Összetört a Fidesz kizárólagosságának mítosza – kellett a Borkai-botrány

(Forrás: Political Capital) Egyértelműen ellenzéki áttörést hozott a tegnapi önkormányzati választás. A legfontosabb elemei: a főpolgármesteri cím és a fővárosi közgyűlési többség megszerzése (a 23-ból 14 budapesti kerület bevételével), illetve a 23 megyei jogú városból 10-nek a megszerzésével. Ráadásul a Fidesz által megtartott városokban is lényegesen rosszabb eredményt értek el a kormánypárti jelöltek, mint 2010-ben vagy 2014-ben.

A Fidesz fontos, szimbolikus helyeket is elveszített, így például Budapest budai kerületeinek többségét, illetve olyan nagy vidéki városokat, mint Miskolc, Szombathely vagy Pécs. Ugyanakkor a kisebb településeken megerősítette pozícióit. Bebizonyosodott, hogy – Török- és Oroszországhoz hasonlóan – a nagyvárosokban a jelenlegi hibrid rezsim keretei között is legyőzhető választáson a Fidesz. A kormánypárt számára ez a lélektani fordulat, a legyőzhetetlenség mítoszának összetörése lehet a legnagyobb politikai kockázat.

Az elmúlt tíz év választásai közül most először valósult meg az átfogó ellenzéki együttműködés, legalábbis a politikailag legfontosabb településeken. Az „egy az egy elleni” küzdelem eredményeképpen felborult a centrális erőtér logikája, a kormányellenes szavazatok nem aprózódtak szét, ami a korábbiaknál jóval több győzelmet hozott az ellenzéknek. Ezt a kamujelöltek sem tudták megakadályozni.

Országos hatása volt a Borkai-botránynak, amely kihúzta a kormánypárt kereszténységre és hagyományos családi értékekre építő narratívája alól a talajt. Az sem mellékes, hogy az ügy korrupciós szála a szexbotrány keltette hatalmas közérdeklődés révén olyan emberekhez is eljutott, akik egyébként nem foglalkoznak politikával. Bár Borkai szűken nyert Győrött, az ő és a legtöbb fideszes jelölt korábbiaknál lényegesen gyengébb eredményéből látható, hogy a kormánypárti szavazókat sem hagyta hidegen a botrány. A választók büntették a Fideszt. 

Részben csődöt mondott a brüsszelezésre, Soros Györgyre és migránsokkal való riogatásra építő kormánypárti ellenségképzés, illetve dezinformációs kampány. Hatalmas szakadék alakult ki a nem fideszes közvélemény és a kormánypárti média napirendje között. Utóbbi elsősorban a fideszes tábor mobilizálására volt alkalmas, az ellenzéki, független szavazók pedig éppen ezzel szemben aktivizálódtak. Minél nagyobb egy település, annál kevésbé működött a kormánypárti dezinformációs kampány, és fordítva.

A kisebb településeken továbbra is számottevő az elköteleződés a kormányoldal irányába, aminek részben az értékválasztás, részben a kiszolgáltatottság, részben az ellenzéki beágyazottság hiánya az oka. A kormánypárti fenyegetésekre ezeken a településeken jobban rezonálnak, a városokban viszont ez visszaütött. A kampányban hiába fogalmazta meg maga a miniszterelnök is, hogy csak azok a települések járnak jól, amelyek kormánypárti politikust választanak, ez inkább kontraproduktívnak bizonyult. (Sem Gödöllőn, sem Miskolcon nem volt elég a fordulathoz a miniszterelnöki látogatás.)

Fontos tényező volt a terepen, valamint a közösségi médiában végzett kampánymunka is, amire az ellenzéki pártok az országos és főként a helyi sajtóból való teljes kiszorítottságuk okán voltak rákényszerítve.

Az önkormányzati választáson érvényesülhetett a városok és a falvak közötti egyre nagyobb különbség. Míg egy országgyűlési választókerület eredményét alapvetően meghatározzák azok a kisebb települések, ahol a kormánypárt rendre fölényben van, addig az önkormányzati választáson megmutatkozott, hogy a városokban jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Budapesten pedig most egyértelműen érvényesült az ellenzéki többség, ami már az 2018-i országgyűlési és a 2019-i EP-választáson is látható volt az adatokból.

Várható következmények

A kormánypárt aligha lesz képes felülírni saját offenzív politikai logikáját. Bár Orbán Viktor a választás estéjén együttműködést ígért Budapestnek, a másnapi fideszes nyilatkozatok már arról szóltak, hogy a fővárosban a főpolgármester-választást a Budapesten élő külföldiek döntötték el. Ez azt mutatja, hogy a Fidesz nem értette meg, hogy épp ez a valóságtól való teljes elrugaszkodás, ez a stílus az, amit büntettek a választók vasárnap. Az előttünk álló 2 és fél éves, választásoktól mentes időszakban sokkal inkább az a valószínű, hogy még keményebb fokozatba kapcsol a kormány, ami a saját holdudvarában is felerősítheti a rivalizációt.

