Stájerországgal csak majdnem vagyunk szomszédok, elválaszt ugyanis egymástól Burgenland, azaz Várvidék néhány kilométer széles legdélibb csücske. Ha viszont honfoglaló eleink kicsit is következetesebbek és előrelátóbbak lettek volna, akkor megszerezhették volna a mai Stájerország keleti sávját jó ezerszáz esztendővel ezelőtt. De hát a történelemben nincs „volna”, csak tények vannak: Kun László király a második morva-mezei csatában hatalomra segítette a Habsburgokat, miáltal stájerföld is az övék lett. Szerencsére. „Odaát” legalább fejlődött, az „ideátiak” azt is könnyen elpazarolták volna, mint megannyi mást – egészen máig nyúlóan és a jelenben egyaránt.
Maradt viszont legalább némi „vizes közös”: a népmeséinkben is megőrződött Óperencia, azaz az Enns folyó, amelyen túl (ob der Enns) már nemigen merészkednek lóról hátrafelé is nyilazó őseink, meg közös folyóként a Stájerországban eredő Rába és persze a Mura is…
Ezek a gondolatok tolultak a krónikás emlékezetébe, míg meg nem kezdődött a Steiermark Tourismus (Stájerország Tartományi Idegenforgalmi Hivatala) immár évtizedek óta hagyományos budapesti sajtótájékoztatója – ez alkalommal Ausztria legzöldebb tartománya nyári kínálatáról. Igaz, míg stájer barátaink – Erich Neuhold, a Steiermark Tourismus vezetője, a bájos Julia Maierhofer, a szervezet sajtófőnöke, a Schladming-Dachstein térséget képviselő Sabrina Nagl, a Magas-Stájerország színeiben érkezett Brigitte Schlathau, valamint Belinda Schagerl, a stájer termál- és vulkánvidék (Thermenland & Vulkanland Steiermark) küldötte – a meleg évszakok kínálatát igyekeztek fölsorolni, otthon még sok helyütt vígan síeltek a hófödte csúcsok és hegyoldalak szerelmesei.
Szóval Stájerország, amelyről tudni illik (mert idegenforgalmi eredményei csak e két adat ismeretében látványosak igazán), hogy 16 392 négyzetkilométerén (hazánkénál 5,7-szer kisebb terület) élő 1 232 000 lakosa tavaly nyáron csaknem két és fél millió vendéget fogadott, aki átlagosan három éjszakát töltött a tartományban május–október között. Egy közbevetett kérdésre adott válaszból kiderült: e fél év alatt tőlünk jó 42 ezren (az esztendővel azelőttihez mérten csaknem kilenc százalékkal többen) töltötték szabadságukat odaát, és 140 500-szor (+10,5%) tértek nyugovóra Stájerországban.
Többször is elhangzott ezen a sajtóeseményen: jó és hűséges (mert a többség visszajáró) vendég a magyar. És költ is, megfogadja a vendéglátók tanácsait, fölkeresi a látni- és élveznivalókban kiemelkedően gazdag tartomány turistáknak különösen ajánlott tájait, helységeit.
Neuhold barátunk, a stájer idegenforgalom „főparancsnoka” alig győzte sorolni az idei nyár attrakcióit és ajánlatait. Elmondta a többi között, hogy „szuperbringásokat” keres a tartomány, akik végig járják a kiválóan jelölt (újakkal a mostanság gazdagodott) utakat és mindenekelőtt a közösségi médiában (mert napjainkra ez lett a legnagyobb nyilvánosság) beszámolnak az élményeikről.
Miközben itthon még mindig autó után vágyakoznak százezrek (miként hatvan-ötven esztendővel ezelőtt az osztrákok is tették), a sógorok mára legszívesebben bicikliznek, és ha kimozdulnak hazulról, a legtöbben hegyikerékpárral teszik; a nehezebb, hegyi szakaszokon már a megfizethető (az autónál mindenképpen olcsóbb) villanykerékpár a népszerűbb. Évente 400 ezer drótszamarat vesznek az osztrákok, akiknek több mint a fele ezzel a közlekedési eszközzel kirándul.
