A jelenkori Magyarország legmegrázóbb társadalmi és kriminológiai eseménysorozataként döbbentette meg az
országot a 2008–09-ben a romák ellen elkövetett gyilkosságok sora. Barakonyi Szabolcs fotóriporter a
romagyilkosságok túlélőiről szóló sorozatában 2010 áprilisa és júliusa között a támadássorozat minden olyan
helyszínét felkereste, ahol személyi sérüléssel járó erőszakos cselekmény történt, és valamennyi áldozatról és
túlélőről portrét készített. Az alkotó célja, hogy a közönség egyszerű, minden mesterkéltségtől mentes formában
nézhessen szembe a túlélő áldozatokkal.
Eddig a sajtónak szánt beharangozó.
Nézem a képeket, és van egy gondom velük. Ezekről a felvételekről az előzetes felvezetésen kívül semmi sem árul el
semmit. Emberek bámulnak bele a kamerába, van, ahol egy, máshol két személy. Arcukon valamiféle egykedvű
közömbösség, esetleg szomorúság. Az egyik felvételen két nő háttal áll egy sír előtt. A környezetből csak annyi
látszik, hogy valószínűleg szegény emberek, leginkább a vályogromok között álldogáló öregasszony. Még az sem
szűrődik át, hogy romák. Hogy áldozatok volnának, vagy túlélők? Hol van ez a képeken? Sehol.
Ha elolvasom a füzetkében a szöveget, gyengén megírt kis riportok árulnak csak el valamit arról, hogy kikkel állunk szemben. Nézzük egymást, én a fotók embereit, ők engem. És nem tudunk egymással mit kezdeni, mert még csak meg se szólítanak. Nem vádolnak, nem panaszkodnak, nem kérnek, nem mesélnek.
Én, aki tudok arról, hogy elfogták a mocskos, gyáva tetteseket, akik minden ok nélkül gyilkoltak ártatlan felnőtteket
és gyerekeket, csupán csak a származásuk miatt, a rendőrségi és sajtóhíradásoktól megrendülök. Itt nem tolvajokat, nem bűnözőket lőttek le első felindulásban, hanem tisztességes és vétlen embereket.
Nézem a képeket, és a képek nem szólítanak meg. Ez a kiállítás nem jó, mert érdektelen. A tény, ami mögötte van,
nem érdektelen, de ez az ábrázolás nem művészi, és meg sem közelíti a sajtófotó-szemlén bemutatott hasonló
témájú képsorozatok színvonalát sem. Akkor hát hogyan és miért került a Műcsarnokba? – számomra rejtély.
Feltételezem, hogy van, aki tud rá válaszolni, de az nem én vagyok.
A szembesítés nem hozott eredményt.