Szelestey Lajos és Kárpáti János nemzetközi sajtószemléje: A tegnapi budapesti hármas találkozó célja az volt, hogy mielőbb új, jobboldali-nacionalista politikai erő jelenjék meg az európai színtéren – írja a Yahoo/AP. A politikusok azt ígérték, hogy folytatják ez irányú erőfeszítéseiket, ám Orbán nem sokat árult el arról, hogy milyen lenne is a gyakorlatban ez a szövetség. Ahhoz, hogy idáig eljussanak, kellett persze, hogy véglegessé váljék a Fidesz és az Európai Néppárt szakítása, ami egyben véget vetett a vitának a demokratikus normák és a magyar illiberális demokrácia ügyében.

A Fidesz jelenleg hontalan az Európai Parlamentben, bár a magyar kormányfő jelezte, hogy új frakciót szeretne más bevándorlásellenes pártok bevonásával. Salvini arról beszélt, hogy lesz még újjászületés. Csak éppen jó pár akadály tornyosul a széles körű jobbos összefogás útjában – mondja Hegedűs Dániel. A német Marshall-alapítvány kutatója szerint kizárt, hogy teljesen össze tudjon olvadni a két nagy csoport, mert akkora nézetkülönbségek vannak köztük.

Ha Kaczynski ágyba bújik a Liga vezérével, abból súlyos gondjai támadhatnak odahaza. A jobboldali ellenzéket képviselő Polgári Platform máris azzal vádolja Morawieckit, hogy az Putyin kottájából játszik, amikor Orbánnal és Salvinival kvaterkál. Ezért a Kremlben most valószínűleg pukkannak a pezsgősüvegek – hangzik a varsói nyilatkozat.

A Fidesz és a PiS ugyanakkor nagyon is egy követ fúj Európa kapcsán, ennek megfelelően tegnap mindkét vezető a nemzeti szuverenitás, valamint a hagyományos értékek fontosságát hangoztatta. Viszont Hegedűs szerint a Jog és Igazságosság aligha adja fel kiemelkedő pozícióit saját frakcióján belül. Amit a három párt jelenleg bizonyítani igyekszik, mennyire fontosak Európában, és hogy milyen fontos partnereik vannak. Ám a dolog egyedül Orbán számára sürgető, mert ő teljesen magára maradt.

Reneszánszt hirdetnek az EU-n belül a populista vezetők, de Budapesten adósak maradtak az új párt létrehozatalával– olvasható a Bloomberg oldalán. Csak abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat az egyesülésről. De nem tudták áthidalni az ellentéteket, noha nagyon szeretnék növelni a demagógok és szélsőjobbosok befolyását az unióban. Tehát elmaradt az áttörés, ami azt támasztja alá, hogy nem lesz könnyű megtörniük az európai politikai fő áramlatot, bármit mondanak is ezek a politikusok.

Mind a hárman azt emelték ki, ami összeköti őket, pl. a migráció elutasítását, de nagyon sok minden ugyanakkor közéjük áll. A legfőbb ilyen tényező alighanem Oroszország. Donald Tusk azzal vádolta meg a lengyel miniszterelnököt, hogy az éppen Putyin-párti tömböt hoz tető alá Orbánnal és Salvinivel, miközben Moszkva mozgósítja erőit Ukrajna határán, az USA pedig szükségállapotot hirdet Európával kapcsolatban.

A tegnapi esemény házigazdája számára a legsürgetőbb, hogy eredményt tudjon felmutatni. Próbálja visszanyerni régi befolyását, miután távozni kényszerült a Néppártból. Nagy dobás lenne a részéről, ha közös ernyő alá tudná gyűjteni a széttagolt populista pártokat, mégpedig a saját vezérletével. Hiszen úgy állítja be, hogy ő ezeknek az erőknek a zászlóvivője. Salvini és Morawiecki számára ugyanakkor már nem ennyire égető a dolog, mert ők vezetik a saját frakciójukat Strasbourgban.

