban mondta: rendszeresen tárgyal az EU-intézmények és a tagállamok illetékeseivel, és tényleges vágyat érzékel az EU részéről arra, hogy Skócia az unió tagja legyen. „Tárt karokkal várnák Skóciát, és nem hiszem, hogy a (felvételi) folyamat szükségszerűen hosszú időt venne igénybe” – fogalmazott a skót miniszterelnök.

A Londonban diadalát ülő Boris Johnsonnak is tudnia kell: most 2019-et írunk, sőt december 13-át, pénteket – és Luca napját. A nap kérdése, kinek hoz szerencsét, kinek balszerencsét Albionban – és Európában?                                              

És most folytatódjék Kárpáti János nemzetközi sajtószemléje:

Az Európai Unió tagországai – Lengyelország kivételével – megállapodtak abban, hogy 2050-re teljesen beszüntetik az üvegházhatású gázok légkörbe juttatását, és a lengyelek sem vétóztak, hanem csak úgy nyilatkoztak, hogy a maguk részéről egyelőre legalábbis nem készek az elhatározott közös vállalások teljesítésére. Mindez azonban a hírek témája, és a kommentárok még nem születtek meg arról, miként sikerült meggyőzni az eredetileg szintén kifogásokat támasztó cseheket és magyarokat.

A konzervatív hamburgi Die Welt terjedelmes cikket szentel annak, hogy számos tanulmány szerint növekvőben van Európában az antiszemitizmus. Az Európai Bizottság alapjogi ügynökségének a közvélemény-kutatása kimutatta, hogy az Európai Unióban élő zsidók 39 százaléka átélt az elmúlt öt év során vallása miatti zaklatást, ellenséges magatartást, illetve támadást. Az ilyen esetek 79 százalékában nem tettek bejelentést erről sem a közbiztonsági hatóságoknak, sem más szervezeteknek. Ennek oka, hogy a megkérdezettek többsége szerint a feljelentés úgysem változtatna semmit.

„Hetvenöt évvel a holokauszt után a zsidó életet ismét fenyegetés éri” – idézi a Die Welt Mosche Kantort, az Európai Zsidó Kongresszus elnökét, aki az Európai Parlament antiszemitizmus elleni munkacsoportjának a konferenciáján szólalt fel Brüsszelben. „Szükségünk van a tisztességes emberek csendes többségének a támogatására, és felszólítjuk Európa politikai vezetőit, hogy hozzanak konkrét intézkedéseket az antiszemitizmussal szemben” – mondta Kantor. A hallgatóság soraiban ott ült Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke is.

A tanácskozás megszervezését egyébként a hallei zsinagóga elleni, októberben elkövetett támadás nyomán határozták el. Az esemény egyik átélője elmondta a Die Welt riporterének: a rendőrség csak 23 perccel a bejelentés után érkezett meg, hogy őrizetbe vegye a gyilkos szándékú támadót. A cikk kitér arra: 2018 decemberében az EU-tagállamok nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2020 végéig „igény szerint” megerősítik a zsidó közösségek védelmét, és annak során szorosan együttműködnek ezekkel a közösségekkel. Halléban ez nyilvánvalóan nem történt meg.

Mint a német lap írja, hat uniós tagországban – köztük Finn-, Ír-, illetve Magyarországon – nem is végeznek pontos adatfelméréseket az antiszemita jellegű esetekről. Németországban ezzel szemben gondosan regisztrálják az ilyen ügyeket: a statisztikák szerint 2018-ban 1799 antiszemita hátterű bűncselekményt jegyeztek fel, ami rekordnak számít. Európában azonban nincs egységes definíciója annak, mit kell antiszemita bűncselekménynek tekinteni. Olyan kimutatások sem léteznek, amelyek az országokat átfogóan vizsgálnák, abból a szempontból, hogy az elkövető szélsőbal- vagy szélsőjobboldali, illetve iszlám környezetből való. Ez nem csoda – jegyzi meg a Die Welt -, hiszen az EU-országok belügyminisztereinek októberi ülésén a kormányoknak csupán az egyharmada ismerte el, hogy országában létezik a szélsőjobboldaliság problémája. Egy uniós diplomata szerint valójában sokkal több ország érintett. Az EU-országok azonban elutasítják a jobboldali terrorizmus európai szintű értelmezését, és ehelyett úgymond a jobboldali veszély átfogó áttekintésére vállaltak kötelezettséget, konkrét határidő  nélkül.

Günther Jikeli, aki az amerikai Indiana állam bloomingtoni egyetemén foglalkozik antiszemitizmus-kutatással, arról beszélt a hamburgi lapnak, hogy az antiszemitizmus a társadalom pereméről egyre inkább annak centrumába tolódik. Az EU alapjogi ügynökségének tavalyi felmérése szerint Németországban a megkérdezett zsidók 60 százaléka azt mondja, az elmúlt öt évben jelentős mértékben nőtt az antiszemitizmus. Az EU-átlag ennél is magasabb, 63 százalék. A németországi zsidóknak csupán 22 százaléka véli úgy, hogy elegendő az, amit a berlini kormány tesz az antiszemitizmus ellen.

A liberális irányzatú pozsonyi Sme kommentárt közölt arról, hogy hetes cikkely ide, hetes cikkely oda, Orbán Viktor zavartalanul építi tovább saját rendszerét, amelyet a korszerű kereszténydemokrata állam modelljének tart, és amit valójában nehéz pontosan leírni, de az biztos, hogy a liberális demokráciával pontosan ellentétes képződményről van szó. A kommentátor szerint az uniónak nincs a kezében hatásos elleneszköz. Magyarországot nem lehet úgymond kizárni Közép-Európából.

Orbánnal és rendszerével csak együtt élni lehet, és ki kell várni, amíg valamikor kifutja magát, ami egyszer bizonyosan megtörténik majd – olvasható a szlovák lapban.