Az egyik nézet szerint az ellenzéki oldalon be kellene már fejezni a kölcsönös vádaskodást, hogy ki milyen bűnnel vagy hibával járult hozzá a gigaméretű választási vereséghez. Mások azt mondják, nem lehet megspórolni a szembenézést és a tanulságok levonását. Ez a két tétel nem mond ellent egymásnak: tisztelettel kérem az ellenzéki politikusokat, hogy mától mindenki csak és kizárólag a saját felelősségére mutasson rá, arról beszéljen, hogy ő maga mit rontott el. Higgyék el, a kollektív gyónás élménye energiákat tud felszabadítani.
A másik kérésem, hogy a sebek nyalogatása helyett tekintsenek a naptárra. Április 3-án este elkezdődött a következő választási kampány, és már lassan eltelt belőle egy hónap. És ez nem közhelyes amerikai PR-szöveg. Egyre feszítőbb a költségvetési helyzet, nem csak a választás előtti pénzosztás, hanem a COVID gazdasági utóhatásai miatt is. Nagyon nem mindegy, honnan vonnak el forrást, hogy betömjék a lyukakat. Ebben a kérdésben nincs sok idő hallgatni, rövidesen mindenkinek meg kell szólalnia, az ellenzéknek is.
És hát ki az ellenzék? Kering most egy közkeletű állítás, miszerint bebizonyosodott, hogy az Orbán-rendszert választáson nem lehet leváltani, hogy a miniszterelnök immár beláthatatlan időre megszilárdította a hatalmát. Ez ragyogó mentség arra, hogy senki ne csináljon semmit, merthogy ellenzékre valójában nincs is szükség. Csakhogy ez nem igaz, minden riogatás ellenére nem jött vissza a Kádár-rendszer. És ha a demokratikus ellenzék nem ütőképes, akkor a hatalom megtalálja majd a maga udvari ellenzékét a szélsőjobbon. A Mi Hazánk majd tiltakozik néhány tervezett népnyúzó intézkedés ellen, a Fidesz ezt felelősségteljesen megfontolja, és részben akceptálja. Kell ennél nagyobb demokrácia?
Nos, ezért lenne fontos, hogy a baloldal nagyon gyorsan jusson túl a „bemenjünk-e a parlamentbe” és a „hogy ne nezzük ezentúl a kaspót” típusú vitákon.