(Szerző: Iván Gizella / https://ujnepszabadsag.com) Hegyek között völgyek között zakatol a vonat, / Én a legszebb lányok közül téged választalak. / Egy a jelszó tartós béke / Állj közénk és harcolj érte”.

Soha nem volt még ilyen aktuális ez a gyerekdalocska… Hiszen úgy, de úgy vágyjuk a békét! Ja, hogy nincs háború? De van a szomszédban kérem, ne tessék elbagatellizálni.

Szóval nem vicc ez a békevágyás, a békameneten is kiderült… vagy bocsánat, mit is beszélek, békemeneten. Persze az aktuális dalocskára visszatérve, lányok helyett énekelhetünk fiúkat is, hiszen a választási lehetőségeink a férfiemberekben nagyobb.

Mármint a választási plakátokon.

Nem is kétség, béke kell! Harsogjuk csak: „Egy a jelszónk a béke, / Harcba boldog jövőért megyünk. / Egy nagy cél érdekében / Tör előre ifjú seregünk”.

Az ám,, ez már egy másik dal. De ez is békéről szól. A tartós békéről. Szóval telnek az évek, az évtizedek és semmi nem változik. Jól van ez így? No, ez költői kérdés volt.

Ez az a ház, ahol áll az idő… Csak a békevágy marad. Örökkön örökké. Bizony az kell nekünk. Béke. Amiért harcolni is készek vagyunk. Nem, dehogy akarom én a béke híveit kifigurázni kedveskéim, magam is a híve vagyok, csak hát azt nem harccal akarom elérni.

Csak úgy csendesen, szép szóval, tárgyalással. Mint amikor azt mondja a szelíd asszony a férje urának, hogy – ahelyett, hogy földhöz vágnád a nagy zsolnai vázát –, drágám, nem akarok én vitatkozni, legyen neked igazad… És az élete párja megszelídül, azonnal mosolyt varázsol a borostásra.

Valahogy így gondolják el a hatalmasok a béketárgyalásokat. Az okos enged. De ki legyen az okos? S miért kell egyáltalán valakinek is engedni? Nehéz kérdés ez, tudom. Az is egy érdekes kérdés, miről is tárgyaljunk? Jó, tudom a békéről… na de mégis. Most adjak oda területet, vagyis adjak neki igazat, mert jobb a békesség, vagy menjek neki és harcoljak a végsőkig? Persze, azt is tudni kell, nem mindenkivel lehet tárgyalni, mert van, aki csak a hangos szóból ért. Vagy abból sem.

Dúvad módjára támad, leszegett fejjel, a cél, hogy megsebezze az ellenfelet. No, de tudom én, vannak, akikre hiába kiabálunk, hiába szórunk átkot, lepereg róluk, mint a falra hányt borsó. Vagy épp az imakommandó semlegesíti a rossz kívánságainkat? Még az is lehet.

Ezeket semmi nem érdekli. Vagyis valami mégis, a pénz. Ők csak egy istent imádnak, Mammont, a pénz istenét. Pedig keresztényeknek adják ki magukat, térdelnek, imádkoznak, keresztet vetnek, közben egy igaz szó nem hagyja el ajkukat. Mindig hazudnak. Nem is kérdés. Pedig, ha igaz keresztények lennének, tudnák, Jézus azt mondta, isten és a Mammon között kell választani.

Ők a pénzt választották. Ó, az a fránya pénz, micsoda démoni uralmat generál a hatalmasok körében! Képesek érte harcolni, háborúzni, plakátolni, hülyeségeket beszólni az éterbe, képesek felállni a sámlira. Úgy állnak ott, mintha megmászták volna a Mount Everestet. Onnan kiabálják, megvédünk benneteket! Csak én vagyok, aki a jó és migránsmentes életet adja nektek. Gender és melegek nélkül. Persze, megsúgom, egy kis pedofil simogatás azért még belefér. Nem kell gender! Nem kell gender – visszhangozza a tömeg. Mi az a gender? Ja, azt nem tudják. Csak én tudom megadni nektek a jólétet, az igazi magyar hazát. Nincs messze a nap, amikor a sorsotok jobbra fordul… csak választani kell. Csak jól kell választani.

No, akkor végre valamiben egyetértünk.

(A kép forrása: egriugyek.hu.)