Ha azt mondom, Sopron, mi jut az eszükbe? Bizonyára, hogy a hűség városa. De ma már ez a közismert történelmi tett nem elég ahhoz, hogy a város népszerű turisztikai célpont legyen. A mai Sopron számos – történelmi, gasztronómiai, kulturális – emléket és látnivalót kínál. Érdemes itt néhány napot elölteni még akkor is, ha esetleg a járvány korlátozna minket abban, hogy átmenjünk a szomszédba. (Soproni panoráma; a nyitó kép forrása: www.turisztikaitanulmanyok.hu)
Az, hogy ennyire közel van Ausztria, jó is, meg rossz is. Ezt számos alkalommal hallottam a borászoktól és a város népszerűsítésével megbízottaktól is. Mert, például, a járvány idején, csak azért, hogy Sopronban időzzenek, anélkül, hogy átlépnék a határt, kevesen választották ezt a célpontot. Pedig érdemes.
Az érem másik oldala, hogy nagyon sok soproni – a lakosság negyede – jár át reggelenként dolgozni a határon túlra – az itthoninál magasabb fizetségért. Ugyanakkor az osztrák turistáknak nem akaródzik megismerkedni a soproni borvidék finom nedűivel, inkább az otthonit fogyasztják.
A köznyelv a kékfrankos szót köti Sopronhoz, évszázadokig éppenséggel a fehér bor készítésében jeleskedtek az itteni borászok, a poncichterek. A csak errefelé használatos kifejezés – Bohnenzüchter / poncichter – a szőlőben babot is termesztő gazdák foglalkozásának fonetikus kiejtéséből jött létre.
Igen, már a rómaiak – sőt, a kelták is – felfedezték e táj különleges talajviszonyait és mikroklímáját. Miként az egyik meglátogatott borász fogalmazott: a Fertő-táj talaját főleg csillámpala alkotja, mely kiegészülve a mészkővel és a humuszban gazdag erdőtalajjal, egyedülálló talajszerkezetet képez, különleges karaktert kölcsönözve a boroknak. A tó, a Soproni-hegység lankái és a jól látható Schneeberg hófödte csúcsai, illetve az onnan érkező szelek alakítják a terület klimatikus viszonyait, ideális feltételeket teremtve a szőlő termesztéséhez.
A soproni borvidék turisztikai marketingcsapata Pakainé dr. Kováts Judit vezetésével évek óta azon fáradozik, hogy mind a hazai, mind a külföldi turisták számára egyértelművé tegye: a patinás városnak nem csupán az egyik legfontosabb vonzereje a bor, hanem az itt élő emberek kultúrájának része is.
A magyar borászok legtöbbje eddig is eltöltött néhány évet a szomszédban, és várhatóan a jövőben is ezt teszi. Szerencsés esetben, hazajőve, itthon kamatoztatja a tudását. Nem egy már lényegében kétlakivá vált. A nyelv sem akadály: sokan őrzik német gyökereiket. A turizmusban dominál a belföldi vendégsereg, és az is örvendetes, hogy mind több a borhoz értő, az ínyenc, fogásokra vevő látogató.
Aligha tudja a városban először sétáló vendég, hogy csaknem valamennyi régi lakóház alatt pince rejtőzik, hol kisebb, családiasabb jellegű, hol hatalmas, modern. A környék falvairól ugyanez elmondható. – A minap a Sopronban és környékén járt újságírócsapat kóstolóval egybekötött túrán ismerkedett meg néhány kiemelkedő borászattal.
A Winelife, a Taschner Bor és Pezsgőház, a Vincellér Borbirtok, a Lövér Pince, Orosz Csaba Stubenvollja, a Horváth Borászat, a Gangl Pince, a Zachár, a Steiger – a nevek jelzik sok helyütt a német gyökereket –, az Ottó Pincészet, az Iváncsics Pince kiemelkedő borai, többnyire a zöld veltelini és a kékfrankos egyben e borvidék fő fajtái is. Szinte majd mindegyik pincészet – jóllehet, van, amelyik Fertőrákoson vagy Fertőbozon dolgozza fel szőlőbirtoka termését – megegyezik abban, hogy rendszeresen jeles borkóstolókat tart, és hogy a termés jó része sokuknál helyben, azaz a városban és annak környékén elfogy. Ez dicséretes, és megfelel a mai szokásoknak. Ausztriában például ez régóta természetes. Persze, a soproni nagy, illetve a város környéki borászatok palackjai az egész országban elérhetők.
