Parádés Müpa-nyár: jön Diana Krall, Marcus Miller és Charlotte Gainsbourg

Világsztárok sorát fogadta már eddig is a Müpa, hazánk máig legkorszerűbb kulturális intézménye, amely a nyárra további „nagyágyúkat” szerződtetett közönsége gyönyörűségére. A 2018/19. évadban már ez ideig is számos világsztár érkezett a Müpába, és ez a következő hónapokban sem lesz másként. Szerencsére a nyár eleji időszakban sem kell hiányolni majd a nagyágyúkat. (Nyitó képünkön: Marcus Miller; Thierry Dubuc felvétele.)

Magyarországi első fellépésre készül a francia énekes-színésznő, Charlotte Gainsbourg, új albumával érkezik a műfaji korlátokat lazán átlépő, Grammy-díjas Marcus Miller és 2016 után, három év elteltével visszatér a Müpába Diana Krall is, méghozzá igen illusztris társaságban.

Diana Krall (foto: Mary McCartney)

Csaknem napra pontosan három év után lép fel újra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Diana Krall, akit. 2016 júniusában álló ovációval ünnepelte a magyar közönség. A jazzdiva akkor mutatta a sorrendben a tizenkettedik, Wallflower című lemezét. Korongjainak száma azóta kettővel gyarapodott: 2017-ben egy klasszikus amerikai jazz-sztenderdeket összegyűjtő szólólemeze, tavaly Tony Bennettel közös albuma jelent meg, és ez utóbbit két kategóriában is Grammy-díjra jelölték az idén. Krallnak egyébként ez volt a tizenharmadik jelölése, ebből pedig ötöt el is nyert az évek során, de elismeréseinek se szeri, se száma, miután csaknem minden szakmailag fontos díjat bezsebelt már lassan két évtizede tartó karrierje alatt. Megkérdőjelezhetetlen tehetségét számtalanszor bizonyította, minden lemezén új és újabb oldalát ismerhetik meg a rajongók: tisztelgett Nat King Cole, az 1920-as meg 1930-as évek tradicionális jazz- és ragtime-darabjai, illetve a popzene legendái – köztük Bob Dylan, Elton John, Paul McCartney, az Eagles – előtt is.

Diana Krallt ezúttal két, igazán különleges zenésztárs kíséri a színpadon: Joe Lovano szaxofonos és Marc Ribot gitáros; borítékolható, hogy az idén sem marad majd el a tapsvihar június 26-án.

(Charlotte Gainsbourg; kép: Collier Shorr)

Voltaképpen nincs abban semmi meglepő, hogy Charlotte Gainsbourg a művészvilágban találta meg önmagát. Édesanyja, a brit színésznő Jane Birkin révén szinte filmdíszletek között nőtt fel, édesapja, a francia zeneszerző-énekes, rendező Serge Gainsbourg pedig a zene felé terelgette. A siker is hamar megtalálta, 15 évesen már megkapta a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat. Ugyanabban az évben jelent meg első albuma, a Charlotte for Ever, amelyre édesapja írta a dalokat. Gainsbourg azóta a filmvászon és a koncertszínpadok megkerülhetetlen, karizmatikus alkotójává nőtte ki magát. Olyan filmekben szerepelt, mint a 21 gramm, Az álom tudománya, a Melankólia, A nimfomániás, tinilemeze óta pedig 4 négy albuma is megjelent. Elkészítésükben szaktekintélyek működtek közre: a Pulp frontembereként is ismert Jarvis Cocker, a multiinstrumentalista amerikai énekes-dalszerző, Beck. Legutóbbi korongja a Daft Punk-tag Guy-Manuel de Homem-Christo és a párizsi DJ-producer, SebastiAn zenei segédletével készült. Első, magyarországi fellépésén az eddigi albumok legfontosabb dalai mellett a 2018 végén megjelent Take 2 című számai is hallhatók majd június 30-án.

A műfajok határain ügyesen egyensúlyozó, az idén hatvanéves basszusgitáros Marcus Miller majd’ háromévnyi hallgatás után tavaly jelentkezett újra szólólemezzel, amelyet ennek megfelelően hatalmas érdeklődés övezett. A Laid Black című albummal Miller visszatér a keleti parti zenei gyökerekhez, és a basszusgitár mellett a hip-hop, a soul, a funk és az r’n’b ritmusai is felbukkannak a dalokban. „A fiatalok számára is élvezhető és átélhető, nagyvárosi zenét akartam írni” – nyilatkozta a The New York Times-nak. Miller sorsa már húszas éveiben megpecsételődött: akkor vált ugyanis Miles Davis zenekarának tagjává, az együtt töltött tíz év alatt pedig több albumának – köztük a jazztörténetileg is fontos Tutu című korongnak – producereként és zeneszerzőjeként is dolgozott. De nem csak Davis figyelt fel kivételes tehetségére, a névsor több mint impozáns: Aretha Franklin, Chaka Khan, Al Jarreau, Lalah Hathaway, Wayne Shorter, hogy csak a legnagyobbakat említsük… Négy évtizedes karrierje alatt a jazz és a pop legnagyobbjai mellett játszhatott: az 1980-as évektől kezdve Luther Vandross állandó komponistájaként dolgozott, és majdnem negyed évszázadot zenélt David Sanbornnal. Rejtély, hogy emellett és saját szólókarrierjének egyengetése közben hogyan maradt ideje és energiája két, hetente jelentkező rádióműsort vezetésére. Sőt, rendszeresen turnézik is, és szerencsére július 3-án Budapestet is útba ejti majd.