Őszi idill a Duna-kanyarban

Budapest játszótere – olvastam valahol Visegrádról. Valóban, de azzal sem árt kiegészíteni ezt a megállapítást, hogy nem csak a gyerekeknek nyújt kellemes kikapcsolódást ez a gyönyörű városka.

A folyó, a panoráma, a híres fellegvár, a lovagi tornabemutatók, a bobpálya klasszikus vonzerőnek számítanak. De olykor megéri csak úgy, ötletszerűen kiautózni a Duna-kanyarba a zsúfolt-zajos fővárosból, a rév bisztrójában komótosanb meginni egy kávét és bámulni a vizet az őszi napsütésben.

Természetesen ennél maradandóbb élményt nyújt, ha megtekintjük a helyi nevezetességeket, részt veszünk a bővülő számú programokon vagy valamelyik itteni szállodában töltünk el pár napot.

Budapest közelsége jókora előny – nem véletlen, hogy az itteni szállodák a járványveszély ellenére is büszkeségre okot adó vendégszámmal dicsekedhetnek. Ezt erősíti meg Cseke László is, a helyi TDM (=turisztikai desztináció menedzsment) vezetője, aki talán mindenkinél többet tud erről a páratlan történelmi múltú településről és turizmusáról.

Visegrád a járvány miatt három hónapig gyakorlatilag zárva tartott. De utána gyorsan visszaállt a régi vágányra, persze, megtartva a jól ismert szabályokat.

Kiváló marketingötlet, sőt, több volt annál: humánus cselekedet, hogy a helyi szállodák összesen 112, kétszemélyes, kétéjszakás pihenésre jogosító utalványt ajánlottak fel az egészségügyben, a gyógyszertárakban és a kereskedelemben helytállók részére, hogy a járvány levonulása után Visegrádon pihenhessék ki a veszélyhelyzet fáradalmait. Az akcióba bevonták a lakosságot is: a helybéliek is jelölhettek olyanokat, akik (tudomásuk szerint) helyt álltak a járvány elleni küzdelemben.

A Dunakanyar jobb partján fekvő kisváros kiváló helyszín túrázásra: különösen népszerű időtöltés az őszi időszakban. Visegrádról számos túraútvonal ágazik szerteszét. A vártól és a Salamon-toronytól eltekintve, sokan sétálnak fel a Zsitvay-kilátóhoz, csodálják meg az Apátkúti-völgyet, kalandoznak a mogyoróhegyi tanösvényen. Könnyebb séta lehet a Kaán-forrás meg a pisztrángos tavak meglátogatása. A szarvasbőgés-túra különösen népszerű, jó előre érdemes bejelentkezni.
Az idei év nagy slágere volt a MAHART-nak a többi tömegközlekedési eszközzel közösen indított új körjárata a Dunakanyarban, amelyet személyenként mindössze 500 forintért lehetett igénybe venni. Több mint 140 ezren használták ki a lehetőséget. Kétszáz forintért még biciklit is felvihettek az utasok a hajóra.

Az ITM rendelete alapján november 1-jéig még lehet vásárolni ilyen napijegyet, ami korlátlan számú utazásra jogosít fel a Dunakanyar körjáraton, a MÁV-Start, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MAHART helyi járatain. A jegy csak a hétvégéken és október 23-ra váltható.

Szintén idei újdonság volt Visegrádon a SUP (stand up paddle) megjelenése. Magyarul leginkább állva evezésnek nevezhetjük ezt a világszerte egyre népszerűbb sportágat, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. Persze, időjárásfüggő, legközelebb majd a tavasszal szállhatnak vele vízre a bátrabbak.

Ha már Visegrádon járunk, mindenképpen érdemes megkóstolni a térségre jellemző ízeket is. Erre tökéletes hely a termelői piac, ahol egész évben, vasárnaponként 8–12 között válogathatunk a portékák között. Az éttermek kínálatában jelen van a pisztráng, valamint a vad is.

Visegrádon annyi jó minőségű szállodaszoba van, mint ahányan laknak a településen. Járványmentes időben még ez is kevésnek bizonyult, bár mostanában is van olyan szálloda, amelyik telt házzal üzemel. Miként Cseke László megjegyezte, a minőségi programok és szálláslehetőségek iránt az idén a szokásosnál is erősebb a kereslet, hiszen egy olyan réteg, amelyik eddig szinte csak külföldön tudta elképzelni a nívós nyaralást, most itthon költi el a pénzét.

A Royal Club Hotel egyike a település legkedveltebb szállodáinak. Hogyan vészelték át a vírus időszakot, mikor nyitottak nyár elején?

