A Szimplakert Háztáji Piac Szimpla Üst – közösségi főzés elnevezésű programsorozata részeként február 24-én látássérült kukták segítségével készül a mennyei zöldséges curry és chili con carne a szimpla üstben. A desszert Raj Ráhel világhíres flódnija lesz.
– Örömmel fogadtam a Szempont Alapítvány felkérését, mert fontosnak tartom a vakok és gyengénlátók segítését. Juhász Gyula – Betlehemi üzenet a vakoknak című versének pár sorát idézve: «Testvéreim, egy látó küldi néktek Üdvözletül ma könnyes szavait, Ki mindig fájón és szédülve nézett Egy szép pokolt, mely földnek hivatik…» – mondta Kőszegi Ákos, Jászai Mari-díjas színpadi és szinkronszínész.
„Szeretnénk az emberek figyelmét felhívni, és egyúttal a gyakorlatban bemutatni, hogy a legtöbb dolog látássérültként is kivitelezhető csak más módszerekkel, vagy éppen más eszközökkel” – foglalta össze a rendezvény céljátKónya Katalin, a Szempont Alapítvány ügyvezetője.
A Szempont Alapítvány a látássérültek rehabilitációja közben – igény szerint – sütni-főzni is megtanítja a hozzájuk fordulókat. Az alapítvány tankonyhájában biztonságos körülmények között, rehabilitációs tanár közreműködésével gyakorolhatják a mozdulatsorokat speciális eszközök segítségével: az ételek alapanyagának előkészítésétől a főzésen keresztül a maradékok eltakarításáig.
A Szempont Alapítványnál, immár 20 éve kapnak a felnőttkorban látássérültté vált emberek elemi és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások részeként gyakorlati segítséget, ami felkészíti őket azokra a tevékenységekre, készségekre, amelyek a megváltozott élethelyzetükben az önálló és biztonságos életvezetéshez szükségesek. Megtanulnak fehér bottal közlekedni, házimunkát végezni, számítástechnikai eszközöket használni, emellett az alapítvány nagy súlyt fektet az eredményes munkavállaláshoz szükséges képességek fejlesztésére.
A rendezvény helye: Szimpla kert, Budapest, VII., Kazinczy utca 14., ideje: 9-14 óráig.