Ránk – mindnyájunkra! – szögezte fegyverét az ismerős, mégis arc nélküli gyilkos pénteken éjfél előtt a stockholmi utcán, amikor a moziból távozó Palme házaspárra lőtt. Gyakorlott, biztos kézzel célzott és húzta meg pisztolya ravaszát ez a fekete alak. A terror fölbujtottja s megszállottja, kinek teljesen mindegy, hogy ki az áldozat, gyerek, aggastyán, nő, tudós, politikus, köztiszteletben álló személyiség, vagy éppen szeretteihez igyekvő repülőtéri utas.
Ha megtalálják is, gyorsan elfeledik a gyilkos(ok), merénylő(k) nevét, de örökké világít jóra, nemesre, követésre serkentő neve s alakja a két Gandhinak, Aldo Morónak, az alattomos gyilkosságok megannyi áldozatának.
Olof Palmét sem felejtik – nem felejthetik! – el soha a békére, biztonságra, emberséges és emberi életre, tisztességes, demokratikus közállapotokra törekvő, vágyakozó százmilliók. Köztük a megdöbbenésükből és fájdalmukból nehezen ocsúdó azok a svédek, akik a mi nevünkben is, a becsületes világ lakóinak a nevében helyezik el virágaikat, mécseseiket szeretett és tisztelt honfitársuk, Olof Palme vérével áztatott aszfalton.
Még most is hihetetlennek, rémálomnak tartják a történteket a világ egyik legbiztonságosabb, legbékésebb országának a lakói; ahol évszázadok óta nem volt háború, és a legutóbbi politikai gyilkosság – a Palme elleni merénylet előtt – 1792-ben történt, amikor lll. Gusztáv svéd királyt ölték meg. „Micsoda fantasztikus ország ez, ahol a miniszterelnök testőrség nélkül, szabadon sétálhat a városban, ugyanúgy, mint akármelyik állampolgár!” Ekként morfondírozott magában az a svéd szakszervezeti vezető, aki csupán percekkel a gyilkosság előtt tatálkozott a mozi kijáratánál a hazafelé tartó Palme családdal.
Nagyon nagy árat követelt a vak bosszúállás, a tervezett terror, amikor éppen Olof Palmét vette célba. Nem csupán a svédek, nem csupán Európa, hanem az egész világ egyik legismertebb, legnagyobb tisztelettel övezett, kora ifjúságától nagyszerű eszmék iránt elkötelezett egyéniségének életét oltotta ki a gyilkos. Olyan férfiú szíve szűnt meg dobogni, aki több mint négy évtizedes közéleti, nemzetközi politikai munkásságával, szereplésével, szerény emberségével munkálkodott a nukleáris leszerelésért, az atomfegyver-mentes közép-európai övezet létrehozásáért, az enyhülés vívmányainak a megtartásáért és erősítéséért. Ő volt az, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a kelet-nyugati és az észak-déli párbeszéd fölvételében, a nemzetközi megértésben, a szegénység és elesettség, az igazságtalanság felszámolásában.
Olof Palme alakját nem feledi a világ, nem feledjük mi, magyarok sem. Emlékszünk rá azokból az időkből, amikor az USA vietnami háborúja ellen tüntető tömeg élén menetelt a svéd miniszterelnök Palme, amikor jószolgálati küldetésben járt az Öböl menti gyűlölet és vérontás megszüntetése céljából. Emlékszünk az ENSZ-ben fölszólaló svéd kormányfőre, a stockholmi Európa-konferencia szíves-bizakodó házigazdájára, a szerény közvetlenséggel nyilatkozó magas rangú vendégre, aki nem is olyan rég itt járt közöttünk. Emlékszünk Olof Palméra, aki pártja élen tavaly ősszel újra győzelemre vitte a Svéd Szociáldemokrata Pártot, és a jelenetre, amint piros rózsával a kezében, önfeledten örül a sikernek.
Most a stockholmi utca vérfoltos aszfaltját borítják a vörös rózsák. Palme rózsái.
