Sőt, legyünk őszinték, nem ritka, hogy már a nevének és állásfoglalásainak a puszta említése is könnyen kicsapja a biztosítékot, nemcsak a magukat bal vagy liberális irányban orientáló értelmiségiek között, hanem a másik politikai oldal köreiben is. De leginkább azok között ébreszt könnyen még vihart is, akiknek ma Magyarországon az a kívánság, hogy „legyen más a politika”, nem egy politikai pártot juttat elsőként az eszükbe, hanem gazdasági-társadalmi helyzetet és remélt lehetőséget a (rég) óhajtott változásokra.
Ezért nem választhatott jobb időpontot a Noran Libro Kiadó, hogy megjelentesse Andrassew Iván könyvét, ezzel az egyszerű címmel: „Róna Péter”. Az alcím – „Miskolctól Oxfordig” – inkább az életút időbeni behatárolása; azt jelzi, magyar és itthon született, s ma a többi között ott tanít, ahol hivatalosan jogot tanult, Angliában.
Alighanem ettől természetes lételeme az a demokrácia, ahol az évszázadok óta hetenként legalább egyszer nyírt fű is a hitelesen kiszámítható és emberszabású állandóság biztosítéka. Ezt önmaga úgy fogalmazza meg, hogy az egy olyan világ „amelyik mélységesen, zsigerből tiszteli a másik embert”, s ahol „a másik ember éppen úgy Isten gyermeke, mint én. Ha leköpöm, magamat köpöm le”.
A földrajzi koordinátái eközben ennél is tágabbak, átnyúlnak az Egyesült Államokba is. Éppen ettől magyarként európai, európaiként magyar – és európai magyarként még amerikai is. Annyira, hogy amikor az idősebbik Bush elnök 1989 nyarán Magyarországra készült, James Baker amerikai külügyminiszter Róna Pétert kérte fel közreműködésre annak a beszédnek a megírásában, amelyet az elnöknek először kellett volna elmondania magyar földön. Ez a beszéd lett aztán arról híres, hogy sosem hangzott el, mert Bush – emlékezetes módon – a leírt szöveget a zuhogó esőben nagy hirtelen, látványosan széttépte, s helyette fejből elmondott beköszöntővel indult neki Budapest érzelmi meghódításának a Kossuth téren.
Mindezt Rónánál történetesen megelőzte az, ami született amerikai egyetemistákkal is ritkán esik meg. Miután 1956-ban anyjával az USA-ig disszidált, Kennedy majd Johnson Fehér Házában „nyári gyakornokoskodott” egyszerűen azért, mert 19 éves pennsylvaniai közgazdász diákként „ellen-közmondásokat” szült Hruscsovnak az Egyesült Államokat bántó közmondásaira, s elküldte őket Washingtonba, hogy vessék be szellemi fegyverként, ha kell. E tettével elsőként szabadidős munkaadóját, azt a könyvkereskedőt rémítette meg, akinél az FBI lenyomozta, ki fia, borja ez a Róna, akire az elnök munkatársai a hidegháború kellős közepén áhítoznak.
Andrassew Iván emberként úgy mutatja be Rónát, hogy olyan, „aki a magyar viszonyok között igen módosnak számít, aki a világ legmagasabb, mondhatni mágnás köreiben (is) szocializálódott,”. Majd azt kérdezi érthető kíváncsisággal, „miért áll mindig a szegények oldalán, miért kéri számon konok következetességgel az igazságosságot és az erkölcsösséget?” S úgy jellemzi, hogy „szinte mindig van valami «szentségtörő» üzenete. De az a fura, hogy ezek a szentségtörések abból adódnak, hogy szépen, világosan, hazai értelmiségi körökben botrányosan egyszerű nyelven leírja azt, amit gondol. Ha nem azonnal, akkor pár hónap vagy esztendő múlva csaknem mindig kiderül: pontos volt az elemzés, vagyis igazat mondott. Az más kérdés, hogy senki sem hitt neki, és pláne senki sem vitatkozott vele”.
Önmagát Róna így jellemzi: „Az én utam nem a hagyományos – ha úgy tetszik – marxista ember útja a baloldalhoz. Hanem egy keresztény baloldal. A klasszikus baloldaltól én, illetve az az etika, amit én követek, különbözik abban, hogy kiinduló pontja a teremtés tisztelete… Az igazságosság, a méltányosság és az emberi képességek kibontakozása legyen ránk jellemző. Abban az értelemben legalább, hogy a teremtésben – beleértve az embert – ne csináljunk kárt”.
