Elfogyott a lovagkereszt? Tessék gyorsan szétnézni a spejzban, egy díjra, Bayer Zsolt után szabadon, még biztosan szükség lesz. A leendő kitüntetett Balogh János, természetesen újságíró vagy valami hasonló, a Nimród című vadászújság és vadászportál szerzője. (Kép: kotorek.hupont.hu)
Lapja szeptemberi számában arról értekezett, hogy a kotorék kutyákat, ha nem elég harciasak, képezni kell. Mostanában nagy divat a képzés: uniós milliárdokon bárkit mindenre, közmunkásokat közmunkára, fideszes polgármestereket kommunikációra, angol tanárokat oroszosra, ebbe a sorba illeszkedik a katonából börtönőr, és a szakmunkásból bankár közé a kotorék kutya.
A kotorék kutya a magyar vadásztársadalom tengerészgyalogosa, felkutatja a vadat, beférkőzik a lakhelyére és kihozza onnan. Korábban sok baj lehetett a képzésével, mert például a terrorizmus egyik támogatója Magyarországon, a miniszterelnök szomszédságában lakott, de egy kotorék sem ment oda, hogy kirángassa a vackából.
Igaz, Ghaith Pharaon úgy élt nálunk, mint Marci Hevesen, bántás helyett ajnározták, lakodalomba vitték, üzleti partnernek tekintették, senkinek sem jutott eszébe bántani.
Pedig a tanulási folyamat egyszerű, írta Balogh János, sebzett, magyarán sérült ellenfélre kell ráengedni a kotorékot. Legyengült, vérző, éhező áldozat a legmegfelelőbb, de a mi kutyánknak nem lehet baja.
A mindig szemétkedő liberálisok ilyenkor mondják, hogy védelemnek elég a pártatlan ügyészség, de Balogh János szerint a ragtapasz is kell. A sebzett vad szájára, hogy még véletlenül se harapjon bele egy nemzeti kotorékba sem. A dolog teljesen érthető, az írás a hatalom kiskátéja, a velünk lévő versenyelőnyt élvez, neki mindent szabad, az ellenzék pedig tartsa a pofáját, lapuljon, és örüljön, ha élhet. Világos beszéd ez, holmi vágógáboros, gulyásmártonos, schillingárpádos fazonok ne ugráljanak, ne pofázzanak, ne vicsorogjanak. Ha mégis ilyet tennének, akkor kezüket-lábukat össze kell kötözni, a szájukat betömni: vinnyogjanak a mikrofonnál, a bíróságon, ha tudnak. Sokat tanult, és próbaidős kotorékaink mindig voltak, füttyszóra jöttek tévészékházhoz, választási bizottsághoz, nagygyűléshez, békemenethez. A mi kotorékaink bármikor bevethetőek, őket az sem zavarja, ha ellenfeleik nem eredendően sérültek, a találkozó után, biztos, hogy azok lesznek.
Hosszú, forró ősz következik, keresgéljük azokat a lovagkereszteket, lehet, hogy több is kell!