A már említett borászatok nedűit – és ez nem is annyira természetes manapság – meg lehet kóstolni a város népszerű éttermeiben is. (A balatoni éttermekben, például, nem mindig a helyi borokat kínálják a vendégnek, főleg, ha külföldi.)
Ha már elfáradtunk a sopront jelképező Tűztorony meg a gyönyörűen megújult Lenck-villa meglátogatása után, akkor irány a fehér asztal. A Balfi úti Erhardt étterem, panzió, kézműves pékség és borpince fogalom Sopronban, és amit talán még a törzsvendégek sem tudnak róluk, a SVÉT, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség nevű szervezet jeles tagja a família. Klasszikus, családi vezetésű vállalkozás: gazdag étlappal, elegáns borospincével, kerthelyiséggel, panzióval. Kézműves pékségüket Erhardték tavaly nyitották – napok alatt népszerűvé vált.
Hagyományos, ám újra gondolt, szezonális fogások, és jeles alkalmakkor szemet gyönyörködtető fine dining jellemzi a helyet.
Érdemes idézni a kitűnő menüből: kovászos mini lángos, tejföllel és szarvasgombával – előtte aperitifként stílusosan Taschner pezsgőt kortyolunk. Megpirított póréhagyma szálak díszítik a földimogyoró és póréhagyma uralta krémlevest – érdekes kontraszt mellé a Zachár Chardonnay. Iváncsicsék Merlot Roséja kiválóan illik a sült paprikás garnélás rizottóhoz, amit borsóhajtás tesz csinossá. A rusztikus, mégis könnyű főételhez – vadsüldő kukoricával és szilvával – természetesen vörös bor való, méghozzá Horváthék a Corvinus Cuvée-je. A csokoládé–málna mousse-t az Ottó Pince Dunántúli Turánja teszi még felejthetetlenebbé.
Ha éppen nem az Erhardt mellett döntünk, akkor a jó százesztendős Deák éttermet javasolom: Közép-Európa második leghosszabb terének, a soproni Deák térnek nemcsak közkedvelt társasági helye, hanem nevezetessége is. Az 1891-ben Ullein Antal építész által emelt házat erősen lelakott állapotban vásárolták meg a jelenlegi tulajdonosok. majd felújították. Most pedig még hétköznap is célszerű előre asztalt foglalni, az ódon falak, vagy a kellemes kerthelység árnyas fái között. A tér és az étterem nevét Deák Ferencről (1803–1876) a „haza bölcséről” kapta, és bizton állíthatom, hogy bölcs döntést hoz az, aki nem hagyja ki e helyet, ha Sopronban jár.
Végezetül még egy „apróság” a Deák térről: nem messze az étteremtől, a Csatkai Endre utca sarkán áll a pompásan fölújított Lenck-villa, Soproni Múzeum kiállítóhelye, ami most a „Mestermű. Polgári életvilág és kézművesség a 19. század végi Sopronban” című új állandó tárlatnak ad otthont. A kiállítás műfaja néprajzi, ám merőben eltér a megszokottól. Arról mesél, hogy hol és hogyan találkozik össze a kézműves és a városi nagypolgár életvilága. Az elbűvölően szép nagypolgári villaépületben a múzeum néprajzi gyűjteményének tárgyai, a kézműves műhelyek világa elevenednek meg, régi mesterségek kelnek életre. És ha valaki e hét végén látogat Sopronba, akkor is érdemes fölkeresnie a múzeum-villát: ingyenes idegenvezetés várja, és persze a múzeum rengeteg látványossága…