(Szerző: Kárpáti Iván) „Én ráadásul egy alsóbb kasztba tartozom ebben a remek új világban, keleti vakcinát kaptam, amire eddig nem jelentett feloldozást, hogy harmadiknak már jóféle nyugatit. De ha lehet hinni az első híreknek, az illetékes bürokraták kegyesek és talán bebocsátást nyerek az egykor határok nélkül működő Európai Unió olyan távoli vidékeire is, mint mondjuk Parndorf. El sem hiszem.”
Mehetünk Bécsbe! – kiáltottam fel reggel a híreket böngészve. Törnek elő a gyermekkori emlékek, amikor a rendszerváltás után nem sokkal egy régi furgonban, néhány másik kölyökkel együtt kivittek minket a szafariparkba, meg egy szupermarketben vehettem egy csomó Milkát és üres VHS-kazettát, hogy fel tudjam venni a rajzfilmeket a tévéből.
Az elmúlt két évben nehezebben lehet közlekedni Európában, mint akkor. Én ráadásul egy alsóbb kasztba tartozom ebben a remek új világban, keleti vakcinát kaptam, amire eddig nem adott feloldozást, hogy harmadiknak már jóféle nyugatit. De ha lehet hinni az első híreknek, az illetékes bürokraták kegyesek és talán bebocsátást nyerek az egykor határok nélkül működő Európai Unió olyan távoli vidékeire is, mint mondjuk Parndorf. El sem hiszem.
Nyugodt persze még nem vagyok, annak a biztosítékát ugyanis nem látom, hogy az EU-t nem alakítja át a permanens járványveszélyre hivatkozás egy kínai mintájú megfigyelőálammá. Miközben szerte a kontinensen az omikron tulajdonságaira reagálva próbálják megszüntetni a rendkívüli szabályokat, Németországban, a legbefolyásosabb, legerősebb, legnagyobb hatású államban egy olyan politikai irány van, ami a világ végezetéig maszkot, távoltságtartást, QR-kódokat írna elő, ez pedig lassíthatja a normalizálódást.
Ideje előmászni a romok alól és elkezdeni feléleszteni a millió szállal egymáshoz fűzött Európa régi szabadságát.