Hónapokig csak terjengett a városban a hír, amely szerint (végre) Spar-bolt nyílik a győri Rónay Jácint utca végén, ám a cég tájékoztatási szolgálata a nyáron még nem tudta megerősíteni: igaz-e vagy csak óhaj a „kiskereskedelmi ellátás javítása” a győri egyetemmel átellenben és a közelben épült számos lakás szomszédságában.
E hét elején derült ki, hogy végül is a jól értesült győr-révfaluiaknak volt/lett igazuk: az elsősorban élelmiszer-kiskereskedelmi bolthálózat ma megnyitotta az üzletét. Volt szerencsénk kora délelőtt megnézni és véleményt formálni:
- Kicsi, nagyon kicsi.
- Ennélfogva szerfölött zsúfolt.
- Olyannyira, hogy az egyik pénztárhoz vezető út annyira szűk az árupolc és egy oszlop szorításában, hogy például gyerekkocsival vagy a közlekedést megkönnyítő járókerettel éppen csak átfér a vásárló.
- Lett volna lehetőség arra, hogy szép, tágas áruházat nyisson e helyütt az ország talán legnagyobb (nemzetközi érdekeltségű) kiskereskedelmi hálózata, hiszen a saroképület még legalább kétszer akkora földszintje továbbra is üresen tátong.
- A húspultnál dolgozó (drapp „egyenruhát” viselő) munkatárs nem ismeri a kesztyűt: puszta kézzel fogdossa a májat, a csülköt, a karajt – anélkül, hogy egyszer is legalább megtörölné a kezét.
- Húsz százalékos nyitási árkedvezményt hirdetett meg a cég. Teheti, mivel tapasztalat szerint e helyütt magasabbak az árak, mint más Spar-boltokban, ami azt jelenti, hogy… De ezt úgyis tudják a vevők.