Teheti, mert kiválóan kiépített (és folyamatosan bővülő) kerékpárút-hálózat vár házigazdát és vendéget egyaránt – Stájerországban is. Az egyik legegészségesebb sportág művelői és vitathatatlanul leginkább környezetkímélő közlekedési eszköz használói különösen szívesen látott vendégek a már említett folyók mentén éppúgy, mint a stájer borvidéken. (A Mura menti kerékpárutat már hét évvel ezelőtt is ajánlottuk lapunk olvasóinak.) Tavaly a kerékpáros szupertúrázók „a gleccsertől a borig” útvonalat járták be és készítettek fényképeket, videókat, hogy élethűen számolhassanak be élményeikről; hasonlókat várnak a házigazdák az idei vendégektől is. A www.steiermark.com/superradler portálon április közepéig lehet jelentkezni; a szuperbringások három kategóriából választhatnak (élménybringázás, trekking, azaz több napos kerékpártúrák és hegyikerékpározás). Időpont: június, feladat: fotózás, videók készítése és beszámolók írása a közösségi oldalakon.
A sajtóeseményen (fenti képünkön a sajtótájékoztató házigazdái) Stájerország kerékpáros történelmével is megismerkedhettek az újságírók: János főherceg már 1820-ban is lábbal hajtotta vasúti hajtányát. A pedál hajtotta első járművek 1870 után tűntek fel Graz utcáin, 1894-ben már 800–1000 lelkes kerékpáros volt, aki vasárnap és ünnepnapokon kerékpáros kirándulásokat is tett. A biciklizés alapjait akkoriban téli kerékpáros-iskolákban tanították. Graz így még 1900 előtt a kerékpársport fellegvárává lépett elő. A kerékpáros-egyesületeknek köszönhetően a bicikli mindennapos közlekedési eszközzé vált még az első világháború előtt.
A Gráci Kerékpáros Club egyik tagja, az akkori Alsó-Stájerországból származó Janez Puh/Johann Puch lelkes feltaláló volt, aki a gráci Népligetben (Volksgarten) alapította meg kerékpáros-műhelyét, ahol eleinte Dürkopp, Humber stb. márkájú kerékpárokat árult. Johann Puch saját bicikliket 1889-ben, vagyis pontosan 130 évvel ezelőtt kezdett gyártani Styria néven. 1891-ben a Johann Puch & Company-nak már 34 alkalmazottja volt, 1895-ben pedig már 330, aki évente 6000 kerékpárt állított elő. Puch 1914-ben halt meg.
A stájer régiókba vezető kerékpártúrák talán leghosszabb szakasza a stájer borvidék legjobb helyeit köti össze egymással. Ennek mentén mindaz megtalálható, amit Stájerország keleti, déli és nyugati része kínál. Kertek és folyópartok, termálfürdők és kulturális kincsek, történelmi és kortárs épületek, élettel teli városok és álmatag falvak – hangzott el a kedvcsináló tájékoztatón. Útközben kitűnő borkimérések (Buschenschank) és borászatok, díjnyertes éttermek, falusi vendégházak és manufaktúrák várják a vendégeket válogatott finomságokkal. Hasznos tudnivaló: az immár három régióban érvényes GenussCard október 31-ig 247 kirándulóhelyen használható speciális üdülési kártya. Sok szállodánál bérelhetők már különféle típusú elektromos kerékpárok.
A Schladming-Dachstein régió hegyikerékpáros-kínálatát erre a nyárra látványosan kibővítették, elsősorban a Reiteralmon és a Hauser Kaiblingon. Újdonságként ajánlják a házigazdák a 15 kilométeres single trail-t a Reiteralmon. Az új hegyikerékpáros ösvények kínálata két-két könnyű és közepesen nehéz útvonal révén 15 kilométerrel bővül. Két, régi túraútvonalat is megnyitottak a hegyikerékpárosok előtt, amely megosztott trailként funkcionál tovább. A szintkülönbség 700 méter!
Hegyikerékpáros élményeket Magas-Stájerország is kínál a magyar vendégeknek. Az ingyenes, vezetett e-bike- túrákon túl adrenalin-termelő kikapcsolódásnak kínálkozik a kalandpark kötélhíddal és két kötélcsúszdával az alpesi akváriumként is ismert Grüblsee felett. Hat hegyikerékpáros ösvény, harminc hegyi gokart (vontatóeszközzel a hegymenethez) és hat kerékpáros ügyességi pálya várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat az Erzbergland régióban magasodó Präbichl-hegyen.
Engedtessék meg a krónikásnak, hogy „szíve csücskéről” is tudósítson: május 29–július 14-ig tart a hartbergi irodalmi nyár, zenei, kulináris és irodalmi élmények egyedülálló láncolata. Aki eljut Hartbergbe, az mindenképpen tekintse meg az óvárost. A gráci La Strada utcafesztiválon minden nyáron bábszínházasok, cirkuszi mutatványosok és közösségi művészek lepik el a belvárost. A produkciókat július 26-tól augusztus 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők a tartomány fővárosának utcáin és a házak belső udvaraiban.
