Putyin győzött volna Genfben?

Lehet-e győztest hirdetni a genfi Biden–Putyin-találkozóról? Mit vétett egyik vagy másik fél, és mire számíthatunk tőlük a közeli jövőben? Magyarország, az orosz és kínai befolyás legnagyobb terepe, azt példázza, milyen messzire mehet el a két ország, ha nyomásgyakorlásról van szó – jelentette ki Heather Conley, a washingtoni CSIS-agytröszt térségünkkel foglalkozó elemzője.

Tudom, egyszerűsítő a kérdés: lehet-e győztest hirdetni a Biden–Putyin-csúcstalálkozót követően, miután leülepedtek a Genfben elhangzottak? – kérdem Heather Conleytól, a CSIS, az amerikai agytröszt, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja térségünkkel foglalkozó, nemzetközileg elismert elemzőjétől.

– Számomra elég világos, hogy Vlagyimir Putyin jött ki jól ebből a találkozóból. Egyrészt ott volt körülötte az a történelmi aura, ami még megmaradt az 1985-i első Gorbacsov–Reagan-találkozó után 36 évvel ezelőttről. Másrészt Joe Biden olyan kifejezéseket használt, amelyek nem voltak helyénvalók: nagyszerű hatalomnak nevezni Oroszországot? Okos elmének, kemény ellenfélnek nevezni Putyint? Ezzel eleve megágyazott a várható eredménynek. Miért mutatott tiszteletet iránta, ha a múlt 25 évben Amerika nem mutatott semmilyen tiszteletet? Nem tudom, hogy elvárhatjuk-e Oroszországtól azt, amit Joe Biden kért: legyen kiszámítható és átlátható a politika. Nem tudható, mi lesz ennek az ára, ha mi átláthatóak és kiszámíthatóak vagyunk Oroszország irányában. Ráadásul visszakozott, amikor az újságírók a végén megkérdezték tőle: tényleg bízik az ellenfelében? Mire visszakérdezett az elnök, ki mondta ezt? Mintha nem ő fogalmazott volna így. Szerintem akkor jött rá, mit is tett. Nekem rossz előérzetem van a múlt két évtized tapasztalata alapján. De oké, várjuk ki, mikor lépi át Putyin a vörös vonalat, aminek értelmezéséről konkrétan semmit sem mondtak.

Persze Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője máris bejelentkezett, amint hazatért Putyin, hogy számukra a vörös vonal Ukrajna NATO-tagsága lenne. Ebből is látszik, nem lett volna szabad megengedni, hogy nyitva hagyja a határvonalat, mert ennek máris megvan az eredménye. Persze, Biden elnök abban reménykedik, hogy ez a hazardírozás neki is szabad teret enged.

Eszerint ön is csatlakozik ahhoz a nagy táborhoz, amelyik csalódott a találkozó eredményességét illetően, legalábbis elvárásokhoz képest…

Én nem vagyok csalódott, mert nem úgy látszott, hogy bármi eredménye lesz is ennek a találkozónak. Tulajdonképpen annyi történt, hogy Biden kijelentette: tisztelettel fordulok hozzád és cserében te is tiszteld a mi szabályainkat. Számomra – őszintén – az az üzenete, hogy az Új START-egyezményről végre megkezdődtek a tárgyalások. Mert az egy dolog, hogy február 5-én mindkét elnök aláírásával döntött ennek ötéves meghosszabbításáról, de 2026-ban végleg lejár. Ehhez hozzá kell tegyem, hogy Oroszország olyan sokszor megsértette már az (1991 nyarán Bush amerikai és Gorbacsov orosz elnök által aláírt) megállapodást és a hozzá hasonló egyezményeket, hogy e tekintetben Amerikának semmi, de semmi bizodalma sincs Putyin iránt. De még ha tárgyaltak is róla, valljuk be, ezzel nem lehet az újságok címlapjára kerülni.

– Erről tulajdonképpen nem is nagyon szóltak az elnökök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón, nemde?

Nos, pont erről van szó. Tulajdonképpen e tekintetben a várakozásokat nagyon lehűtötték, ez táplálja az elkeseredettségünket is. Nekem az volt az elvárásom, hogy vonjuk ki a tárgyalásokból az érzelmeket, legyen ez egy olyan munkamegbeszélés, ahol nem az érzelmek dominálnak. Nem tekintem nagy eredménynek, hogy most mindkét nagykövet visszatérhet állomáshelyére. (Ennek előzménye, hogy miután Biden gyilkosnak nevezte egy provokatív interjúban Putyint, válaszul a Kreml ura visszahívta Washingtonból a nagykövetét. Erre aztán Washington is hazarendelte a moszkvai nagykövetét.) Azt sem tartanán hú’ de nagy eredménynek, hogy most felállítanak a kibertámadások kivédésére és megakadályozására tervezett közös munkacsoportot. Ezt az utóbbi időben szinte minden elnök megtette – eredménytelenül, hisz’ még több a számítógépes támadás. Hacsak nem számítom bele azt, hogy most egymás szemébe nézve fogalmazták meg: nagy a baj. De ennek jó fél év elteltével vonhatjuk meg a mérlegét. Mindenestre ez legfeljebb a keretét adta meg a tárgyalásoknak, de eredménynek semmiképp sem nevezném.

