Kizárt, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter ne érezné, mennyire gyalázatos az, amit a svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban művelnek. Hogy több mint egy éve különféle indokokkal halogatják a ratifikálást, és ezek az indokok köszönő viszonyban sincsenek egymással és a valósággal. Most, legutóbb, nem mondtak semmit, a fideszes képviselők egyszerűen nem mentek el a parlament rendkívüli ülésére, és ezzel sokadszorra is megakadályozták Svédország NATO-tagságának jóváhagyását. Pedig ez nekünk, magyaroknak, legalább annyira érdekünk volna, mint nekik.

Nem lehet könnyű nemzetközi fórumokon – leginkább Brüsszelben – magyar külügyminiszternek és miniszterelnöknek lenni. A tévéfelvételeken jól látszik, hogy az uniós országok politikusai kerülik őket, mint a leprás embert, az ülések szünetében hiába igyekeznek odasomfordálni valamelyik békésen beszélgető csoporthoz, a többiek, amint tehetik, faképnél hagyják őket. Magánügy lenne mindez, de miattuk magyarnak sem jó lenni mostanában a világban. Bárki tapasztalhatja ezt, aki külföldre utazik. Ha megtudják, hogy honnan jöttünk, jó esetben is zavart udvariasság a válasz. Rosszabb eset, ha elhúzzák a szájukat, netán konkrétan rákérdeznek, hogy mi történik nálunk, mi ez a rémálom és ámokfutás.

Választ ez utóbbi kérdésre valójában nem is várnak, ők is tudják, hogy mi a helyzet. Az, hogy Orbán és a Fidesz gyakorlatilag túszul ejtette Magyarországot. A NER demokratikus eszközökkel leválthatatlanná vált, ami persze nem azt jelenti, hogy örökké tart, sőt, még az sem kizárt, hogy meg vannak számlálva a napjai. Annak idején az egypártrendszerről is azt gondoltuk, hogy sosem lesz vége, aztán a saját szemünkkel láttuk, milyen gyorsan összeomlott.

A svédek NATO-csatlakozása Magyarországnak legalább annyira érdeke, mint az északi országnak. Egy erős hadsereggel, szilárd, demokratikus hagyományokkal és gyakorlattal rendelkező országról van szó – lehet, épp ez utóbbi nem tetszik azoknak, akik sunyi indokok mögé bújva akadályozzák a NATO bővítését és ezzel Magyarország biztonságának növelését.

Mert Orbánnak abban igaza van, hogy veszélyes korban élünk. Persze, nem úgy van igaza, ahogyan ő és hívei szajkózzák, mert azt még egyetlen egyszer nem hallottuk sem tőle, sem a külügyminisztertől, hogy a háborút úgy lehetne a leghamarabb befejezni, ha Putyin parancsot adna az orosz csapatok kivonására Ukrajnából.

Marad a sunyi kamuzás, vagyis az, hogy a kormány és a parlament fideszes többsége egymásra mutogat. Orbán többször eljátszotta, hogy a kormány támogatja a csatlakozást, nem ő tehet arról, hogy a Fidesz frakciója nem igazán lelkes az ügyben. A fideszes képviselők persze nem maguktól nem lelkesek, nekik mindig Orbán mondja meg, hogy milyen a hangulatuk. Ha a miniszterelnök azt akarja, hogy lelkesedjenek, akkor a Kocsis Máté vezette társaság egy emberként, felállva tapsol, ha pedig Orbánnak éppen olyanja van, hogy nem kell elsietni a csatlakozást, akkor a 135 bátor ember gyáván távol marad a rendkívüli parlamenti üléstől.

Legújabban az a magyarázat, hogy a svédek csúnyákat mondanak a magyarokra. Ami élből nem igaz: egyetlen svéd politikustól sem hallottunk olyat, hogy a magyar emberek buták lennének, a Halászbástyáról sem állították, hogy ronda volna, s tudomásunk szerint az Aranycsapat kvalitásait sem kérdőjelezték meg. Semmi olyat nem mondtak, ami bennünket, magyarokat sérthetne, bírálták viszont az Orbán-kormány intézkedéseit, a sajtó megszállását például, a valódi verseny hiányát, a menekültekkel és legújabban a melegekkel szembeni gyűlöletkeltést.

Jó volna hinni, hogy Orbán durcás, és ezért tesz rendre keresztbe Svédország NATO-csatlakozásának. Ez az opció szintén szégyenletes ugyan, de még mindig jobb, mint az, hogy a döntés halogatásának hátterében nem a magyar képviselők hangulata, hanem Putyin orosz elnök érdeke áll.