A továbbra is kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Orbán-kormány és az ellenzéki vezetésű városok között konfliktusos kapcsolat alakulhat ki, annak ellenére, hogy ez – ahogy arra például Márki-Zay Péter eredménye rámutat – kontraproduktív lehet. Ezek a konfliktusok – mivel a legtöbb helyen közgyűlési többség és egyértelmű választói felhatalmazás áll mögöttük – a polgármesterek és pártjaik építkezését is segíthetik. Ugyanakkor a fél országot nem tudja a kormány büntetni (a most záruló ciklusban 4 megyei jogú várost még tudott). 

Az ellenzék lehetőséget kapott az építkezésre, kérdés, képes lesz-e élni vele. A főváros és a 10 megyei jogú város ehhez jó bázist biztosít, de rengeteg munka áll előttük ahhoz, hogy felépítsék magukat (körülbelül annak mintájára, ahogy a Fidesz a 2006-i önkormányzati választási előretörés és a 2010-i kétharmados parlamenti választási győzelem közötti időszakban egy pillanatra sem állt le). A fő kockázat: az átmenetileg félre tett konfliktusok az ellenzéki erők között kiújulhatnak, amit a Fidesz is egész biztosan tüzelni fog.

Az eredmények gyors értékelése

Budapesten megtörtént az ellenzék áttörése, a főpolgármesteri széken túl a 23 kerületből 14-ben az össz-ellenzéki jelölt győzött, akinek mindegyike bírja a kerületi képviselő-testület többségét is. A kormánypárt hivatalos jelöltjei közül mindössze 7-en nyertek (közülük is csak 4 mögött gyűlt össze a közgyűlési többség), illetve további két független, általuk (is) támogatott kerületi polgármester szerzett mandátumot. A XX. kerületben a korábbi szocialista Szabados Ákos ezúttal a Fidesz külső támogatásával nyert, az ellenzék viszont az összes egyéni kerületet megnyerte, így a polgármester csak velük együtt tudja irányítani a városrészt. A XXIII. kerületben is a Fidesz által támogatott független jelölt, Bese Ferenc nyert, ott viszont sem a Fidesznek, sem az ellenzéknek, sem a helyi civil szervezetnek nincs egyedül többsége. Az ellenzék 3, a Fidesz 6 kompenzációs fővárosi mandátumot szerzett, így Karácsony Gergely kényelmes, 18 fős többséggel a háta mögött kezdheti meg a munkát, és az sem kizárt, hogy Szabados és Bese is a többség felé gravitál majd. A hangulatváltozást jelzi, hogy hosszú ideje fideszes vezetésű kerületeket is megszerzett az ellenzék, különösen a hagyományosan jobboldali beállítottságúnak tartott budaiak közül is az I. és a II. a legfigyelemreméltóbb. 2014-ben még mindössze 6 fővárosi kerületet nem tudott a Fidesz megnyerni.

A 23 megyei jogú város közül 10-ben az össz-ellenzéki polgármesterjelölt tudott nyerni (Dunaújváros, Eger, Érd, Hódmezővásárhely, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szombathely, Tatabánya). Ez látványos javulás az öt évvel ezelőtti eredményhez képest, amikor csak 3-ban (Békéscsaba, Salgótarján, Szeged) győzött ellenzéki jelölt; ehhez zárkózott fel negyedikként Hódmezővásárhely a 2018. februári időközi választáson.  

A Fidesz a következő ciklusban 12 megyei jogú városnak ad polgármestert (Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg), ami éppen csak a többségüket fedi le, de számottevő visszaesés az eddigi 19-hez képest. Sőt, Nagykanizsán, Szekszárdon és Szolnokon a polgármester mögött nincs fideszes többség. Békéscsabán az ezúttal a Fidesz által is támogatott polgármester-jelölt, Szarvas Péter győzött, de jelölőszervezete, a Hajrá, Békéscsaba! Egyesület egyéni képviselőjelöltjei versengtek a Fidesz jelöltjeivel. Az még kérdéses, hogy a polgármester és jelölő szervezetének frakciója a fideszes képviselőkkel vagy az ellenzékiekkel lesz képes tartós és stabil többséget teremteni a közgyűlésben. Mind a 19 megyei közgyűlésben megerősítette többségi pozícióját a Fidesz-KDNP. Sőt, képviselőinek száma 20-szal nőtt (225-ről 245-re). Mivel megyei listákra Budapesten és a megyei jogú városokban nem szavaznak, ez az eredmény elsősorban azt jelzi, hogy a kormányoldal továbbra is a kisebb településeken jóval erősebb, míg az ellenzék épp ellenkezőleg.