Negyedszer rendezik meg a Liszt Ferenc művészetének keresztmetszetét bemutató fesztivált a magyar fővárosban. Az esemény vendége lesz Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie, Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, a Kolozsvári Magyar Opera, illetve Francesco Tristano. (A nyitó képen a Nemzeti Filharmonikusok; foto: Csibi Szilvia)
Az október 9-én rajtoló Liszt-ünnep első estéjén az alkotók egy grandiózus művet állítanak színpadra. Liszt sokat foglalkozott Árpád-házi Szent Erzsébet történetével, az ebből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában elevenedik meg.
A világ leghíresebb zenekarait dirigáló Vaszilij Petrenko szívéhez mindig is közel álltak a fesztivál névadójának művei, ezért nem meglepő, hogy a

Royal Philharmonic Orchestra
koncertjén Prokofjev szimfóniája mellett két Liszt-darabot is hallhatnak majd a nézők, ráadásul a Liszt-specialista Balog Józseffel a zongoránál. A Kolozsvári Magyar Opera koncertjén az együttes művészeti vezetője, Selmeczi György olyan Liszt-kompozíciókat választott, amelyek ritkán szólalnak meg hangversenyteremben.
Goethe, Schiller és Liszt művei, zene és költészet talál egymásra Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie koncertjén, amely egyben az idei fesztivál záróakkordja is. Az est szólistája az ifjú zongoristanemzedék kiválósága, Ránki Fülöp lesz.
A könnyedebb műfajok is helyet kapnak a programkínálatban. Francesco Tristano szívesen kísérletezik különféle stílusokkal, a dzsessz és az elektronika színeit keverő, hipnotikus és felszabadító előadásmódjával most a magyar közönség is megismerkedhet.
Hagyománnyá vált, hogy a Recirquel itthon a Müpa fesztiváljain mutatja be legújabb produkcióját. A Vági Bence által rendezett és koreografált, a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat.
Ugyancsak a fesztiválon debütál a hazai közönség előtt a Háromszék Táncegyüttes új előadása: a festőgéniusz, Munkácsy Mihály életútjának egy-egy karakteres elemét a tánc nyelvén életre keltő Ecce homo, ahol a színpad a festmények sajátos helyszínévé válik. – A Liszt-ünnep belépői itt kaphatók.