A végtelen nyomozás – Esztendő múltán is megválaszolatlan kérdés:
Ki gyilkolta meg Olof Palmét?
VÉGÜL A PALME-ÜGYET IS a megold(hat)atlanok mindegyre vastagodó dossziéiba temetik? Netán a Kennedy-akták mellé? A néhai amerikai elnök elleni merényletet borító, egyre sűrűsödő homályhoz hasonló kezdi immár körüllengeni azt a nyomozási folyamatot is, amely a Svéd Királyság szociáldemokrata miniszterelnöke ellen elkövetett politikai gyilkosságra lenne hivatott fényt deríteni. Vagy csupán csak arról van szó, hogy megbocsáthatatlan késéssel indult be a bűnüldöző gépezet? A hírt vevők ugyanis egész egyszerűen nem akarták elhinni: Olof Palmét 1986. február 28-án, nem sokkal éjfél előtt, a fényesen kivilágított stockholmi utcán, a felesége szeme láttára meggyilkolták!
Mélységes megdöbbenéssel és kétkedéssel fogadta a hírt a józan érzésű világközvélemény. Már Palménak is vannak ellenségei? Ráadásul a saját hazájában, az őt különös szeretettel és tisztelettel övezők körében éri az arc nélküli gyilkos fegyverének a golyója. Immár egy esztendő telt el a népek és államok jóformán osztatlan tiszteletét és becsülését élvező svéd politikus értelmetlen halála óta; ennek ellenére ma sem tudunk többet a merénylet körülményeiről, a gyilkos(ok)ról, mint 1986. február utolsó napjának utolsó perceiben.
Mint valami rossz krimiben: valakit megöltek, de sem fegyver, sem gyilkos, sem szemtanú. Szinte semmi nyom, csupán feltételezések, gyanúsítgatások és egyre éleződő belső hatalmi vetélkedés a nyomozás (volt) irányítója és az ügyészség között. Megrendezni sem lehetett volna tökéletesebben a véletlenek ennyire tökéletes egybeesését! Palme, aki tudta – és akiről az illetékesek is tudták! –, hogy élete nincs százszázalékos biztonságban, ugyanis évekkel ezelőtt halálosan megfenyegették, azon az estén hazaküldi testőreit, mondván, otthon marad, nincs szüksége rájuk. És a biztonsági emberek el is távoznak.
SENKI SEM TUDHATTA: a kormányfő meggondolja magát, és kedve szottyan moziba menni. Hacsak illetéktelenek le nem hallgatták a telefonját! Ha így történt, akkor a gyilkosságra készülőknek mintegy három órájuk volt a minden bizonnyal nem hirtelen támadt tervük, a merénylet megszervezésére. Palme ugyanis egyik fiának telefonált: menjen el velük együtt a közeli moziba.
Megint egy véletlen: a filmszínház olyan helyen fekszik Stockholm északi negyedében, ahonnan a terepadottságok miatt viszonylag könnyen el lehet menekülni. „Ideális” hely a gyilkos számára, akinek nagy valószínűséggel nem ez volt az első megbízatása. Mert különben vállalkozott volna-e a még késő este is forgalmas főutcán, a fényesen kivilágított kirakat előtt arra, hogy Svédország mindaddig első számú, mindenki által ismert és népszerű politikusát lelője?
Biztosra ment(ek) a merénylő(k): miközben kidolgozták a menekülés útvonalát, az esetleges tanúk sokkos megdöbbenésével is számoltak! Számításuk bevált. Máig sincs azonosításra alkalmas kép, leírás Olof Palme gyilkosáról. Hány százezer férfira ráillik Palme ugyancsak megsebesített feleségének a személyleírása a tettesről: 30–35 év közötti, sötét hajú, sötétszemű, mediterrán típusú …? És ha csupán a rémület okozta megrázkódtatás rögzítette ezt a fekete képet az áldozathoz legközelebb álló ember, a szerető feleség emlékezetében? Miként tudatunkban az alma piros, az ég kék, a fű zöld, akként a gonosz, az ártó, a gonosztevő, a gyilkos – fekete. Súlyos műhibát követtek el a minden bizonnyal bérgyilkos megbízói, hogy (az általában magas, szőke, világos bőrű, kék szemű svédek közül) ennyire kirívó alakot bíztak meg a „feladat” végrehajtásával?
