A Vezénylő Tábornok Tusványoson kihirdette, hogy ki a soros ellenség. A nemzet legjobbjainak a következő kilenc hónapban Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állniuk a sarat, és a Soros által működtetett médiabirodalommal kell majd megküzdeniük.
Ellenség kijelölve, a csata színhelye és az alkalmazott taktika pontosítása folyamatban.
Orbán miniszterelnök szavait Németh Szilárd értő módon gondolta tovább. A Fidesz alelnöke, aki majdnem olyan okos, mint amilyennek látszik, keddi sajtótájékoztatóján megismételte, hogy harcolni fognak Soros médiabirodalma ellen.
Hogy konkrétan kik ellen küzdenek, azt nem egyelőre nem pontosították, de az előjelekből az látszik, hogy minden magyar újságíró célkeresztbe kerül.
Igen, nem tévedés, minden magyar újságíró ellenség. Eljutottunk ugyanis odáig, hogy az a sajtómunkás, aki a Fidesz számára nem ellenség, az nem újságíró. Akit Orbán és harcba hívott hordája nem tekint ellenségnek, arról legföljebb annyit mondhatunk, hogy újságíróként dolgozik, de nem igazi újságíró, hanem alákérdező mikrofonállvány, a papagájkommandó tagja.
Mostantól minden igazi újságíró Orbán rendszerének az ellensége. Nem kell ahhoz utálni Orbánt és egyre ijesztőbb antidemokratikus rendszerét, hogy valaki a körön kívül találja magát. Elég, ha az illető egyszerűen csak normális és tisztességes. Elegendő, ha a feketéről nem hajlandó leírni, hogy fehér, a kicsiről, hogy nagy, a rosszról azt, hogy jó.
A gazemberről, hogy becsületes.
Sajtóvadászat indul az igazi újságírók ellen, akik megírják, ha Mészáros Lőrinc megint vásárolt valami csecsebecsét a gazdájának: hotelt, újságot, földet – mikor mi adódik. Azok ellen vív keresztes háborút Orbán miniszterelnök, akik megírják, hogy Rogán miniszter miért él nagyságrendekkel fényűzőbbem, mint amit a fizetése alapján megengedhetne magának, vagy hogy Szijjártó külügyminiszter miből vásárolta a 167 millió forintos házikóját.
Hajtóvadászat indul mindenki ellen, aki felemeli a szavát a korrupcióval szemben, leleplezi a kormányzati hazugságokat, a rengeteg lopást, összefonódást.
Mielőtt az orvosok, a hentesek, vagy teszem azt a kéményseprők és a bolti eladók hátradőlnének, hogy hál’ istennek, most nem őket csesztetik, jelezném nekik, hogy nincs okuk az örömre.
Ez a játék ugyanis az ő bőrükre megy. Az ország jelenlegi urai ugyanis azt akarják, hogy Magyarország polgárai ne tudják, hogy mi történik az országban. Hogyan lopják el választott vezetőink fejük fölött az országot, hogyan árulják ki a hazánkat idegen érdekeknek.
Erre megy ki a játék, kedves barátaim. Amiből az következik, hogy azoknak a magyar állampolgároknak, akik újságírónak tartják magukat, és ez számukra nem csupán azt jelenti, hogy ebből élnek, hanem azt is, hogy ez a hivatásuk, most nemre, korra, felekezetre és párthovatartozástól függetlenül bojkottálniuk kellene Orbánt és társait. Nem elmenni a sajtótájékoztatóikra, negligálni a nyilvános megjelenéseiket, nem tudósítani arról, ha valamelyik kormányhoz közeli médiának nyilatkoznak.
Átnézni rajtuk, mintha nem is lennének.
Ez nem bosszú, vagy érzelem kérdése, hanem jogos önvédelem. Ezt kellene megérteniük elsősorban a most megfenyegetett sajtó vezetőinek és munkatársainak. És persze, velük együtt mindenkinek, akiknek nemcsak szülőföldjük, de hazájuk is ez az orbánoktól ölelt kis ország.
Segíts a Fidesznek, járasd le magad!
A kormánnyal szemben kritikus hangon megszólaló újságírók lesznek Orbánék következő ellenségei. Őket fogják lejáratni a lakájmédia segítségével.
Annak idején, mint utóbb eldicsekedték, Semjén és Navracsics feladata volt a Gyurcsány Ferenc elleni karaktergyilkosság. Jól teljesítettek a derék urak, meg is lett érte a jutalmuk.
A mostani munka nehezebbnek ígérkezik. Az újságírók ugyanis többen vannak, mint Gyurcsány Ferenc. Félő, hogy nem lesz elég pénz, paripa, fegyver a lejáratásunkra. Ráadásul a mi lejáratásunkat a magyar adófizetők pénze bánja, aminek a magyar adófizetők, ha megtudják, nem fognak örülni. Márpedig megtudják, mert azok, akiknek a lejáratására készülnek, bizonyára megírják.
Meg aztán, valljuk be, a lakájmédiánál többnyire igen silány selejtek dolgoznak, tőlük nem várható el minőségi munka. Pancserek, akik színvonaltalan produktumot adnak majd ki a kezükből.
Érdemes lenne mindezt szakemberekre bízni. Olyanokra, akik nemcsak hirdetni képesek az igét, de ha ragozni kell, akkor sem jönnek zavarba.
Úgy döntöttem, hogy a magam szerény eszközeivel segíteni fogok a kormánynak. Elmondok magamról minden rosszat, amit érdemes rólam tudni.
Rögtön a lényegre térnék: Orbán Viktor egyik fogadásán találkoztam először Soros Györggyel. Egy ismerősöm mutatott be neki, akinek a nevét nem árulhatom el, mert a Habony-médiánál dolgozik, igen magas beosztásban.
A Soros nem hernyózott sokat, rögtön a lényegre tért. Azt mondta nekem, hogy ártani akar a magyaroknak.
Mondtam neki, hogy én is. Aminek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Én először értetlenkedtem, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok.
De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála egy nagy halom papírpénz, aminek én nem tudok ellenállni. Ahogyan öreg barátom Woody Allen, én is úgy vagyok a pénzzel: a kedvenc számom a sok.
Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, a Soros azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam.
Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.
Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben csináltuk, döcögött is a dolog eleinte, ám idővel egyre jobban belelendültünk. A Soros adta a pénzt, én az ötleteket. Hamarosan nem csupán Közép-Európa legnagyobb ártóivá nőttük ki magunkat, de a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ha valahol ártani kellett, szinte mindig minket hívtak.
Ma már álmomból felébresztve is képes vagyok ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. Legutóbb a cseheknek ártottam, és egy lengyelországi megbízás is aláírás előtt áll. Én nem úgy ártok, mint az amatőrök, hanem profi vagyok. Minőség, megbízhatóság, határidő.
Legutóbb azzal jött nekem a Soros, hogy hozzunk be migránsokat Európába. Nem tudtam, mi az a migráns, meg kellett néznem a szótárban. Ez az üzlet is nagyon bejött, olcsóért megvesszük a migránst odakint, aztán jó pénzért eladjuk idehaza a magyaroknak. Tuti üzlet, viszik, mint a cukrot. Kertbe, hétvégi házba, erkélyre muskátli helyett, mindenhová.
Jelenleg ennyit tudok felhozni magam ellen. Ha lesz még valami, jelentkezem!

