Ma reggel azt jelentette az operatív törzs, hogy további 5203 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 152 659-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3281-re emelkedett, 34 185-en pedig már meggyógyultak.
Az aktív fertőzöttek száma 115 193. Az aktív fertőzöttek 23%-a, az elhunytak 26%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. Továbbá: 7477 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 576-an vannak lélegeztetőgépen.
Megjegyzi az operatív törzs jelentése, hogy egész Európában – ekként hazánkban is – exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen szorulnak kórházi ellátásra. A járványt megállítani nem lehet, a cél ajárvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetettújabb védelmi intézkedések…
A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok megtartását…a katonák a mai naptól 93 kórházban megfelelő szakmai felügyelet mellett tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat olyan feladatokban, amelyek egészségügyi szakképesítés nélkül is elvégezhetők és ellátják az egyes kijelölt intézmények őrzését, védelmét…A rendőrség akijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 3746 esetben intézkedett.
Tekintettel a súlyos egészségügyi, pontosabban: járványügyi helyzetre, továbbá arra az évezredes bevált és nagyszerűen működött (lásd például: 2. világháború!) gyakorlatra, amely szerint a hazai egyházak hivatásos tagjai (papok, apácák, lelkészek, amíg lehetett: rabbik is, valamint önkéntes segítőik sokasága) gyakran életüket is kockáztatva, sőt, föláldozva, hivatástudatból, elkötelezettségből, humanitárius meggyőződésből minden megtettek azért, hogy segítsenek felebarátaiknak, embertársaiknak a testi-lelki megpróbáltatások elviselésében, levelet intéztünk a hazai négy nagy egyház sajtóosztályához.
Arra szerettünk volna konkrét, megfogható és egyértelmű választ kapni, hogy
szándékában áll-e az Önök által képviselt egyháznak, vallási közösségnek – miként tette azt a többi között 2. világháború idején, gyakorta életét is kockáztatva nagyon sok pap, apáca, lelkész, rabbi és istenhívő, az emberség nevében elkötelezett személy –, hogy segítő módon közreműködjék az egészségügyben, miután napról napra több a koronavírusos beteg, akit az egészségügyi személyzet csak igen nagy erőfeszítéssel és önfeláldozással képes (ma még) ellátni, ám senki sem tudja, hogy mi lesz holnap?
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata ezt válaszolta:
„A Katolikus Egyház fontosnak tartja azt, hogy ebben a nehéz helyzetben a rászorulók segítségére legyen. Összhangban az állami egészségügyi, járványügyi előírásokkal jelen helyzetben leginkább abban tudunk a betegek és az egészségügyben, illetve a szociális szektorban dolgozók segítségére lenni, hogy lelki támaszt nyújtunk, illetve a kórházakkal együttműködve betegeket látogatunk. Ezen túl országos és egyházmegyei szintű szervezeteink, önkénteseink Budapesten és a fővároson kívül egyaránt több helyen részt vesznek az idősek, egyedülálló veszélyeztetettek ellátásában (bevásárlás, ebéd kiszállítás), ezzel segítve azt, hogy minél kevesebbet kelljen kimozdulniuk, és így csökkenjen megfertőződésük lehetősége.”
Ebből, sajnos, nem derül ki, hogy az ország legnagyobb – római katolikus – egyházának önkéntesei nyújtanak-e a többi között olyan segítséget a kórtermekben, az ágyaknál, amivel a kelleténél sokkal kisebb számú egészségügyi dolgozónak (nővérnek, betegápolónak, konyhásnak, takarítónak) érdemben segítenének.
Miután az MKPK válasza – szerkesztőségünk szerint – kiegészítésre szorult volna, újabb levelet írtunk a címzettnek:
„…Kérem, egészítse az eredeti kérdésben is megfogalmazottakat azzal, hogy a lelki támaszon, a beteglátogatáson és a bevásárláson, ételkiszállításon túl részt vesz-e az egyház a közvetlen gyógyító, betegellátó, szakképesítéshez nem kötött nővéri teendők ellátásában például apácák, fiatal papok bevonásával. Ők például nagy segítséget nyújthatnának a betegek táplálásában, tisztán tartásában, mosdatásában, fürdetésében, testhőmérséklet-mérésében stb. Várom válasza kiegészítését.”
