Első alkalommal vizsgálta az Állami Számvevőszék a pszichiátriai betegellátást. Az ellenőrzés a 2006. január 1. és 2011. szeptember 30. közötti időszakot foglalja magában, figyelemmel kísérve az ellenőrzés lezárásáig bekövetkezett változásokat. Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a pszichiátriai betegellátás átalakítására fordított források megfelelően hasznosultak-e, illetve, hogy az átalakítás eredményeként létrejött-e költséghatékonyabb és magasabb színvonalú, kiegyenlítettebben hozzáférhető ellátás.

A pszichiátriai betegségek népbetegségnek számítanak, egy az ÁSZ vizsgálat által is idézett, 2011 szeptemberében közzé tett vizsgálat szerint egy éven belül vizsgálva az európai lakosság több, mint egyharmada, 38,2%-a, összesen 164 millió ember szenved a vizsgált 27 mentális zavar egyikében.

A pszichiátriai ellátás legdrámaibb mutatója az öngyilkosságok, illetve öngyilkossági kísérletek alakulása. Az öngyilkosságok száma 1985–2006 között 50 százalékkal csökkent. A mostani vizsgálat viszont megállapította: „A százezer lakosra vetített öngyilkosságok száma ismét emelkedik, a 2010. évben már 25 volt. Naponta átlagosan hét ember hal meg öngyilkosság miatt”. Párhuzamosan ezzel az öngyilkossági kísérletek száma is nőtt, a jelentés is megemlíti, hogy az öngyilkossági kísérletek száma a 2006-i 14,5 ezerről 2010. évre már 16,8 ezerre nőtt.

A számok vizsgálata közben nem lehet a körülményekről, például a gazdasági válság hatásairól sem megfeledkezni, de a pszichiátriai ellátórendszer átalakítása és a trend megváltozása is egyértelműen szoros összefüggést mutat.           

A pszichiátriai fekvőbeteg-ellátásban az átalakításkor bekövetkezett 20 százalékos ágyszám-csökkenés már eddig is ismert tény volt, azonban a vizsgált időszakban az egyébként is alacsony aktív ágyszám tovább csökkent, amit nem kompenzál a rehabilitációs és krónikus ágyszám-növekedés, ráadásul napjainkban több rehabilitációs intézmény bezárásának reális veszélye is megjelent.

Mindezeken túl az ellátás egyenetlenségei sem csökkentek, a kapacitások megyék közötti különbsége 2,5–5,8-szoros. A pszichiátriai járóbeteg-szakellátásban az átlagos ellátási kapacitás a 2006-ban 22,2 rendelési óra volt tízezer lakosra vetítve, ami 2010-re sem változott. A járóbeteg-ellátás alapdíja a 2006–10. között csak 10,3%-kal emelkedett, az ellátási teljesítmény ezalatt 18,2%-kal esett vissza. A fix támogatás felére csökkentése egyes helyeken az ellehetetlenülés határáig rontotta egyes gondozók működési feltételeit, mint ahogy azt a Parlament Egészségügyi Bizottsága 2010 decemberében meg is állapította: „a pszichiátriai gondozók fix díjas finanszírozásának további 50%-os csökkenése jelentősen rontotta a területi járóbeteg-ellátás súlypontját képező gondozók működési feltételeit”.

A kapacitások zsugorodásával párhuzamosan a szakemberhiány is egyre égetőbb, „a pszichiátriai betegellátás fekvőbeteg és gondozási típusában romlott az orvos és szakdolgozói létszám-ellátottság” állapítja meg az ÁSZ. „A 2006-ban az OPNI pszichiátriai osztályain dolgozott orvosoknak csak mintegy 60%-a (44 személy) végzett 2011-ben is igazolható aktív gyógyító tevékenységet”.

Szintén az ÁSZ jelentésből a származó adatok szerint „az érvényes működési engedéllyel rendelkező gyermek és ifjúságpszichiátriai szakorvosok száma a 2006. évi 151-ről a 2011-re 127-re csökkent, a pszichiátriai ápolók száma a 2006. évi 691-ről a 2011. évre 490-re esett vissza.”

A szakma csúcsintézménye (az OPNI) megszüntetése óta eltelt 6 év alatt sem jött létre az ígért utódintézmény. Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetről (OPAI) fölröppenek ugyan időnként hírek, de még mindig nincs róla végleges döntés. Az ÁSZ is megállapítja: „Az intézet megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése a kormányhatározatban megjelölt határidőre nem valósult meg, egyeztetése, kiegészítése még folyamatban van. Pénzügyi forrást a program nem rendelt a feladatokhoz.”