Mennyire tarthatjuk egyáltalán megbízható partnernek és igazmondó, őszinte embernek Putyint?

Nekünk semmi bizodalmunk nincs a Kremlben, hogy kiszámítható és stabil partner lenne. Mindenekelőtt azért, mert kül- és biztonságpolitikája a kiszámíthatatlanságra és az instabilitásra épül. Ezért van az, hogy mi nem tudunk proaktívan fellépni vagy kezdeményezni, mert csak utólag kell cselekedni, válaszolni a Kreml megtett lépéseire. Ez igazán az oroszok management stratégiájuk. Az eddig tapasztaltakkal szemben most reményt táplálni, hogy megváltozik és kiszámítható lesz Putyin politikája – szerintem nem jó megközelítés. De oké, adjuk neki esélyt! Reménykedjünk! 

– Fel tudná-e idézni, mi volt Putyin legnagyobb hazugsága?

Tudja, talán az egész sajtótájékoztató egy nagy hazugság volt. Hogy minden Amerika hibája és tévedése. Bármi történik, történt, az mind az Egyesült Államok felelőssége. Ezek után milyen alapon vesz részt a kiber-munkacsoportban az orosz fél, ha tagadja, hogy neki köze lett volna bármelyik amerikai energetikai cég meghekkeléséhez? Holott bizonyított. Sőt, attól tartok, hogy ők fogják meghúzni azt a bizonyos vörös vonalat is. Mi lesz a következménye? Biden elnök figyelmeztetett ugyan, hogy súlyos következményei lesznek annak, ha Alekszij Navalnij meghalna a börtönben. Meg annak is, ha kiderül, hogy mind a 16 zsarolóvírusos hekkelés mögött az oroszok állnak. Akkor milyen szankciókat vet ki Biden? Mint mindig, szerintem ez esetben is – mi kivárunk. A kemény retorikát nem követik a tettek. És attól tartok, nem is fogják.

– Mi lenne ön szerint a megfelelő büntetés?

Erre a kérdés mindig nehéz a válasz… Mi a hathatós eszköz? Egyre kevésbé látszik hatásosnak a pénzügyi szankció. Azonban mégis csak az orosz államadósság finanszírozását kellene szigorítani az állampapírok elsődleges piacán, blokkolni vagy eltávolítani a Swift Banking a rendszerből. Ennek masszív hatása lenne a gáz- és olajipari szektorra, illetve ebben az európai országok nagyobb összefogására lenne szükség. Azonban azt is tudjuk, hogy az európai–orosz pénzügyi kapcsolatok olyannyira felértékelődtek, mert kiépültek, hogy ez sem vezetne jó eredményre. Lásd legutóbb Ausztriát, amelyik a megegyezés ellenére visszavonta a belorusz bankokra vonatkozó uniós szankciókat, mert ugyebár tetemes érdekeltségük van ott az osztrákoknak. Szóval erre egyelőre nincs egyértelmű válasz.

– Biden elnök megfontoltságát dicséri, aminek persze a média nem örült, de úgy tűnt föl, hogy ő nem igazán osztotta meg a világgal a tanácskozás részleteit. Pontosabban: nagyon megszűrte, mit mondjon el belőle. Mit nem akart az orrunkra kötni?

– Egyrészt a találkozó is rövidebbre sikeredett a tervezettnél. Végig mentek az előre felírt listán, és nem nagyon vitathatták meg a részleteket. Talán mert az orosz fél – ugyebár – tagadott mindent. Másrészt Biden elnök a sajtótájékoztatón két üzenetet adott át két különböző hallgatóságnak. Az első a nemzetközi életnek szólt: ezentúl tisztelni fogja Oroszországot és ezzel magához is emelte. Márpedig én ezt erősen megkérdőjelezném, aki nem szavahihető, azt miért emeli a maga szintjére? Persze, világos, hogy cserébe elvárja az együttműködést Irán, Afganisztán és egyéb problémás ügyek megoldásában. A másik üzenetet pedig az amerikaiaknak küldte, hogy ő valójában mennyire kemény Putyinnal, és megingathatatlan, azt teszi, amit mond. De nem értem, miért kellett ilyen előkelő genfi villában tartani ezt az egész ceremóniát… Ennek semmiképp sincs jó üzenete.

