(Szerző: Józsa Márta/klubradio.hu) Saját bevallása szerint vastagabb, férfiasabb lett a nagy békeharcos hangja, feltehetőleg a bőr is megvastagodott az orcáján, reméljük, hogy a nagy metamorfózisban táncos pávalábai sem remegtek meg, amint értesült arról, hogy két millánál is többen úgynevezett voksoltak, mit ád isten, éppen úgy, ahogy ő elvárta. Hangjának váratlan mutálása e rengeteg klubharcosnak köszönhető.

Az úgynevezett eldöntendő kérdésekben lehetett ugyanis úgynevezett választani aközött, hogy szeretnénk-e szegényen, éhesen, folyamatos ellenségeskedésben, minimális nyugdíjakból élni, vagy nem ezt szeretnénk. Előbbi, úgynevezett veszélyekkel abban az esetben kellene szembe néznünk, ha támogatnánk, hogy megkezdődjék Ukrajna uniós csatlakozási folyamata. Bár…ha a válaszadók alaposabban belegondolnak, akkor még az is kiderülhetne logikailag, hogy mi Ukrajna nélkül is tudunk szegényen, éhesen, folyamatos ellenségeskedésben, minimális nyugdíjakból élni, és ami a Brüsszelből elmaradó pénzeket illeti, ahhoz sem kell Kijevre várni. De ezt maximum az a csekély hétmilliós kisebbség tudja, akinél a kukában landoltak a szavazólapok.

Az Euractive című lap munkatársai a minap számolták össze, ahogy ők fogalmaztak, a magyar kormány költségvetési rulettjének mérlegét. A szuverén pávadürgés közepette az ország 2019–24 között a brüsszeli bizottsági ajánlások kilencvenhat százalékát minimálisan, vagy egyáltalán nem hajtották végre a pávakevélységű magyar törvényhozók. Így aztán csak a felzárkóztatási alapból bukunk nagy eséllyel 21,7 milliárd eurót. És akkor bele sem számítottuk a menekültpolitikai szabályok megszegése miatti folyamatos büntetéseket.

Hiába, kinek mit intézett a kormánya, vagy minek is nevezhetjük ezeket a jómadarakat. Mert a kormány szó azért mégiscsak durva erre a varjúrajra.

Aztán van itt a fészekben egy másik madár is, valószínűleg kerecsensólyom, esetleg altáji sólyom, vagy egyszerűen egy fiktív, csak szobor formában létező szárnyas. Ez nem más, mint az a turulmadár, amely éppen húsz éve borzolgatja tollait és borzongatja az idegeinket. A budai, XII. kerületiről van szó, amelyet arra a helyszínre állítottak engedély nélkül és az akkori emberarcú fideszes csóka szemhunyása mellett, ahol a második világháború idején az egyik legnagyobb nyilas vérengzés zajlott. Nem titkoltan asszociálva a második világháború idején működött fajvédő Turul Szövetségre.

Azóta sem sikerült tisztázni, hogy mi a teendő egy illegálisan állított, sokak érzékenységét sértő, mások hazafias buzgalmát tápláló köztéri alkotás esetében. Különösen, hogy megvan hozzá a miniszterelnöki útmutatás, a turulba „beleszületünk, akárcsak a nyelvünkbe és a történelmünkbe”, mondta, igaz, egy másik turul avatásán. Mindeddig azért nem sikerült kisöpörni Böszörményi úti fészkéből a ragadozó madarat, mert a kerület polgármester-váltásától megriadva Lázár János vonatminiszter kezdeményezésére ideiglenes műemléki védettséget kapott.

Mindeddig, most azonban a bíróság jogerősen megszüntette ezt a védettséget. Amiből persze valószínűleg nem következik az, hogy többé nem szembesít bennünket e predátor természetű állat háborús és kortárs bűneinkkel.

Jelesül azzal, hogy a főpáva peckesen totyog Brüsszelben és fütyül mindarra, amit erkölcsnek és szabadságnak neveznek, itthon pedig szereti jogsértésekkel is macerálni azokat, akikkel nem szívesen válogat együtt a kendermagban. Alighanem akad majd az udvarban néhány harci kakas, aki megakadályozna egy esetleges szoborbontást.

A páva fogta turul története alighanem a kurzus egyik jelképe. De a kurzusok többnyire lejárnak. A lényeg, hogy repüljenek már el. A keselyűikkel együtt.