EGYMÁSRA TOLULÓ KÉRDÉSEK, kétkedések, feltevések és rendőri sikertelenségek sorozata jellemzi a Palme elleni merénylet körülményeinek a kiderítését. Hol a gyilkos fegyver, az a bizonyos Smith and Wesson típusú, különösen nagy lőerejű pisztoly? Vajon a gyilkos fegyver lövedékeit találta meg egy civil másfél nappal az eset után a tetthelyen? Miért nem volt körültekintőbb a rendőrség, miért nem biztosította a tetthelyet? És miért csak késve zárták le a határokat? Hol az a taxis, aki az első jelentések szerint látta a gyilkosságot, sőt, a merénylő nyomába is eredt? Milyen személyleírást adott ő; megegyezik-e Palmené gyilkosképével? Lám, megint csak kérdések. Válasz nincs.
Holott már a gyilkosság utáni héten tízezer bejelentést kapott a merénylet földerítésével megbízott különleges kommandó! Mennyi volt a használható, mennyi a valódi és mennyi a hamis, a félrevezető, az elterelő? Bizakodó, később biztosra, a megoldásra utaló rendőri-ügyészi tájékoztatók követték egymást. A sajtó is „nyomozott”, holtbiztosnak kikiáltott értesüléseket hoztak a címlapokon. Akit a rendőrség eddig „begyűjtött” a Palme-ügy kapcsán, azt mind szabadon bocsátotta az ügyészség. Volt-e elegendő idejük a kommandó tagjainak, a nyomozóknak arra, hogy alaposan kihallgassák a gyanúsítottakat? A svéd törvények szerint nem a gyanúsítottnak kell alibit igazolnia, hanem a vádló kötelessége a bűnösség bizonyítása.
ÚJFASISZTÁK, USZTASÁK, KURDOK, különféle szélsőségesek egyaránt szóba kerültek a merénylet potenciális kitervelőiként, végrehajtóiként. Gyűlöletük, bosszúálló hajlamuk talán (meg)érthető is egy olyan emberrel szemben, aki életét az eszméi szerinti társadalmi igazságosság kivívására, a fajüldözés elleni küzdelemre, a terrorizmus, a fegyverkezés elleni harcra tette föl, aki az igaz emberi értékek győzelmét akarta az önző és igaztalan érdekek, az erőszak, a vérontás ellenében. Nem véletlen, hogy az egyik legádázabb fasiszta rezsim, a Pinochet-diktatúra is megsemmisítendő ellenfelei között tartotta számon Olof Palmét. Állítólag bizonyítékok vannak rá, hogy az amerikai állampolgárságot élvező bérgyilkost, Allende elnök hű hívének, Leterier tábornoknak a gyilkosát eresztették a svéd vezető politikus nyomába is…
Időközben átszervezték a Palme elleni gyilkos merénylet földerítésével megbízott csoportot; változott az ügyészek személye is. Az összegyűjtött adatokkal együtt sokasodnak a megválaszolatlan kérdések is. A feleletekre még 24 esztendeje van a svéd rendőrségnek: a gyilkosság, mint bűncselekmény ugyanis 25 év elteltével elévül Svédországban.
A Palme-gyilkosság kulcsa / https://infovilag.hu/a-palme-gyilkossag-kulcsa/ Holnap kiderülhet, ki ölte meg Olof Palmét / https://infovilag.hu/holnap-kiderulhet-ki-olte-meg-olof-palmet/ Megvan (?) Olof Palme gyilkosa / https://infovilag.hu/megvan-olof-palme-gyilkosa/