Nagy akadályok nehezítik a közös fellépést a magyar–lengyel–olasz trió számára, mindenekelőtt Oroszország miatt – állapítja meg a Financial Times. Ám ha elég támogatót tudnak megnyerni maguknak, akkor akár a 2. legnagyobb pártcsaládot alkothatják az Európai Parlamentben. A lap idézi, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón Orbán kijelentette: nem kérnek abból a nevetséges geometriából, amely szerint a jobboldal csak szélsőségből áll, a baloldalnak viszont kizárólag közepe van.

Kárpáti János kollégánk sajtószemléje a budai várban lezajlott tegnapi magyar–lengyel–olasz csúcstalálkozót állítja a középpontba:

Amikor Morawiecki, Orbán és Salvini egymással tárgyal, akkor Putyin boldog – írja a varsói Rzeczpospolita a lengyel és a magyar miniszterelnök, valamint a Liga (korábbi nevén: Északi Liga) elnevezésű szélsőjobboldali olasz párt vezetőjének a tegnapi budapesti megbeszéléséről. A vezető lengyel lap brüsszeli tudósítója, illetve a külpolitikai rovat egyik munkatársa az internetes oldalon közzétett értékelésében úgy vélekedik: ha sikerül is új csoportot létrehozni az Európai Parlamenten belül, az nem gyakorol majd valódi hatást a közösség politikájára.

Egy másik lengyel lap, a baloldali liberális Gazeta Wyborcza kiemeli budapesti tudósításában, hogy Mateusz Morewiecki szerint a család, az egyén méltósága és a kereszténység értéke szorul védelemre a mai Európában más kultúrákkal szemben, amelyek kívülről és belülről egyaránt támadják ezeket az értékeket, el akarják csábítani Európát. Ezzel szemben akarnak most ellenjavaslatot tenni – fogalmazott a lengyel kormányfő. Orbán Viktortól egyebek közt azt idézi a Wyborcza, hogy nincs olyan téma, amelyben a találkozó résztvevői ne lennének képesek egyetérteni. A magyar miniszterelnök szerint az európai keresztények és demokraták nem rendelkeznek igazi képviselettel az Európai Parlamentben, és ezt akarják megteremteni. A lap felhívja a figyelmet arra: Salvini Budapesten olyan európai erő létrehozásáról beszélt, amely képessé teszi Európát határainak megvédésére.

Az olasz La Stampa azt hangsúlyozza, hogy a három szuverenista politikus Európa reneszánszának, újjászületésének a szükségességét vallja, és úgymond új Európa-felfogást képvisel – olyat, amely alternatívát jelent a polgároktól eltávolodott bürokraták Európájához képest. A lap emlékeztet arra, hogy az Európai Parlamentben frakció hivatalos létrehozásához legalább hét tagállamból kell képviselőket megnyerni, tehát az olasz-lengyel-magyar szövetséghez még négy EU-országból van szükség politikusokra.

Az Il Giornale összegzése szerint az új jobboldal megteremtését célzó megállapodás arra irányul, hogy ellenpontot képezzenek Európában a néppártiak és a szociáldemokraták összefogásával szemben. Ez egyben Berlin és Párizs túlhatalmát is megfékezhetné. Szerintük ez a túlhatalom ma abban érvényesül, hogy német és francia érdekek határozzák meg elsősorban, milyen kérdések álljanak az Európai Bizottság és az Európai Tanács – az Unió két nagy központi intézménye – figyelmének a homlokterében. 

Mint az Il Giornale írja, a háromoldalú összefogás hívószavai közé tartozik az öreg kontinens iszlám elözönlésétől való félelem, valamint az az állítás, hogy az EU a bankok és a lobbik szolgálatában áll. A közös program sarokköve pedig az illegális migráció elleni lankadatlan küzdelem, a hagyományos családi értékek oltalmazása, illetve a kivállalkozók védelme.

