Pályázati felhívás az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjra

Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat az európai és nemzetközi megértést előmozdító ifjúsági munkáknak ítélik oda. A díj kiemeli a fiataloknak az európai demokrácia megerősítéséért Európa-szerte végzett mindennapi munkáját, és támogatja aktív részvételüket Európa jövőjének alakításában. A 2008-ban alapított díjat az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen ítéli oda. (A nyitó képen: a 2021-i nyertesek.)

A díjat 2008 óta minden évben olyan pályázóknak ítélik oda, akik

# előmozdítják az európai és nemzetközi egyetértést,

# segítik a közös európai önazonosság kialakulását és az integráció közös ügyként elfogadását,

# ösztönzik a fiatalokat a demokratikus szerepvállalásra,

# gyakorlati példát mutatnak európaiak egy közösségként való együttélésére.

A díjért 16–30 év közöttiek munkái versenyezhetnek. A pályázó lehet egy-egy személy, csoport vagy szervezet is.

A legjobb dolgozat jutalma 7500 euró, a második helyezetté 5000 euró, a harmadik helyezetté pedig 2500 euró. A díjjal együtt a három európai győztes meghívást kap az Ifjúsági Nagy Károly-díj Aachenben tartandó díjátadó, valamint az Európai Parlamentbe (Brüsszelbe vagy Strasbourgba).

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. február 13., éjfél. A pályázat itt https://epprizes.secure.europarl.europa.eu/epprizes/ nyújtható be. További tájékoztatás a díjról: https://www.europarl.europa.eu/charlemagneyouthprize/hu/introduction.html.

További információ a díjról: https://www.europarl.europa.eu/charlemagneyouthprize/hu/introduction.html