Péterfy Bori fehér éjszakái lemezen és koncerten

A 11 dalt tartalmazó Fehér éjszakák tulajdonképpen „egy hajnali bolyongás története” – foglalta össze a friss lemez tudnivalóit Péterfy Bori, aki társaival együtt három évvel ezelőtt jelentette meg a „2” című sorlemezt, majd az álmodozó-pszichedelikus „2B” korongot. Az első vélemények szerint az új hanganyag sokkal „zajosabb”, kísérletezőbb, mint az előzők. 

A dalokat az idén nyáron készítették a zenekar próbatermében, s az utómunkákra a napokban tettek pontot. A zenekar Bori kismamasága miatt egy évig szünetelt. Csak áprilisban kezdték újra a koncertezést. A hanganyag zenei producere Bori régi zenésztársa, az Erik Sumo Bandből egyedien izgalmas dallamvezetéséről ismert Tövisházi Ambrus. A szövegíró csapat tagjai: Hujber Szabolcs, Tariska Szabolcs, Hajós-Dévényi Kristóf, az Unbending Trees frontembere és szövegírója. Az éneklés mellett Péterfy Bori is vállalt szövegírást: dalszövegei olyanok „mintha egy  képzeletbeli film kísérődalai lennének” – mondják zenésztársai.

Az új lemez mellett újra indult tehát a koncertgépezet is: a dunántúli mini turné és a budapesti koncert után még az idén Szolnokon is színpadra áll az énekesnő-színésznő és csapata azzal az ígérettel, hogy a Fehér éjszakák anyagát jövőre országszerte megismerhetik a rajongók.   

Péterfy Bori 2007 májusában alapította az együttest, előző zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból állt. Bemutatkozó albumuk, a Péterfy Bori & Love Band aranylemez lett, és a 2008-i Fonogramon az év hazai pop albuma kategóriában is jelölték.

A budapesti lemezbemutató koncert december 15-én este kilenckor kezdődik a Barba Negra Music Clubban. További tudnivalók Péterfy Boriról és zenekaráról ezen az oldalon.