Friedrich Born (1903–63) a Vöröskereszt humanitárius küldetését igyekezett gyakorta saját élete kockáztatásával is érvényesíteni a náci Németország által megszállt, nyilasterrortól sújtott magyar fővárosban és vidéken is, elsősorban Pannonhalmán. A II. világháborús embermentők között sokáig nem vagy csak kevest szóltak-írtak Bornról, aki kor- és honfitársával, Carl Lutz budapesti svájci konzullal együtt tízezrek életét mentette meg a vészkorszakban. Friedich Born, akinek nevét egy idő óta a pesti alsó rakpart egy szakasza őrzi, a szó szoros értelmében a föld alatt élt a háború utolsó hónapjaiban: a budai várhegy gyomrában kiépített légoltalmi szükségkórház, közkeletű nevén: a sziklakórház egyik parányi szobájában húzódott meg, és onnan (is) szervezte a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi tevékenységét, szerzett vöröskeresztes védelmet üldözöttekkel teli lakóházaknak, intézményeknek, kórházaknak, történelmi emlékeknek, szervezte a Jó Pásztor szervezettel közösen a gyermekmentést a fővárosban.
Born 1944 május elején (hoszabb otthoni szabadsága után) tért vissza Budapestre – immár a Vöröskereszt
Nemzetközi Bizottsága delegátusaként. Embermentő tevékenységét kezdettől fogva összehangolta részben Lutz konzuléval, részben pedig a zsidó önmentő szervezetekkel. A magyarul kitűnően beszélő Born Vöröskereszt-küldött – írja a Lutzról szóló életrajzi kötetében (Nur das Gewissen) Alexander Grossmann – gyakran élesen tiltakozott az akkori magyar kormánynál és a német követségnél is a zsidóüldözés és -deportálás ellen. Amikor aztán végleg megbizonyosodott, hogy csupán diplomáciai úton vajmi keveset érhet el, a segítségnyújtás más eszközeihez folyamodott. Körösy Kornél egyetemi tanár bemutatta Bornnak a Zsidó Tanács egyik tagját, Komoly Ottót, akiben kiváló szövetségesre és munkatársra talált. Kinevezte a Nemzetközi Vöröskereszt A-szekciójának a vezetőjévé. Ez volt az a részleg, amely Friedrich Born tudtával és segítségével lényegében korlátlan mennyiségben adott ki Vöröskereszt-munkatársi igazolványokat és védleveleket. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és az A-szekció épületei területenkívüliséget élveztek.
Ma délben, amikor ünnepélyesen is felavatták a budai Lovas út 4. alatt, az eredeti állapotába helyreállított, valamikori sziklakórházban a Friedrich Born állandó emlékkiállítást (és ezzel egyidejűleg az ország egyetlen, eredeti helyszínén megmaradt légoltalmi riasztóközpontjának bemutatóját, valamint az évtizedekig titkos objektumként kezelt atombunkert, szükségkórházat is látogathatóvá tették a Nemzeti Kulturális Alap tetemes támogatásával), a megnyitó fővédnökei, mindenekelőtt Őexcellenciája Christian Mühlethaler, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete, Habsburg György, az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt elnöke és Francois Bugnion a Nemzetközi Vöröskereszt genfi központjának független tanácsadója, mindenekelőtt Born embermentő tevékenységét méltatták. A sziklakórházban
munkaszolgálatos zsidó orvosokat és segédszemélyzetet helyezett el, önkéntes vöröskeresztes ápolónőként
önfeláldozó munkatársai között volt három akkori főrend rokona, Széchényi Ilona, Andrássy Ilona és Cziráky Alíz.
Ember tudott maradni az embertelenségben, a világtörténelem talán legsötétebb időszakában, és amellett, hogy
mindent megtett a magyar földön őrzött hadifoglyokért (ami a Vöröskereszt alapvető hivatása), a katonai
cselekmények, a háborús események és a faji-politikai üldöztetés miatt földönfutóvá váltak sorsáért is felelősséget
vállalt. Részletek Born (1945. májusi) hivatali jeletéséből:
„…A budai sziklakórházat a felszín alatt 10–14 méter mélységben építették még a háború első éveiben a város
pénzéből és önkéntes adományokból. Három kórterme volt száz ággyal és ezt pótágyakkal lehetett még bővíteni. Volt ott ambulancia, műtő, röntgenberendezes, egy kis sterilizáló is. Éjjel-nappal szolgálatra készen 16 orvos
dolgozott (és lakott is) a föld alatti kórházban. A sziklakórház nem egyszerűen a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a védelme alatt állt, hanem a szervezet magyarországi küldöttsége kórházának nyilvánították… Budapest ostromának félidejében, 1945. január 23-ára virradóan, hajnali 3 órakor egy német repülő főhadnagy
jelentkekezett a sziklkakórházban, s a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának delegátusával közölte: parancsot kapott arra, hogy a kórház fölötti területet, valamint a kórház bejáratát védelmi készültségbe helyezze.