Magam ehhez azt teszem hozzá: a világban gyakorlatilag mindenütt otthon lévő Róna Péter a gazdaságnál, politikánál jóval szélesebb hazai és nemzetközi társadalmi közélet nélkülözhetetlen embere. S egyike annak a – sajnos a magyar/ magyar származásúnak számító Nobel-díjasaink nemzetközileg jó statisztikai mutatója dacára is – még mindig kevés mai magyarnak, akit érdemei és ezekből fakadó ismertsége alapján nemcsak számon tartanak a világban, de a tudása, objektivitása ismeretében kíváncsiak is a véleményére, fontos kérdésekben.
Sőt, most, amikor már túl van a hetvenen, mintha még annál is kíváncsiabbak lennének, mint azelőtt voltak. Ezért, ha nem mondja magától, amit gondol, megkérdezik – úgy látszik, a Lajtától nyugatra gyakrabban, mint itthon.
Tanulságos pálya. S talán jól értem, mi az a mély gondolat, ami ezt a pályát elejétől a mai napig meghatározza. „Az életpályám, gondolkodásom, a világnézetem egyik alapvető eleme ez lett: a világ sorsa nem determinált. Egy sokkal szabadabb, nyitottabb, izgalmasabb, veszélyesebb és szebb dologról szól az élet”.
Az erről szóló könyv pedig sajátos műfajú interjúsorozat, mindvégig egyes szám első személyben elmondott élettörténet. Ezzel a módszerrel Andrassew nem kevésbé szarkasztikus, mint tudós alanya, közös erővel, sorozatosan elhelyezett gondolatserkentő katalizátorokban bővelkedő, egyben személyes hangú, sok történettel szórakoztató, olvasmányos művet alkotott. Ebben „mellékesen” olyan világhírű szereplők bukkannak fel, mint Oskar Kokoschka, aki festeni tanította (!) az ifjú Rónát, a nagy író, William Faulkner, akit középiskolás tányérmosó gyerekként ismert meg egy New York-i bárban; a halhatatlan magyarok közül meg például az atomos, a tudományra vonatkoztatva „ez nem biztos” jelszavú Szilárd Leó, akire egyszerűen rákopogott a lakásán, és a közgazdász Káldor Miklós, aki Oxfordban már akkor abba az irányba próbálta a közgazdaságtant terelni, ami később Róna iránytűje is lett.
Meg az író, Márai Sándor, akinek minősítése nála: „Halálosan komoly emberről van szó”. S mintha éppen Máraitól tanulta volna meg, hogy ami a szívén, az a száján, a tollán, bármi lesz is magára nézve a következménye. Hosszas belső töprengés szülötte lehet az a mély tartalmú mondata hogy ahol élünk, „ez inkább Koppány, mint Szent István országa”. Az kifejezetten a mai valóság terméke nála, hogy a kereszténység helye, ami neki is hite „nem az alaptörvényben, hanem a mindennapi életben van”. Az pedig a jövőnek szóló diagnózis és recept, hogy „a magyarok nem néznek szembe a valósággal. Kerülik a valóságot”. Ebből következőn arra kell koncentrálunk, „hogy mi lesz a teljesítményünk”.
Legutóbb, de valószínűleg nem utoljára, Róna Péter – ezt már nem tartalmazza a könyv – azzal kavarta meg a hazai politikai vizeket, hogy amikor az általa támogatott LMP kettészakadt, ő 2012 decemberében lemondott a párthoz kötődő alapítvány társelnöki posztjáról. Akkor, második otthonából, Oxfordból adott nyilatkozatában mély keserűséggel azt üzente haza: Magyarország „nem az én világom… Nekem ebből a világból elegem lett…!” Miközben azon túl, hogy az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára, egyben a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának is tagja.
Lehet vitatni, mennyire megalapozott, s mennyire indulat diktálta, ami ott és akkor kiszakadt belőle. Utólag nemcsak belül háborgott miatta, hanem részben felül is bírálta magát. Úgy, hogy mégis visszajött, maradt. De maradt az is, ki volt: Róna Péter.
Akinek a szavaira nem kell feltétlenül rábólintani, sőt. Viszont, aki odafigyel a gondolataira, jól teszi.
Előzetes az Infovilágban: Róna Péterről írt könyvet Andrassew Iván