Sajnos, csaknem egy hét elteltével sem érkezett válasz a levelünkre.
Ugyanígy jártunk a református és az evangélikus egyház sajtóosztályával is. Levelünket ezekre a címekre küldtük az internetes keresgélés után: zsuzsanna.bolla@lutheran.hu (evangélikus, 2020. 11. 12., 10:38), valamint farkas.zsuzsanna@reformatus.hu (református, 2020. 11. 12., 10:36).
Miután az eredeti levelünk kézhez vételét követően a MAZSIHISZ-től postafordultával ígéretet kaptunk a „gyors válaszra”, türelemmel vártuk a levél megérkezését. Ám nem jött, ezért újra írtunk a címzettnek, amely elnézést kért a késedelemért, és küldte a válaszát:
„Az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények és fenntartóik a múlt héten (tehát amikor levelet írtunk a MAZSIHISZ-nek is – a szerk. megj.) egyeztetést folytattak az EMMI-ben, ahol a minisztérium államtitkárával a fokozódó pandémiás helyzet kezeléséről, az együttműködés részleteiről tárgyaltak. Az egyházi fenntartású intézmények deklarálták, hogy a magyar egészségügyi rendszer részeseiként az egészségügyi kormányzattal együttműködésben cselekszenek.”
Ennyi: mindennemű konkrétum nélkül.
November 12-én a sajto@gyor.egyhazmegye.hu címre is elküldtük érdeklődő levelünket, amelyre elsőként ezt a választ kaptuk Kozma Mária aláírással:
„A kórházakban működik kórházlelkész, akinek szolgálata folyamatos, nem korlátozódik a vírushelyzet idején sem. Összehasonlítva a jelen helyzetet a világháború idejével, a létszám tekintetében sem ugyanaz – sajnos ma az alaptevékenységek ellátásához is kevés pap áll rendelkezésre. A korfa ismeretében pedig, a többség idős, veszélyeztetett korú.”
(A világháború akként jelent meg a szövegben, hogy a választ kérő első levelünkben példaként említettük a győri egyházmegyében Apor Vilmos püspök irányításával, papok és apácák, illetve az embert szolgáló civilek közreműködésével végzett önfeláldozó embermentő és betegápoló munkát.)
Tekintettel arra, hogy a választ elnagyoltnak tekintettük, további részletekre is kíváncsiak voltunk, miután a szerkesztőség kérdése „fizikai (tehát az egészségügyi személyzet munkájára vonatkozó) segítségre vonatkozik. Kérem, ezt fejtse ki bővebben, tekintettel arra, hogy olvasóinkat ilyen vonatkozásban szeretnénk tájékoztatni.” Kiegészítésül még hozzáfűztük, hogy nem csupán a papokról (férfiakról) érdeklődtünk, hanem nővérkékről (apácákról) is. Velük mi a helyzet?
Erre érkezett az alábbi kiegészítő válasz: „A fizikai segítségre a válasz: nem.”
Mindebből az egyház belső életét (például az egyházi szemináriumokban tanulók, fiatal papok és apácának elszegődött nők számát) nem ismervén – vagy feltételezvén, hogy bár milliárdok sokaságát kapják az egyházak (mindenekelőtt a római katolikus egyház) az adófizetők pénzéből, feltehetően nem tudnak elegendő fiatalt megnyerni a mélységes elkötelezettséget kívánó pálya iránt.
Pedig vannak időszakok, mint most, a dühöngő világjárvány – a 21. század pestise – idején, amikor lelki vigaszra és fizikai erőt is kívánó ápolásra egyaránt szüksége van isten gyermekeinek, fiatalnak, idősnek egyaránt.