Nem írtak levelet, nem üzengettek Facebookon. Szerb diákok, sok száz társuk nevében nyeregbe pattantak vagy nyolcvanan, hogy Strassbourgig, az Európai Parlament központjáig biciklizve elmondják az uniós hivatalnokoknak, mi nyomja a lelküket. Márpedig azon van bőven „nehezék”. (A nyitó kép forrása: PannonRTV.)
A történet kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, amikor Újvidéken leszakadt a vasútállomás előtetője: 16 ember halálát és több mint 30-nak a sérülését okozta. A tragédiát követően kiderült, hogy súlyos korrupciós ügyek vezettek a balesethez, ami országos felháborodást keltett.
A tiltakozások során, idén januárban Újvidéken baseballütőkkel felfegyverzett személyek megtámadtak egy maroknyi tüntető egyetemistát, aminek következtében egy diáklány súlyosan megsérült A támadás után Miloš Vučević miniszterelnök bejelentette lemondását, elismerve, hogy pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái álltak a támadás mögött.
Közben a belgrádi egyetemek blokádját fenntartó hallgatók megfogalmazták ötödik követelésüket is. Ebben részletes nyomozást kérnek az illetékes hatóságoktól annak kiderítésére is, hogy a március 15-i belgrádi tüntetésen milyen ismeretlen eredetű jelenség okozott pánikot és keltett félelmet a Kralja Milana utcában.
A közlemény hangsúlyozza: figyelembe véve az esemény súlyosságát és annak lehetséges közbiztonsági következményeit, részletes vizsgálat lefolytatására van szükség.
A diákok azt is követelik, hogy a belügyminisztérium és más illetékes szervek nyilatkozzanak arról, ezentúl miként akadályozzák meg a nem azonosított technológia indokolatlan és megalapozatlan használatát a békés polgári gyülekezések feloszlatására.
A követelésre, mint írják, azért van szükség, hogy biztosítsák a polgárok békés gyülekezéshez való jogát, amelyet a Szerb Köztársaság alkotmánya és a nyilvános gyülekezésekről szóló törvény is egyértelműen szavatol. A gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalmak egyik alapköve. Az ilyen típusú fellépés egyértelműen a lakosság megfélemlítését célozza, és súlyosan sérti az alapvető emberi jogokat – olvasható a közleményben.
A biciklis fiatalok azt mondták, azért választották a magyarországi útvonalat, mert a horvátországi, szlovéniai terepviszonyok helyett ez sokkal kedvezőbb. Azon sem csodálkozatnánk, ha azt is hozzátették volna: és ugye, a gyülekekzés szabadságával mostanában itt is akad némi gond. Dehát átutazó vendégként sem lehetnek udvariatanok…
Amerre eddig jártak, mindenütt nagy lelkesedés és segítőkészség fogadta őket. Az indulás előtti napon a vajdasági gazdák vásárt rendeztek az újvidéki egyetemi kampuszon, aminek a teljes bevételét a bicikliző diákoknak ajánlották fel. Az egyik újvidéki taxitársaság két napon keresztül gyűjtött az utasoktól adományokat, több mint 1500 eurót (kb. 610 ezer forintot) sikerült így az útra kelő diákoknak adniuk. Emellett rengetegen küldtek anyagi támogatást és tárgyi adományokat az ország minden részéről, de az Európa számos országában élő szerb diaszpóra tagjai is nagymértékben hozzájárultak a költségek fedezéséhez. A magyarországi, ausztriai, németországi és franciaországi állomásokon is ők gondoskodnak az egyetemisták és kísérőik szállásáról és ellátásáról.
Szombaton délután a budapesti Hősök terére érkeztek a tüntető szerb egyetemisták. A biciklis diákokat több százan – főként szerbek – fogadták. Valóságos népünnepély várta őket. Terített asztal, nagy, közös ünneplés, szerb népdalok csendültek fel, és hatalmas körtánc következett…
Az 1300 kilométeres út Budapest után Győrön, Bécsen keresztül folytatódik, és április 14-én ér véget Strassbourgban.

