Bábel-Budapest: monarchiabeli családtörténet

Van abban valami bensőségesen szívmelengető, ahogyan Lévai Katalin családi fotóalbumába belepillanthatunk. Fodros, hosszú szoknyák, a darázsderekak fűzőbe kényszerített szépsége, kalapok és keményített ingmellek, szalonkabátok, megmerevedett mosolyok a végtelennek tűnő expozícióra várva…

…Aztán lassan egyre élettelibb pillantások, új divatok következnek, rövidül a szoknya, kedélyes asztal melletti családi együttlétet mutat a kép. Mindez akár egy romantikus mese illusztrációja is lehetne, ám nem olyasmit kapunk a Bábel-Budapest című könyvvel. Lévai Katalinról tudhatjuk, hogy szociológus, politikus. Az Esély című szociálpolitikai folyóirat alapító főszerkesztője. Tudományos kutató az MTA Szociológiai Intézetében, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem szociálpolitikai tanszékének docense. Svéd, cseh, német, belga, amerikai, dán és olasz egyetemeken vendégprofesszor volt. Az Esély Családsegítő Központ igazgatója, a Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkárságának vezetője, az Európa Tanács „Nők és férfiak esélyegyenlősége” Bizottságában képviselte Magyarországot. Esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter volt, valamint Európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament Jogi Bizottságának tagja is volt. Elsősorban szociálpolitikával, esélyegyenlőséggel foglalkozó 15 könyv szerzője, illetve szerkesztője. Ötvenévesen fordult a szépirodalom felé, és azóta számos regénye jelent meg.

Az új regény narrátora a szerző édesanyja, aki felfűzi a képeket, leveleket, recepteket, örökre bevésődött családi legendákat, szerelmek, születések, halálok meséjét egy történetté, amely az 1800-as évek utolsó szakaszától egészen a második világháború végéig kíséri a szerb család sorsát. A boldog békeidők reményteli, tisztes felemelkedés története, ahogyan csupa várakozással megérkeznek az ősök a monarchia második fővárosába, Budapestre Szerbiából. Budapestre, ahol ezernyi szín, hang, nyelv, szokás és életforma látszik virágozni, ahol a kitartásba, szorgalomba és becsületességbe vetett hit egy jobb életet ígér. Amikorra a remények megvalósulnak, a történelem kereke fordul, és az első világháborúval eljön már akkor az az új életérzés, amely először csak szorongást, majd félelmeket, lecsúszást és tragédiákat hoz, amikor pedig még a valódi háború el sem érte a várost.  Innentől csupa küzdelem és megpróbáltatás az itt élők, és velük a szerb család sorsa is.

Lévai Katalin a könyv írása közben így vallott: „A dédszüleim történetét végig követve elkezdtem írni egy család- és társadalomtörténetet. Szerb család az én anyai ágam. A monarchián belül élő szerb rokonaim faluból költöztek fel Budapestre az 1870-es években, mondhatjuk, hogy egy bevándorló családról van szó. Bár határt nem léptek át. Amikor a kiegyezés után lehetővé vált, hogy a nemzetiségiek egyenrangú polgárként éljenek a Monarchiában, elindult egy hatalmas vándorlás a vonzó Budapest felé. A dédszüleim még Kőbányán, tehát a külvárosban telepedtek le, de a következő generáció már Pest belvárosában, iparosként, kereskedőként, a harmadik generáció pedig értelmiségiként élt. Asszimilációról, bevándorlásról, kirekesztésről, a kisebbségeknek a többséghez való viszonyáról, szólnak ezek a családtörténetek, amelyeket társadalomtörténeti keretbe helyezek. Ötvözöm a személyest a történelmivel. És ez erősen rímel azokkal a fontos társadalmi kérdésekkel, amelyek ma felmerülnek.”

Az idővel megtalált írói pályájáról nyilatkozta: „Vannak irodalmi írók, akik ragyogó stiliszták, csodálatosan írnak. Nem lennék arra alkalmas, hogy a stílus bravúrjaihoz keressek témát. Nekem van egy témám, amit biztos, hogy nem írok meg olyan jól, mint ők, de van egy intenzív világom, amibe bevonzom az olvasót. Plusz meg is tanítom arra, hogy milyen a társadalom. Én egy „társadalmi író” vagyok. Mindig elmondok valamit a társadalomról és közben a lélekről. A kettő, majdnem mindig, konfliktusos viszonyáról. Nem írom meg olyan fantasztikusan, de egy intim, bensőséges saját világot teremtek.”

A vállalt küldetés ezúttal is sikerült. Megelevenedik előttünk a nagymama vidám zenei szalonja, a nagypapa patinás fodrászüzlete, a nagybácsi titokzatos cipészműhelye, egy rokon mesés Art deco cukrászdája és a varázslatos görögkeleti templom Budapest szívében. Megismerkedünk a belvárosi „szerb sziget” hajdani lakóinak első csetlő-botló lépéseivel a polgárosodás útján. Végig követjük csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat és küzdelmeiket az aranykorban, az első világháború éveiben, majd a szétdarabolt Magyarországon. Belépünk összetartó világukba, megismerjük ünnepeik emelkedett hangulatát, rejtélyes szerelmi történeteiket, s velük örülünk vagy gyötrődünk életük humoros, tragikus, vagy éppenséggel megrendítő eseményein. Mindeközben felrajzolódik Magyarország sorsa, a benne élők sokszínű szövedéke, a ki a magyar, ki az idegen keserves gyötrelme, mindaz, ami napjainkig hatol a tudat mélyére, hogy ne hagyja ezt a népet túllépni a saját csapdáin, amelyekbe újra és újra belesétál az ország.

A Bábel-Budapest, persze olvasható romantikus meseként, de megéri belegondolni, mit mutat is meg a Zsivánovics Milánnal kezdődő történet. (Kossuth Kiadó, 2019)