Stájerországon átívelő össz-művészeti kiállítás a Stájer Ősz; szeptember 19-én nyílik, és csaknem egy hónapon át tart. Természetesen valamennyi ajánlat helyszíne kerékpárral is fölkereshető, mi több: ajánlott.
A Gesäuse régióban mindig is szorgalmazták a fényképezést, az utóbbi években pedig a Gesäuse Nemzeti Park fotósiskolája – Stefan Leitner sztárfotós kezdeményezése – már nemzetközi hírnévre tett szert. A nemzeti park, az apátság, Admont települése és a térség idegenforgalmi hivatala – amellett, hogy közös, egységes képi világgal rendelkező film- és fotóadatbázist hozott létre – egy nagyszabású fotófesztivált is tart Admontban: június 28-tól július 7-ig minden az analóg és digitális fényképezés körül forog. (Fenti képünkön: az admonti apátság világszép és fölbecsülhetetlen értékű könyvtára.)
Az ám, érdemes megjegyezni, hogy a Rother Könyvkiadó júniusban jelenteti meg a „Gleccsertől a borig” túraút első túrakalauzát. A 80 színes képpel, valamint 60 magassági profillal, 60 kis túratérképpel (1:75 000 méretarány), két áttekintő térképpel és letölthető GPS-adatokban gazdag 160 oldalas kiadvány mindent tartalmaz, amit a túraútvonalról tudni érdemes.
A már említett GenussCard kínálata az idén is bővül: Ausztria legtöbb szolgáltatást nyújtó ingyenes üdülési kártyájának kínálata tovább gazdagodik: a Stájer Termál- és Vulkánvidék, valamint Kelet-Stájerország után Dél- és Nyugat-Stájerország is csatlakozik a GenussCardhoz. Az univerzális kártya október 31-ig összesen 247 kirándulóhelyen használható és 163 szálláshelyen vehető át. Mostanáig 111 670 kártyát állítottak ki és 153 596 kártyahasználatot regisztráltak, amihez összesen 278 391 vendégéjszaka társul.
Autó is lehet környezetbarát – bizonyította be ínyencautóival az Energie Steiermark. A Stájer Turisztikai Párduc-díjjal kitüntetett elektromos meghajtású BMW i3-as autókkal végigjárt útvonalak mentén egyedülálló kulináris élmények várják az utasokat, legyen szó ízletes, fatányéros uzsonnáról, helyi specialitásokról.
Minden ínyenctúra előtt az elektromos autó navigációs rendszerében tárolt útvonal várja a vendégeket. A virtuális útikalauz – egyebek mellett – a legínycsiklandozóbb kulináris tippeket is tartalmazza.
A stájer idegenforgalmi szakemberek mindig is híresek voltak az idényről idényre bővülő egyedi ötletekben megtestesülő kínálatokról. Kereken negyven, gondosan válogatott piknikezőhely várja a kulináris és természeti élmények kedvelőit. Amennyire változatosak Stájerország tájegységei, legalább annyira sokszínű lehet a piknikkosár tartalma is: a kínálat a válogatott szezonális és regionális finomságoktól kezdve a különféle vegán termékekig terjed. Tessék választani! Lehet piknikezni a Mariazeller Bürgeralpén 1270 méteres magasságban, uzsonnázni körpanorámával a dél-stájerországi Wurzenbergen; a muraui idilli Leonharditeich partján (a Hungerturm/Éhségtorony érintésével); a csodálatos admonti apátságban, amelynek pompás könyvtárát mindenképpen meg kell nézni.
Aki még ennél is többre vágyik, annak ajánlható a gyertyafényes vacsora a Ratsch an der Weinstraße településen működő Kästenburg borászat kis híján négyszáz esztendős borospincéjében.
Érdemes tanulmányozni Stájerország elképesztően gazdag wellness-kínálatát, hogy a szabadságát vagy pusztán egy-egy hétvégéjét odaát töltő magyar megtalálja a számára legjobbat. Csak néhány cím:
www.hotel-pierer.at; www.bauernhofer.at,
www.steiermark.com/gruenkraft.
Teliholdas éjszakák a Riegersburg várban, 2019. július 13. és augusztus 16. A telihold misztikus fénybe burkolja a Riegersburg várat. Bátor lovagok küzdenek egymással. Boszorkányok és középkori alakok sétálnak az utcákon, pörkölt és gombaleves fő az üstökben. Az időutazás kezdődhet.