– Engem meglepett, amikor Putyin így fogalmazott: elfogadta Biden magyarázatát arra a sértő kifejezésre, amit használt vele kapcsolatban, nevezetesen, hogy gyilkosnak tekinti. Mi játszódhatott le a színfalak mögött?

Ez valóban nagyon szerencsétlen helyzet volt, tipikus esete annak, amikor az újságírásnak tényleg hatása van a globális ügyekre. Az interjúban George Stephanopoulos megkérdezte, hogy ön szerint gyilkosnak tekinthető Putyin? Mire Biden egyszavas igenlő választ adott. De a mondatot nem ismételte meg. Sokan értelmezik ezt másképp, hogy tulajdonképpen nem ejtette ki a száján, tehát nem is mondta. Ezért fontos, hogy figyeljünk az érzelmeinkre és a retorikára is. A kettőt nem árt elválasztani egymástól. Viszont a jelek szerint sikerült a tárgyalásokon olyan munkakapcsolatot és légkört teremteni, amelyben ennek a kifejezésnek a súlya elszállt. Mert akárhogy nézzük, még ha korrekt is a minősítés és megállja a helyét, a kapcsolatépítésben ilyen modornak nincs helye. Tulajdonképpen ez a találkozó ennek az elszólásnak a korrigálása is volt.

– Emellett valóban magához is emelte Putyint. Ugyanakkor volt egy olyan félmondata is, hogy neki úgy tűnt föl, Putyint aggasztja, hogy az Egyesült Államok még mindig a hatalma megdöntésén dolgozik.

Az a helyzet, hogy most még Kína is erősen szorongatja Oroszországot, ráadásul a mostani gazdasági helyzetben – úgy látom – hosszú távon igencsak komor évek várnak mind gazdaságilag, mind demográfiai szempontból az országra. Ugyanakkor ő is meg-megkörnyékezi Kínát is, érdeke jóban lenni vele. Úgyhogy elég nehéz diagnózist adni ma Oroszország jövőbeli szerepéről.  Az viszont kétségtelen, hogy Bidennek köszönhetően most ismét nagyhatalmi rangra emelkedett. Kérdés, beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Mindenesetre visszacsengenek a fülemben Putyin szavai a 2014-i valdaji nemzetközi konferencián, ahol az új világrendhez való alkalmazkodásról azt mondta: vagy új szabályokhoz tartjuk magunkat, vagy akkor nincsenek szabályok. Mert a régiek szerinte nem érvényesek. Az azóta eltelt 7 évben éppen ezt látjuk megvalósulni. Vagy alkalmazkodunk az ő általa lefektetett új befolyásiövezet-politikájához, vagy akkor nincsenek számára érvényes szabályok.

– Az orbáni Oroszország-politika, ami gyakorlatilag a teljes alávetettség elfogadásának a politikája, különös prizmán láttatja ezt a jövőt. Hogyan viszonyulhat ehhez Biden külpolitikája? Miként fogja Magyarországot ezen a prizmán át megítélni?

A genfi csúcstalálkozót valóban beárnyékolták a NATO- és európai uniós ügyek, amelyeket előtte tárgyaltak meg Bidennel. Megint csak körvonalazódott a kép, hogy Oroszország és Kína is fokozatosan terjeszti ki befolyását egyéni, egy-egy országra lebontott alkuk folyamán uniós és NATO-tagországokkal, sőt, most már az jelöltországokkal is. Emellett még arra is törekszik, hogy megbontsa az uniós egységet is, hogy a maga oldalára állítsa a tagországokat az EU-val szemben. Megállapították ugyan, hogy ez negatív spirálba megy át, ugyanakkor nézzük meg az Északi Áramlat 2-őt. Nem tudnak vele mit kezdeni Európában sem. Márpedig ez az önök országára nézve is új helyzetet teremt, nőhet a további orosz és kínai gazdasági és politikai befolyás. Persze, most, úgymond kihirdették az egységes uniós álláspontot a fejleményekre tekintettel, de a munka neheze most jön. Most kell megmutatni a Biden-kormánynak, mire képes ebben a helyzetben, ahol elméletileg megszerezte az Európai Uniótól és a NATO-tól is a támogatást a politikájához. Magyarországnak ebben különös hely jut, mert az önök országa bizonyítja a legszemléletesebben, milyen messzire képes elmenni Kína és Oroszország.

– A Biden-kormány egyelőre a korrupció elleni harcba vágott bele, ezzel Bulgáriát és Albániát megcélozva. Kíváncsi vagyok, hogy a korrupcióellenes intézkedéseken keresztül közelíti-e meg Magyarországot is – mondta az interjú befejezéseként Heather Conley, a washingtoni CSIS-agytröszt térségünkkel foglalkozó elemzője.