Sokszoros, önkéntes véradókat köszöntöttek

November 27-e a véradók napja; ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint az egészségügyi szaktárca feladatait is ellátó belügyminisztérium azokat a véradókat köszöntötte, akik önzetlen segítségükkel hozzájárultak a hazai egészségügyi ellátáshoz, emberek százai életének megmentéséhez. A díjátadóval egybekötött központi ünnepségen mintegy 70 díjat és elismerést adtak át a véradás ügyét szívükön viselők számára.

Harmincötödik alkalommal az idén ismerték el a magyar véradókat és a véradás ügyéért kiemelkedően tevékenykedőket. A véradók tiszteletére szervezett mai központi rendezvényen huszonegyen részesültek Pro Vita állami elismerésben, a sokszoros véradóknak járó díjban. A Véradóbarát Munkahely díjat az idén tizenkilenc vállalat vehette át, a véradóalkalmak szervezésében kiemelkedő önkéntes munkáért tizenheten kaptak „Véradó-mozgalomért” emlékérmet. Tizenegyen a véradómozgalmat támogató munkájáért kapták meg az elismerést, a vérellátásban tevékenykedő három egészségügyi dolgozó oklevélben részesült.

Az idén először a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös felsőoktatási véradókampányának kiemelkedően aktív résztvevőjét is díjazták. Az első Bátorság-díj véradásért elismerést a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola vette át. A hagyományteremtő szándékkal megalapított díjat az a szervezet érdemli ki, amelyik a nappali tagozatos hallgatóinak létszámához mérten a legtöbb diákját véradásra ösztönözni. A már elismerésben részesült intézmény többször nem díjazható.

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta toborozza az önkéntes véradókat, 2000 óta az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen, hogy hozzájáruljon a biztonságos hazai vérkészlet fenntartásához. A biztonságos vérkészlet megtartásához napi 1600-1800 önkéntes jelentkezésére van szükség az országban. Mivel a vér csak véradással pótolható, ezért nagyon fontos, hogy az év minden napján rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészítmény.