Szlovénia idei és tavalyi Oscar-nevezettjével közeleg a szlovén filmnapok vetítéssorozata. A nyitófilm az idei Oscar-jelölt, a Motorosok; ennek a filmnek a főszereplőjével és operatőrével a közönség is találkozhat október 26-án este nyolctól a budapesti Toldi moziban az immár hetedik alkalommal sorra kerülő eseményen.
A Screen Daily, a nemzetközi filmes üzletággal foglalkozó brit filmes magazin a Szelíd motorosokkal és az Otthonom, Idahóval rokonítja a szlovén Vesna Filmfesztiválon öt díjat – köztük a közönségdíjat is – elnyert road movie-t (= a filmek egyik műfaja; a szereplők a film egészében, vagy egy részében hosszú utazáson vesznek részt, helyről helyre vándorolnak; a kifejezésnek magyar megfelelője nincs). A vetítés után a közönség találkozhat az egyik főszereplővel, a filmben nyújtott alakításáért díjazott Petja Labović-csal és a film többszörösen díjnyertes operatőrével, Janez Stucinnal.
Október 27-én Szlovénia idei Oscar-nevezettje, A zenekar lesz műsoron, másnap pedig az Ébressz fel! című filmet vetítik. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége együttműködésében létrejött eseményre jegyek elővételben már kaphatók.
Az október 26-i estén (ugyancsak budapesti Toldi moziban) az elsőfilmes Dominik Mencej filmje 1999 tavaszára repít vissza az időben, amikor is két barát egy eldugott faluból útnak indul egy mopeddal. Útjukon a nem sokkal azelőtt függetlenné vált Szlovénián és Horvátországon keresztül csatlakozik hozzájuk egy titokzatos, szökésben levő fiatal lány és egy idős motoros. A személyes értékek tesztelődnek, és a szabad akarat megkérdőjeleződik…
„A film a reményről, a személyes meggyőződésről és a szabadság eszméjéről szól, de a középpontjában a változás áll – egy olyan lehetőség, amely mindannyiunkban megvan” – nyilatkozta a film rendezője. A Screen Daily szerzője, Neil Young szelíd, érett és csendesen virtuóz filmnek tartja és az elmúlt fél évtized legjobb játékfilmes debütálásának.
A többszörösen díjnyertes road movie-t elkíséri Budapestre a film egyik főszereplője, Petja Labović. Az 1993-ban született tehetségnek ítélték 2018-ban a legjobb fiatal színész díját, a filmben nyújtott alakításáért pedig megkapta a szlovén Vesna Filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.
A magyar közönség találkozhat továbbá a film operatőrével, Janez Stucinnal is. Az 1974-ben született művész a fényképezés mellett rendezőként, vágóként és producerként is bizonyított már. Operatőrként olyan fesztiválokon nyert díjat, mint a New York International Independent Film & Video Award, a Huston International Film Festival, és elismerték Dzsakartában, Barcelonában, Vancouverben, Los Angelesben és Amszterdamban is.
Október 27-én 20 órától vetítik Szlovénia idei Oscar-nevezettjét, Matevž Luzar A zenekar című filmjét. A Cinedays-en és a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendező díját, a Szlovén Filmfesztiválon három díjat – köztük a legjobb filmért – elnyert alkotásban egy szlovén fúvószenekar egy osztrák kisvárosba utazik egy zenei fesztiválra. Párhuzamos egyéni történetek mentén a két nemzet habitusa közti különbség is plasztikusan kirajzolódik. A filmben keveredik a Tűz van, babám és Ulrich Seidl fanyar humora.
Október 28-án 20 órakor lesz műsoron Marko Šantić horvát-szlovén rendező Ébressz fel! című filmje, mely arra a kérdésre keresi a választ, hogy lehetséges-e megszabadulni a gyűlölettel teli múlt súlyos terheitől. Rok a kórházban ébred, ahová egy baleset utáni eszméletvesztés miatt került. Csak a szülővárosára és a régi otthonára emlékszik, ezért hazamegy, ahol viszont nem látják szívesen. Lassan kezd összeállni az emlékek mozaikja, és Rok rájön, milyen problémás volt a múltja…
Az október 26–28. közötti Szlovén Filmnapokat a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.

