Anyós lettem Japánban – Bayer Ilona könyve a felkelő nap országáról

Sajátos koktélt kínál az olvasónak az ismert televíziós személyiség, Bayer Ilona “Anyós lettem Japánban – Hétköznapok a Felkelő Nap országában” című, frissen megjelent könyve. (A nyitó képen Kóbe kikötője, háttérben hegyekkel.)

A hajdani tv-híradós műsorvezető szerényen „családi albumnak” nevezi a pazar kiállítású, 280 igényes fotóval, fametszettel gazdagított kötetet, s ez igaz is, hiszen az egyik íz, vezérfonal csakugyan a szűkebb famíliához, a szerző Japánban otthonra talált Petra lányához, illetve kinti unokájához, Naotóhoz, a „kis szamurájhoz” kötődik.

Gyerekek védőszentje.
Bayer Ilona a híres Fushimi Inari szentély tízezer torri-ja bejáratánál.

Ám valójában a mű ennél jóval színesebb, sokféle adalékból áll össze: interjúk és emberi benyomások, riportok, helyszíni élmények és kultúratörténeti érdekességek elegye adja vonzerejét.

Kiotó: a pagodák és a gésák városa.

Bayer Ilona 1996-ban, egy forgatás alkalmával járt először Japánban, amikor a magyar származású – akkor Franciaországban élő, de egy bőkezű japán mecénásnak köszönhetően nyaranta rendszeresen kint alkotó – világhírű szobrászról, Pierre Székely Péterről készített portréfilmet. S korántsem ő az egyetlen művész, aki feltűnik a könyv lapjain, hisz’ olvashatunk a rocktól a magyar népi muzsikáig eljutó zenészről, a japán „szépírás” (kalligráfia) magyar mesteréről, vagy a Berkes Kálmán klarinétos karmesterről, akit párját ritkító megtiszteltetés ért: a kilencvenes években nemcsak felléphetett a császári palotában, hanem hármasban játszott kamerazenét a császárnővel és Naruhito herceggel, aki az idén foglalta el a krizantémtrónust.

Szentélybelső az adományozók nevével.

Még sincs szó csupasz kultúrahistóriáról vagy a kétoldalú kapcsolatok protokolláris boncolgatásáról. A kiválasztott beszélgetőtársak mind-mind a japán élet egy-egy érdekes részletét hozzák közelebb, legyen szó akár a híres rizsborról, a szakéról, a japán teaházakról, vagy az egyszerűségében is megragadó haiku költészetről. Ott élő, vagy évekig kint dolgozó, illetve gyakran odautazó magyarok, valamint nálunk élő, vagy sűrűn idelátogató japánok (összesen 23 megszólaló) beszélnek érdekfeszítően eredeti, netán második, választott hazájukról.

A szerző és egy szerzetes imája Awaji templomszigeten.

Akár exnagykövetet, mesterszakácsot, karatés környezetvédőt, hajdani tokiói hírügynökségi tudósítót vagy közgazdász-üzletembert faggat a szerző, az életsorsok felvillantása révén akkor is személyes hangvételű betekintést enged a távol-keleti szigetország megragadó művészetébe, furcsa szokásaiba, ünnepeibe és mindennapjaiba, a „japán csoda” ősi hagyományokkal ötvözött szupermodern világába. S persze be is járhatjuk segítségével – legalább képzeletben – az országot, a főszigettől, Honsútól a déli Okinawáig, a Petra családjának otthont adó Kóbe kikötővárostól a kecses stílusa miatt Fehér Kócsagként emlegetett Himedzsi szamurájkastélyáig, melynek kapcsán az a kevéssé ismert tény is kiderül, hogy a történelem véres századai során elszánt női szamuráj harcosok is csatáztak a férfiak mellett.

Fesztiválra induló fiúk.

Japán, tudjuk, a magyar átlagutazó számára igen messze van, távoli, egzotikus világ. „A legkülföldibb ország” – foglalta össze véleményét az egyik érdekes interjúalany, Kisgyörgy Éva. A Travellina néven közismert blog-szerző – noha a világ 124 államában járt már –, egyik kedvenc felkeresett úti céljaként, lenyűgözőként és elvarázsolóként jellemzi a szigetországot. Bayer Ilona könyvén keresztül azonban talán egy olyan képet kaphatunk Japánról, amilyet még turistaként sem állna módunkban megismerni.

Bayer Ilona: “Anyós lettem Japánban Hétköznapok a Felkelő Nap Országában”. Kiadó: Csigó Malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány (A könyv megjelenése a magyar–japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója előtt is tiszteleg.)