Belán Miklós igazgató válaszol: „Úgy vélem, elég gyorsan reagáltunk, hiszen már januárban töröltük a kínai foglalásokat és februárban megkezdtük a csapat és a szálloda felkészítését, aminek része volt, hogy tájékoztató anyagokat készítettünk a személyzet, a vezetés és a vendégek számára, például az immunrendszer erejének a megőrzésére különféle vitaminokat osztottunk ki a személyzet tagjai között.

A kényszerű bezárás után a törzsvendégeinkhez fordultunk, és kedvezményes értékutalvány-vásárlási lehetőséget vezettünk be. Sokan éltek a lehetőséggel, ami nagy segítség volt munkavállalóink megőrzéséhez. Számítottunk állami segítségre is, ami meg is érkezett. Büszkék vagyunk rá, hogy június közepén az eredeti csapattal nyithattuk újra a szállodát!”

Ami a szálloda töltését illeti, remekül alakult, a nyári hónapokat és a szeptembert is tavalyinál jobban zárták. „Az aktuális korlátozások erre kevésbé adnak lehetőséget és mi sem csinálunk külföldi kampányokat jelenleg. Elsősorban a belföldi vendégekre fókuszálunk.”

A szükséges biztonsági intézkedések bevezetésével sikerült egészségügyi szempontból a lehető legjobb körülményeket megteremteni a szállodában. Egyelőre még nem kell bezárni a házat egészségügyi okból.

A foglalási szokások időközben jócskán átalakultak. Egykor általában 60 nappal előre foglaltak a vendégek, ma sokan csak pár nappal előre szánják el magukat az ide utazásra – mondta el az igazgató. Ez megnehezíti a tervezést, amit egyik vállalat sem szeret. Ám ha a jelenlegi helyzet fennmarad, nem lesz okunk panaszra.

Azt olvastam valahol, hogy a Royal Club zöld szálloda. Mit jelent ez a kifejezés? – érdeklődöm Belán Miklóstól.

– Arról írtam a szakdolgozatomat, miként tud egy szálloda gazdaságosan, környezettudatosan üzemelni. A gyakorlatban is megvalósítottuk. Sikerült, például, minden eddiginél ésszerűbbé tenni a vízfogyasztást. Akit nem sarkall a környezetvédelem, azt bizonyára meggyőzi a gazdaságos üzemelés. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Zöld Szálloda-pályázatára évek óta benevezünk. Ha az idén is megkapjuk a minősítést, akkor „örökzöld” szálloda leszünk.

Ebbe a szemléletbe illik – folytatja az igazgató –, hogy az idén elhatároztuk, minden közvetlen foglalás után ültetünk egy fát. Ez évente akár 5000 fa is lehet. Meggyőződésünk, hogy az ökológiai válság egyik fontos megelőzési módja a fásítás.

A környezetvédelem mellett különös figyelmet fordítottunk a digitalizációra. A wellness-részleg mellett a szobák felszereltsége, a vendéglátás kínálata és a szálloda környezete is fejlődött…

Ha már eleget pihentünk a szállodákban, érdemes körülnézni a környéken. A Duna-kanyar települései között kiválóan érezhetjük magunkat például Zebegényben, Nagymaroson, Kisorosziban, Tahitótfalun – ahol egy idős úr kínálja kedvesen az utcán a garantáltan bio, a saját kertjében termett körtéjét.

Azért is szerettem volna elmenni Kisorosziba, hogy megnézzem, hol alkotott-pihent a Mészöly Miklós–Polcz Alaine házaspár, de sajnos, nem volt szerencsém, senki nem tudott felvilágosítást a jeles házaspár házának hollétéről, amelyhez kézben, háton, gyalog hordták fel annak idején az építőanyagot, alakították ki több évtizedes munkával a kertet, és ahol később annyi nagy magyar írót és költőt láttak vendégül. Megérdemelné a Kossuth-díjas író és Alaine is – aki ráadásul egy külön világ sokoldalú polgára volt –, hogy múzeum őrizze kettejük emlékét. Egyetlen idős hölgy emlékezett csak Alinkára – ez volt a beceneve –, de ő sem tudta pontosan megmondani, hol laktak.

Amikor a Mészöly–Polcz-páros itt pihent, még meglehetősen elhagyatott volt a környék a jelenlegihez képest. Ma már népszerű étterem csábítja a vendégeket, a Rácz Fogadó, amelyet a Tripadvisoron is jegyeznek. Az egész település hangulata elbájoló, senki sem siet, az emberek nyugodtan beszélgetnek a távolsági buszváró padján, a leszállók köszöngetnek egymásnak. – Jóleső érzés látni ezt az idillt még maszkban is.