Aki az életkortól nem függő romantikát kedveli, annak ajánlhatók a teliholdas éjszakák Riegersburg várában július 13-án és augusztus 16-án. A Leibnitzhez közeli Seggau-kastély már több mint 1000 éve misztikus energiapont és különleges találkozások helyszíne. A kastélylátogatással és telihold-megfigyeléssel egybekötött romantikus éjszakai séta izgalmas időutazásra csábít a kelták és rómaiak, hercegek és püspökök világába…
Már jó évtizeddel ezelőtt is jó szívvel ajánlotta az Infovilág a nárciszfesztivált, amely idén lesz 60 éves. Május 30–június 2. között az Ausseerland–Salzkammergut régióban tartják Ausztria legnagyobb virágkarneválját, amelyre mintegy 25 000 látogatót várnak. A karnevál főszereplői természetesen a nárciszok, amelyek illatos, hófehér virágtengerré változtatják a hegyoldalakat.
A nárciszfesztivál csúcspontja a június 2-i virágkarnevál: Bad Aussee központjában csodálhatók meg a virágból készült műalkotások. Délután a virágalkotásokat átviszik a Grundlseehez, a tavi karnevál helyszínére. (Ezt a környéket, Felső-Ausztria és Stájerország határvidékét külön is az olvasó figyelmébe ajánlja a szerkesztő, tekintettel arra, hogy nem egyszer személyesen meggyőződhetett róla: a Paradicsom sem lehetett szebb ennél a térségnél…)
Ha osztrák, akkor lóden (kártolt vagy tépett gyapjúból készült, bolyhos felületű, vizet át nem eresztő szövet) is. Egy 1434-ből származó (tehát 585 esztendős!) admonti okiratban olvasható, hogy a Dachstein környékén „kiváló minőségű lódent állítanak elő”. Az írásos emlék a Ramsau-Rössingben található Steiner Lodenwalker manufaktúrára vonatkozik, ami ezzel Stájerország legrégebbi vállalkozásának számít. A látogatható rössingi manufaktúra okiratai, szerződései és adóbefizetései az 1400-as évek elejétől mind a mai napig nyomon követhetők. Jörg Steiner, a manufaktúra jelenlegi tulajdonosa és 38 alkalmazottja nemcsak eredeti schladmingi lódenkabátot készít, hanem szoknyákat és nadrágokat, valamint téli és sportruházatot is.
És még nincs vége! Ausztria legnagyobb, egybefüggő turisztikai térségébe – a stájer termál- és vulkánvidékre – látogatókat a házigazdák igyekeznek minden földi jóval ellátni. Kínálatuk a helyi termelők által előállított különleges termékektől a gyógyító termálvízen át a hagyományos kézművességig, valamint az izgalmas kulturális programokig és sportos aktivitásokig terjed.
A térségben hat termálfürdő (Bad Radkersburg parkfürdő, Bad Gleichenberg – a nyugalom termálfürdője, Loipersdorf termálfürdő, Rogner Bad Blumau, Bad Waltersdorf gyógyfürdő és H2O hotel és termálfürdő Bad Waltersdorf) gondoskodik a tökéletes feltöltődésről. A helyi termelők által kínált különleges termékek egyedülálló kulináris élményekkel gazdagítják az arra járót.
Ezen a környéken is megtalálják számításukat a kerékpárkedvelők: háromezer kilométer út várja az élménybringásokat. A tájékozódásban kerékpáros túravezetők, GPS-eszközök és információs pontok segítenek. Nagy népszerűségnek örvend a hobbikerékpárosok körében a 14 tematikus kerékpártúra is, sok-sok kis pihenőhellyel. A részletes Genussradl kerékpáros útmutatóban megtalálható az összes (13–148 km hosszú) kerékpártúra leírása. A legkedveltebb útvonal a kulináris élménytúra (Gaumenfreunden-Tour), amely Fürstenfeldből indul és a környező sütőtökföldeken át vezet Riegersburg felé. Az útvonal kedveltségét elsősorban a számtalan vidéki borkimérésnek, borászatnak és ínyenclokálnak köszönheti, amely útközben pihenőre csábítják a kerékpárosokat. A kulináris élménytúra végállomása Riegersburg, közelében a Josef Zotter Csokoládészínházzal. A Lucullus-, a bor- és víz-, az osztrák–szlovén határig vezető Mura ártéri túra is hasonlóan vonzó állomásokat és látnivalókat kínál. Aki ennél is többet szeretne megtudni a stájer termál- és vulkánvidék, az kattintson ide! Az ám, ne felejtse a szomszédba látogató magyar: Ausztria legtöbb grátisz szolgáltatását nyújtó ingyenes üdülési kártyájának kínálata a stájer termál- és vulkánvidéken is érvényes, ekként Kelet-Stájerország mellett mostantól a Dél- és Nyugat-Stájerországban megszálló üdülővendégek is profitálhatnak a GenussCard szolgáltatásaiból.
