A rendező, Nemes László azt mondta a brit Guardiannak, hogy nem történelmi drámát akart forgatni, az igyekezett elérni, hogy a nézőt belevonja egy kísérletbe. Rámutatott: Európát még mindig kísérti a zsidók legyilkolása, ezt érezni Magyarországon. A holokausztot nem úgy tekintik, mint a történelem egyik lapját. Megjegyezte: fontos, hogy beszéljünk a történtekről annak a nemzedéknek, amely már egyre kevesebb túlélőt ismer. A főszereplő, Röhrig Géza nem kevésbé nyíltan szólt arról, hogy mindenkinek ki kell lépnie a politikai apátiából. A társadalmi restséget okolta, amiért a celebvilág és a fogyasztás elvonja figyelmet.
A Film & Television meglepetésnek tartja, hogy a hazai (francia) Dheepan kapta az Aranypálmát Cannes-ban, de gyorsan hozzáteszi, nincs szó soviniszta bundáról, a zsűriben egyetlen francia, Sophie Marceau kapott helyet. A kritikus úgy gondolja viszont, hogy méltóbb győztes lett volna a Saul fia, amelyet szinte egyöntetűen támogatott a bíráló bizottság. A művet nézve a közönség úgy érezheti, hogy ő maga is ott van Auschwitzban, megtapasztalja a szörnyűséget. A kamera csaknem végig a főhőst követi, így ő lesz a történelem idegenvezetője és szemtanúja, mint Danténak Vergilius a pokolban.
A müncheni Süddeutsche Zeitung igazi győzelemnek nevezi Nemes László számára a Nagydíjat, már csak azért is, amilyen tekintélyuralmi és antiszemita légkör uralkodik az orbáni Magyarországon. A kritika külön dicséretesnek tartja, hogy a film nem spekulál az érzelmekre. A főhős megszállottsága csak árt a kitörési terveknek, senkit sem ment meg és semmit sem változtat meg. De a megszállottságnak nincs is szüksége az igazolásra.
