OV-ra kell figyelni!

Orbán Viktor az önkormányzati választások után elmondta első beszédét a Parlamentben. És Petőfi 1848-as naplója jutott az eszembe: „A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett…”

Orbán sápadt vala és mindent megígért és – igen – saját kezével próbálta kitépni a táblát Hadházy képviselő kezéből. A tábla őt hazugnak és tolvajnak nevezte. De ez az állítás nem kavart volna akkora vihart, ha nem a miniszterelnök a maga szentséges kezével próbálja megragadni a feliratot. Egyébként sikertelenül. Ez az Orbán itt, az országgyűlésben nem az az Orbán volt, akit megszoktunk.
És a mostani Orbán a parlamenten kívül sem a régi Viktor. Nem megy például a Terror Háza elé nagyívű beszédet mondani. Behúzódik a Zeneakadémia épületébe. Aztán itt a Borkai-ügy. A Fidesz nagyemberei össze-vissza dumáltak, nem kaptak eligazítást. Máskor, a régi Orbán annyit mondott volna: „Kivágni, mint a macskát…”
Olyan most ez az egész, mintha Orbán Viktor elhitte volna a Nézőpont és a Századvég meghamisított felméréseit, mintha ő maga is az M1-ből és a Duna televízióból tájékozódott volna. Sokk érte. Megrogyott. Kell most neki egy kis idő. Tavaly október 23-án azt mondta: „Mi, magyarok tudunk a legjobban keseregni, mi, magyarok tudunk a legszebben panaszkodni, és mi, magyarok tudjuk a legőszintébben elsiratni magunkat. A teljes reménytelenség és kilátástalanság megéneklésének nagymesterei vagyunk…” Most a Fideszben ennek ideje van.

A vezér hamarosan eltűnik, hogy új lendülettel érkezzen vissza. Ahogy a vereségek után szokta.


De nehéz lesz. Orbán kiváló politikus, elsőrangú stratéga, jók a megérzései. Most azonban néhány hónap alatt minden megroppant, amit felépített. Az Európai Unióban nem törtek elő a Salvini-féle új – potenciális – szövetségesek. A Fidesz tagsága a Néppárban felfüggesztve. A három bölcsek nem fogékonyak a kormány érveire. Jöhet Tusk a Néppárt élére. A Csalás Elleni Hivatal csalást szimatol. A vizsgálódás már a miniszterelnök családjáig ér. Az ázsiai diktátorokon kívül kevés barátja maradt a világban.

Idehaza évekig csak beszéltek az ellenzéki összefogásról. A választók hiába adogatták össze a (valós) közvélemény kutatási adatokat az ellenzéki pártok népszerűségéről, mikor azok vezetői egymást fojtogatták. Most viszont kiderült, képesek közös fellépésre. Nemrég azt írtam: kétpárt-rendszer van Magyarországon Orbán pártja és az Orbánt nem akarók pártja. Ez egyre jobban kirajzolódik. És jönnek a fiatalok. Az ABC végének generációi. És 2022-ben csatlakoznak a választókhoz a Nyugaton szocializálódott „vendégmunkások”.

Orbán, lehet, hogy most Grazba vonul. Ne tessék, vigyorogni. Nem azért… Idő kell neki, nem kezelés. Vissza fog vonulni a nyilvánosságtól, hogy aztán újra előjöjjön, és új tervekkel mozgósítsa csapatait.

Az ellenzék meg? Élvezze azt, ha kormányoldalról kiröhögik, pocskondiázzák, lenézik, le akarják szalámizni. Az ellenzéknek nincs szüksége arra, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a Fidesz módszereiről, taktikájáról. Túlságosan régóta ismeri már őket.

Egy dologra kell figyelniük: a jövő esztendő elején újra előjövő igazi Orbán – mivel érkezik vissza a politika arénájába.

 Az írás elsőként itt jelent meg.