Abbahagyhatatlan a stájerországi nyári kínálatözön ismertetése. A Schladming-Dachstein Sommercard tulajdonosai például, ingyen használhatják a régió egyik hegyi felvonóját egy-egy hegy- és völgymenetre. A Hauser Kaiblingon az idén már nyáron is üzemel a nyolcszemélyes kabinos felvonó és a Quattralpina négyszemélyes ülőfelvonó. Emellett a Hauser Kaibling családi programkínálata az idén e-trial-parkkal, frizbi-térrel, gyermekek számára kialakított kalandösvénnyel, báránysimogatóval bővül. A Hochwurzen csúcsára közlekedő modern, tízszemélyes kabinos felvonóval szintén kedvelt túraútvonalak kiindulópontjai érhetők el kényelmesen. Ezek egyike a felújított Bankerlweg, vagyis a Padok útja, amely mentén számos pihenőhely található különleges és eredeti padokkal: a kínálat a szerelmesek padjától kezdve a családi padon át a naplementepadig terjed.
Reiteralm és Hauser Kaibling tovább bővíti kerékpáros kínálatát
Látványosan bővítették a Schladming-Dachstein térség hegyikerékpáros-kínálatát elsősorban a Reiteralmon és a Hauser Kaiblingon kék és piros ösvényekkel. A Reiteralmon működik Ausztria legnagyobb hegyikerékpáros játszótere.
Az „Almkulinarik by Ricard Rauch” gasztronómiai kezdeményezésnek köszönhetően igazán különleges meglepetés várja a túrázókat és a stájer konyha szerelmeseit: a régió alpesi menedékházaiban kimagaslóan különleges ínyencfogást szolgálnak fel a vendégeknek. A 33 éves sztárszakács, Richard Rauch – a Kochduell (Főzőpárbaj) című német tévéműsor sztárja – az alpesi menedékházak szakácsaival közösen álmodott meg egy különleges fogást, amely egész nyáron szerepel az étlapjukon.
Egyre többen vágynak a nyugalomra és a hegyekben töltött pihenésre. A csodás tájakon át tett távolsági túrák ideális feltételeket kínálnak mindehhez. A Schladming-Dachstein régióban egy igazán különleges ajánlat várja a távolsági túrázás kedvelőit vagy kipróbálóit. A Schladminger Tauern magaslati túraút egy 45 kilométer hosszú útvonal a Schladmingi-Tauern szívében. Az öt szakaszból álló túrán a csodás kilátás mellett igazi csúcshódítások, kristálytiszta hegyi tavak, rohanó hegyi patakok és hangulatos alpesi kunyhók várják a kirándulókat.
Aki Stájerországban jár, az mindenképpen keresse föl a mesés Grácot!
Egy új, 360 fokos panorámát kínáló digitális szolgáltatásnak köszönhetően a teljes Schladminger Tauern magaslati túraút megcsodálható online is. Június 15-én nyitja meg Murau városa másodszorra „muraubiennal” kulturális fesztiválját. Ez alkalommal a sör történetéről: Murau 1298 óta hivatalosan sörfőző város.
Június 19–20-án tartják a mura-völgyi open air-t az eső és hőség ellen egyaránt védő, zárható tetejű arénában. A szenzációs fesztiválon föllépnek a sláger és a népi zene legendás nemzetközi és nemzeti sztárjai.
Szeptember 6–7-én (már nyolcadik alkalommal) rendezik meg az Airpowert Zeltwegben. A látványos légi bemutatón az osztrák hadsereg 50 repülő járműve és akár 200 további nemzeti légi jármű lesz látható. Erre a két napra 300 ezer látogatót várnak. Szeptember 27–29. között tartják a „Krone E-Mobility Play Days” rendezvényeit – a jövő közlekedéséről Spielbergben. A látogatók nem csupán megcsodálhatják, ki is próbálhatják e-mobilitás világát – remény szerint minél többen vállalkoznak erre. Kísérő programként az „E-xperten Talks” lehetőséget kínál arra, hogy a látogatók bepillantsanak a tudomány és a kutatás világába.
A cikkünk illusztrálására szolgáló fénykép-felvételeket a Steiermark Tourismus (Stájerország Tartományi Idegenforgalmi Hivatala) bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére; köszönet érte.