A lap kitér arra, hogy Salvini budapesti szereplését, Orbánnal és Morawieckivel való együttműködésének megkezdését hűvös hangon üdvözöle Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnevezésű – egyébként a Ligától is lényegesen jobbra álló szélsőséges – párt vezetője, aki történetesen annak a konzervatív frakciónak a vezetője az Európai Parlamentben, amelyben a lengyel kormánypárt található. Salvini Ligája nem ebben a csoportban, hanem az úgynevezett Identitás frakcióban van. Az Olasz Testvérek meg nem nevezett párton belüli forrása azt mondta az Il Giornale munkatársának: a brüsszeli főáramlattal szemben kritikus erők egymás közti párbeszéde mindig pozitív tényező, és ez a konzervatív frakció munkájában mindennapi gyakorlat, aminek a folyamatosságát nem kérdőjelezte meg ez a budapesti találkozó. Magyarán: Meloni pártja azt bizonygatja: attól még, hogy Morawiecki Salvinivel egyezkedett, a lengyel kormánypárt fő olasz partnere az Európai Parlamentben továbbra is az Olasz Testvérek.

Az olasz politikai paletta más pártjai is negatívan kommentálták Salvini budapesti megnyilvánulásait. Az 5 Csillag Mozgalom szerint a szuverenisták internacionáléja fogalmilag önellentmondás, olyanok álszent szövetsége, akik az egyik nap azzal vádolják Európát, hogy nem tesz eleget a tagállamokért, másnap pedig bojkottálják a helyreállítási alapot, a fiskális integrációt és a közös külpolitikát. A Demokrata Pártban arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmúlt években Magyar- és Lengyelország mindig eltorlaszolta az ajtót, amikor Olaszország érdekeiről volt szó, akár a helyreállítási alappal kapcsolatos zsarolás során, akár a migránsok elosztását illetően. Mit tesz majd Salvini, ha Orbán és Morawiecki Európában ellenezni fogja a Draghi-kormány javaslatait? – teszik fel a kérdik Rómában.

Szelestey Lajos sajtószemléjének második részével folytatjuk a nemzetközi kitekintésünket:

A Bloomberg kommentárja hangsúlyozza, hogy az idő nem éppen kedvező az olyan populista pártcsalád megteremtéséhez, amin Orbán, Morawiecki és Salvini mesterkedik, és hogy a járvány nem tesz jót a demagógoknak. Hiszen mindhárom ország küszködik a fertőzéssel, és amit idáig fel tud mutatni, az nem a legjobb reklám a jobboldali identitáspolitika mellett. A lengyeleket teljesen beborítja a 3. hullám, a magyarok pedig most éppen a világon a legrosszabb halálozási statisztikát produkálják.

Sok mindenért lehet a Bizottságot okolni, de jelek szerint a populisták az egész világon védekezésre kényszerülnek. A rengeteg áldozat okozta feltehetőleg Trump választási kudarcát. A brazil elnök éppen azzal került szembe, hogy fellázad ellene a kormány, mert a sok-sok ezer áldozat miatt attól félnek, hogy a szavazóknak elegük lett a politikus messziről látható közönyéből.

A Fülöp-szigeteken nyögve nyelősen alakul az oltás és Duterte a héten kénytelen volt lezárni a fővárost, annyi a beteg. Ugyanakkor hasonszőrű indiai kollégájának egyáltalán nincsenek ilyen gondjai a közvélemény részéről. Brazília azt illusztrálja, hogy elérkezik a pillanat, amikor az emberek besokallnak, az pedig megjósolhatatlan következményekkel járhat. Ám mivel új és újabb mutánsok jelennek meg, alighanem még sokáig velünk marad a betegség, ily módon a politikának hosszú harcra kell berendezkednie.

Az unió intézményei arra készülnek, hogy lokalizálják a szlovén kormányfő hatását, miután a 2. félévben Ljubljana látja el a soros elnöki teendőket – írja az EUobserver. Hiszen, hogy mi várható részéről, azt jól mutatja az a botrány, amit a napokban rendezett, amikor az EU illetékes bizottsága a szlovén sajtó helyzetét kívánta áttekinteni. Meg a hang is jellemző rá, hiszen azt üzente a liberális csoport vezetőjének, hogy az agyonfizetett és elkényelmesedett bürokraták csak ne papoljanak szabadságról és demokráciáról. De nála ez a stílus járja, akik ismerik, nem lepődtek meg rajta.