Barikádokkal akarták eltorlaszolni a fő- és a méllékkijáratokat, nehézfegyverekkel pedig megakadályozni a bejutást a sziklakórházba… A levegőt gépekkel szivattyúzták be a labirintusba, amelyet eredetileg 200 ember számára terveztek. A kórházban már akkor legalább 400-an voltunk, s az összes bejárat nyitva tartásával lehetett némi levegő-utánpótláshoz jutni. Ha tehát barikádokkal zárják el a kijáratokat, akkor ez már a levegőáramlás romlása miatt is azt eredményezné, hogy be kell zárni a kórházat. Mivel ez az egyetlen polgári kórház, ami ezekben a nehéz időkben körülbelül 100 ezer ember rendelkezésére áll, erélyesen tiltakoztam a német parancsnokságnál… A terület sokfelé elágazó folyosó- és barlanghálózatában élő polgári népesség számára némileg megnyugtató hatással járt, hogy a németek 400 méteres körzetben nem rendeztek be védőállásokat…”
„…1945. március 31-én, a sötétség beálltával vonatunk elindult a Nyugati pályaudvarról, hogy a menetrend szerint
25 óra múltan Bukarestbe érjen… Nem maradhattunk a román fővárosban; percekkel később tovább indították a
szerelvényt Bulgária, Törökország felé. Jómagam Konstantinápoly, Ankara, Kairó, Athén és Nápoly érintésével,
Marseille-ből indultam tovább Lyonon át, hogy éppen egyesztendei távollét után, 1945. május 1-jén megérkezzem
Genfbe – jelentéstételre.”
A Sziklakórház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. által üzemeltett és mindvégig a budai Szent János Kórházhoz
tartozott létesítmény nem csupán 1939–45 között működött kórházként, hanem 1956 őszén, a forradalom heteiben
is. A második világháború után, 1952-ig gyógyszergyártó üzemként szolgált, majd 1958–62 között, a hidegháborús
hisztéria „elveinek” megfelelően bővítették, korszerűsítették, hogy aztán sokáig, még a rendszerváltás után is,
egészen 2007-ig bármikor üzembe helyezhető kórházként, atombunkerként és polgári védelmi raktárként álljon
rendelkezésre.
A Friedrich Born emlékkiállítással együtt átadták-megnyitották a bámulatos műszaki zsenialitással létrehozott sziklakórház – sokszor hátborzongató eseményekkel átszőtt – történetét feldolgozó kiállításrészt, valamint hazánk
egyetlen eredeti helyszínen fennmaradt és bemutatható állapotban lévő polgári védelmi riasztóközpontját. Ez
utóbbiban évtizedekig állandó készültséget és rendszeres gyakorlatokat tartottak, innen kapcsolták a kerületi
légiriadó-szirénákat és hangosbeszélőket. A hidegháború alatt titkosított (majd egészen 2002-ig szigorúan titkos) és a civil lakosság számára készültségben tartott objektum technikai eszközkészlete, berendezései, helyiségei, valamint funkciói bemutatása révén az emberi élet védelmében megnyilvánuló mérnöki zsenialitást ismerhetik meg a
látogatók. Az akoriban alkalmazott polgári védelmi technológia, a módszerek átfogó ismertetése és a mindmáig
működő, többségében magyar gyártmányú berendezések bemutatása révén egy letűnt korszak lényegét ismerhetik
meg az érdeklődők, köztük iskolások, akik számára történelemórákat is rendeznek a múzeum munkatársainak
közreműködésével.
A sziklakórház múzeális gyűjtemény és kiállítóhely folyamatosan bővíti bemutatóit, egyúttal várja
olyanok jelentkezését, akiknek személyes élményeik, emlékeik vannak a létesítménnyel kapcsolatosan, netán ott
kezelték őket vagy dolgoztak a kórházban, légoltalmi központban.
