Három évvel a bemutató után a Belvárosi Színházban ma este újra látható volt a Pesti Barokk című vígjáték. (A nyitó képen: Kern András, Mészáros Máté és Szabó Kimmel Tamás. Fotók: Gergely Beatrix.)
Változatlan, bár részben váltópárban játszó színészi gárdával, „újra töltve” láttam az előadást: 33 hónap múltán. Zanzásítva: szórakoztató sikerdarab kellemes színházi estéje volt ez is; barokkos cicomák, túlzások nélkül. (A barokk itt a ramaty humoros ellentétpárja.)
Előzetesen elolvastam a róla szóló korábbi, tucatnyi elemzést, értékelést, ajánlást és kritikát. Nem vitték a menybe, bár dicsérték a produkciót; de nem is hordták le a sárga földig. Egyenetlen, de jó. Van benne minden, mint egy szatócsboltban. Korrekt minősítés ez ma is.
Szabó Kimmel Tamás, Kern András és Mészáros Máté.
Kern András nagyiként gyűröttebb, patinásabb lett. Nélküle, mással ugyanez: a komédia itt-ott fergeteges sodrása elképzelhetetlen. Társalkotóként adta, tudta, kihasználta a ziccereket; tartotta a nívót, húzta fel és magához a színésztársait. Egyéb csoda nem történt.
Tanárféleként eljátszom azzal, hogy szembesítem az egykori szövegeket a mai meglátásokkal. Zavarna a svindli. Hadd éljek ezzel a „jog-összehasonlítással” magam 2017. március 27-én írt élménybeszámolóját illetően – majd jön pár aktuális kiegészítés. (Kérdések: volt-e markáns különbség; ha igen, mi a változás (ind)oka; hangulati-érzésbeli módosulás érintett-e meg egy nézőt: engem. Válasz, történelmi bonmot-val: nihil novi.) Előbb időutazás, vissza:
„Színházi élmény: tényleg az volt. Belvárosi Színház, vasárnap délutáni előadás: Pesti barokk címmel. Egészen, bár nem végig, s nem is egyenletesen jó volt, ha osztályozni kéne, 6,5-7 pont lenne a minősítés. Vígjáték, 1984-ben játszódik, 6 kulcs-szereplős komédia: hatalmas jutalomjáték a művet színpadra adaptáló, egy nagymamát briliáns módon, gógyis humorral és remek tempóval alakító Kern Andrásnak. Szerintem a hat színészből három, a szerepe és az aznapi „formája” alapján jobb volt, mint a darab. A színdarab ui. kb. olyan, mint egy jó magyar film. Nemzetközi felfutásra nem számíthat: a lakásmizéria, a disszidálás, a beszervezés ui. nem olyan frenetikusan van megírva, hogy azt másutt is, eredetinek véljék, idegen miliőben is élvezzék.
Kern András és László Lili.
Itthon azonban sikere van, megérdemelten, főként a színészek jóvoltából. Kern poénjai halál (?) pontosak, Mészáros jelenléte és étvágya hangsúlyos, Szabó Kimmel csak itt-ott rutinszerű. Bevallom, elfogult kíváncsisággal ültem be megnézni egy ifjú nagylányt: ehhez képest is László Lili e.h. varázslatos, üde, odaadó alakítása, derűje, mozgáskultúrája, néhol kislányos bája és empátiája: azaz tehetsége meggyőző volt. Persze, hogy telt ház volt, a publikum döntően 60-pluszosokból állt, eme nézők vevők voltak a régi vágású ki- és beszólásokra.
Szerintem magán a művön lett volna még mit alakítani, tempóját, történéseit, befejezését kimunkáltabbá tenni, húzni is érdemes lett volna a terjedelmén. Rendkívülit a rendezésben, a díszletekben, egyebekben én nem találtam, de hibát sem. Vastaps jutalmazta mégis, jogosan az aznapi jó előadást, egyszóval a Belvárosi tartja a színvonalat. Gratuláció és ajánlás. Nézetem, az egyszerű néző szerint.”
Déjá vu (mintha dézsából öntenék)! Ami jó volt, megmaradt. Hibák, bajok nem mutatkoztak. A néhol lassú, ám teltházas produkció jó, hálás közönséget kapott, az oda-vissza hatás működött. Kern megint brillírozott; Szabó Kimmel ügyesen játszott; Mészáros derűs mohósága nem apadt el; László Lili pedig a színiiskolásból felnőtté vált, érzéssel, alázattal „szolgált”. Dés Mihály 4 évig írt, majd’ 600 oldalas könyve talán most is üti a színdarabot; persze, a kettő és a három dimenzió nem ugyanaz. 1984 – sokunk által – megélve más, mint itt megírva és színre víve látható, miként a művészet is alkalmasint csupán a valóság égi (néha meg földi vagy pokolbeli) mása. Itt komoly szintproblémák azért nincsenek. Nem retro-érzés diktálta divatos „utószinkront” látunk. Az arányok és a hangsúlyok zömmel megfelelőek; az előadás nem mondható édesbús értelmiségi kesergésnek sem a Kádár-korszakról. Így is szemléltethető egy éra (bornírtsága). Írva és mondva még sincs igazságosztás, túl mélyre nem is hatol ez a vígjáték. Monologizál, meditál, karcol, nem sebez.
Nem eresztem bő lére ezt a kettős, szubjektív beszámolót: ami rendben van, azt nem kell cizellálni. Mikulás előtt pár órával, a tervezett színházi tarvágás (?!) előtt még klassz dolog Budapesten színházba járni, a virágzó színházi életet „alimentálni”. A Belvárosi Színház egyelőre hiteles, vidám, minőségi hely. A teátrumok fojtó állami fogása olyasmi lenne, mint rúdtánc egy troli áramszedőjén.
Főbb alkotók és közreműködők: Pesti Barokk, vígjáték két részben; rendező Göttinger Pál; Dés Mihály regényéből színpadra írta és alkalmazta Kern András; a producer Orlai Tibor; színészek: Kern András, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, László Lili, Grisnik Petra/Bánfalvi Eszter, Schruff Milán.