Csakhogy júliustól sokkal több megszólalási lehetőséghez jut és a „Megújítjuk Európát” frakció már idézett első embere, a román Ciolos nem is titkolja, hogy aggódnak a várható fejlemények miatt. Hiszen az országnak a közös értékeket és elveket kellene védelmeznie. De az apparátus sem éppen nyugodt, habár az elnöklő állam részéről inkább a miniszterek kapnak szerepet a nyilvánosság előtt, nem pedig a kormányfő. A Robert Schuman alapítvány egyik szakértője szerint azonban így is szükség lesz kármentésre. A legrosszabb, amit Jansa tenni tud, az az, hogy lelassítja az előirányzott programot és kirohanásaival mérgezi a légkört.

Ezért tisztázni kellene jó előre, hogy amit mond, az nem az EU álláspontja. Egy uniós diplomata ezzel együtt úgy ítéli meg, hogy a politikus elsősorban saját országát fogja lejáratni.

Dugába dőlt az osztrák kancellár terve, hogy blokkolja az unió következő vakcinavásárlását és így csikarjon ki több oltóanyagot a maga számára – írja a Der Spiegel. Egy európai diplomata szerint Kurz a saját országának okozott hatalmas politikai károkat, hiszen semmiféle szolidaritást nem mutatott a sokkal rosszabb helyzetben lévő Bulgáriával, Észt-, Horvát-, Lettországgal és Szlovákiával.

A politikus 400 ezer adagra ácsingózott a hamarosan elosztandó 10 milliós kontingensből, de hoppon maradt, mert a tagállamok többsége a bajban lévő öt kormány mellé állt. Kurzot a végén csak a csehek és a szlovénok támogatták. Az ő gondjaik abból eredtek, hogy a tömeges oltást elsősorban az AstraZeneca készítményéből akarták megoldani, de a cég nagyon elmaradt a szállításokkal. Az osztrákoknál azonban ez nem okozott különösebb fennakadást.

Egy brüsszeli forrás sajnálatosnak minősítette, hogy Bécs, Prága és Ljubljana külön utat választott és nem hajlandó segíteni a másik öt államnak. Mint mondta, főként az osztrákok és a csehek esetében érthetetlen, hogy megtagadták a szolidaritást, hiszen nemrégiben maguk is tetemes mennyiségű vakcinát kaptak pótlólag, hála az EU döntésének.

A magyar magánkórházak nagy lehetőséget látnak a maguk számára, mialatt a Covid-19 igencsak próbára teszi a közegészségügyet – írja a Reuters. Az állami intézmények leállították a halasztható műtéteket, a háttérben viszont a magánintézményekben valóságos forradalom zajlik és megugrott az egészségbiztosítások népszerűsége. Egy röpke felméréséből az derült ki, hogy az érintett cégek összesen 85 millió eurót fektettek be, illetve szánnak szolgáltatásaik fejlesztésére. Ennek oroszrésze egy új kórház Budapesten.

Ám ezek a beruházások eltörpülnek amellett, amennyit a kormány költ az egészségügyre, mert az ágazat a GDP 4-5%-át használja el. Ugyanakkor egyre többen külön biztosítással igyekeznek megfelelő szolgáltatásokhoz jutni, miután nemrégiben még csak 22 napot kellett várni egy egyszerű ortopédiai beavatkozásra, ám ez az idő most már meghaladja az egy évet. (A sürgősségi műtétek a járvány alatt sem szünetelnek.)

A hatóságok még csak nem is utalnak arra, hogy mikor térhetnek vissza a normális várakozási idők. Mellesleg nem is válaszoltak a hírügynökség kérdésére. Az Union biztosítónak az a tapasztalata, hogy jelenleg csupán kevesen engedhetik meg ugyan maguknak a fekvőbeteg-ellátást magánkórházakban, sőt, utóbbiak kapacitása korlátozott, ám a szektor nagy fejlődés előtt áll. Mert amit kínálnak, az drága ugyan, de az emberek előbb-utóbb megelégelik a fájdalmat, illetve az állami intézmények színvonalát és akkor tömegesen keresni fogják az alternatív lehetőségeket.