Miként a pedagógia a gyermekek tanítását jelenti a görögre visszavezethetően az európai nyelvekben, akként az andragógia a felnőttek (szó szerint a férfiak) nevelését jelenti; napjainkban az egész felnőtt társadalomra vonatkoztatva a felnőttnevelést. Az andragógia tehát az idősekkel foglalkozó ismeretek összefoglaló neve. Számos területe van, köztük legismertebb és legfejlettebb tán az egészségügyi terület. Az oktatásban is rég felismerték az egész életen át tartó tanulás, azaz a felnőtt-, sőt időskori tanulás fontosságát és jellegzetességeit, ezért ilyen szakok, specializálódási lehetőségek hazánkban már a 70-es évektől léteztek. A BGF majdan induló új szakán tanulóknak arra lesz lehetősége, hogy az idős-, a szépkorúak igen jellegzetes igényeit, gondolkodásmódját, előnyeit és korlátait, lehetőségeit megismerjék, és ehhez alkalmazkodjanak a turizmus területén. Megtanulják tehát, hogy melyik is ez a népes korcsoport, és főleg: milyen kihívást is tartogat a turizmus számára, továbbá mi a teendő az ő igényeik felébresztésére, kielégítésére. Mert szerencsére egyre többen lesznek az idősek világszerte. (És sajnos, legalább is nálunk, Európában, egyre kevesebben vannak a fiatalok…) Velük, tehát a szépkorúakkal minden tekintetben foglalkoznia kell a társdalomnak. Kérdés azonban, ki az öreg, idős, netán ezüstkorú? És mi az évek szerinti, a biológiai, a társadalmi vonatkozása, meghatározása ennek az életkornak?
Kik mikor, hány évesen alkottak, nagy felfedezéseket mikor tettek? És ez abban az időben fiatal vagy idős kornak
számított-e? Bölcs csak idős ember lehet? Vagy lehet egyáltalán bölcs? Hogyan, mivel töltsék az idősek az életkor
meghosszabbodásából adódó egyre hosszabb munka nélkül töltött időszakot? Miért foglalkozik aránytalanul keveset
a társadalom az idősekkel? Egyáltalán: kell-e velük foglalkozni és kinek? Igaz-e, hogy 25 éves kortól már senki,
semmit sem tud megtanulni? Vagy épp fordítva: az agy féltekéi átveszik egymástól a sérült-romlott funkciókat idős
korban? Van-e idősügyi politika, kell-e ilyen egyáltalán? Hogyan kapcsolhatók be a munka világába az állásukat
veszett „öregek”: önkéntesként, civil szerveződésben? Milyen jogokról és kötelességekről beszélhetünk esetükben?
Hogyan oldható meg a nyugdíjkérdés? Hogy oldják meg a képzést, az egész életen át tartó képzést, idősügyet,
iskolarendszert más országok? Alkalmazható-e ebből itthon valami, és ha igen, mi?
Dr. Farkas Julianna, a BGF nemzetközi- és tudományos dékánhelyettese, a bevezetőben említett konferencia elnöke ígéri: a kar honlapján rövidesen olvashatók lesznek az előadók hozzájárulása alapján az előadások, sőt tervezik, hogy a kar Agora című lapjának lesz egy tematikus száma e kérdéskörről. A konferencia témái: Milyen változásokat idéz elő az elöregedő társadalom a turizmusban? Az időskorúak tanulási lehetőségei, a hazai és az uniós idősügyi politika. Valóban szükségszerű képességeink hanyatlása a korral? Avagy a megismerési folyamatok (észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás) felnőttkori változásai.
Szerénységem, aki felnőttnevelésre (nem andragógiára, ahogy ma nevezik) szakosodtam anno az ELTE BTK népművelés majd közművelődésre keresztelt szakán, mintha visszacseppentem volna az időben: már akkor tudtuk, hogy téma lesz az időskor. Továbbá cselekedni kell, szakembereket felkészíteni erre a feladatra, s az érintetteket is fel kell készíteni egy teljesen új világra… Hallgatjuk egykori tanárainkat, előadóinkat és újakat, majdnem ugyanarról.Nem sok történt az évtizedek alatt, legföljebb (meg)öregedtünk, elvesztettük a munkánkat, a lehetőségeinket, a társadalmi megbecsülésünket. Miközben tanultunk, sok mindent azóta is, hogy végeztünk: nyelveket, az internetet és a számítógépet, az önkéntességet… Tanultunk és tanulunk egy életen át: szakmát, magatartást, alkalmazkodást, tudomásulvételt.
Mert ez az élet rendje.
