(Írta: Iván Gizella) Eléggé fel tudom magam bosszantani azon, hogy minden évben biztosítót kell váltanom, mert az ajánlat, amit kapok, egyenesen vérlázító. (A nyitó kép forrása: dorotheum.com)

No, de engem sem kell félteni, ha biztosítóról van szó, kifinomult a rafinériám, mert bosszút állok rajtuk. Hogyan? Felmondok. Fel én, kérem! Otthagyom őket. Jó, tudom, ez nem szerelem, nem fognak utánam sírni, ám mégis én vagyok az, aki lelép és csak gondolkozzanak el, jól van-e ez így? Persze szinte biztos vagyok benne, nem nagyon érdekli őket, hogy egy nyugdíjas újságíró már nem lesz az ügyfelük.

Szóval azt mondom, igen kedveseim, elég volt ez az egy év is belőletek.

Ezt követően pedig kezdetét veszi a biztosítóvadászat. Mint egy nőkre kiéhezett férfi, úgy vetem rá magam a listára, s elkezdem összehasonlítani az ajánlatokat. Jó kis móka, nem mondom. Azért hamar kiderül, egyik sem vonz túlságosan. Be kell vallanom, el tudok keseredni, ha meglátom bármelyik számot.

Persze, tudom, a kockázatot ők vállalják és sok a baleset, meg a felelőtlen sofőr. Na, de én vagyok, kérem, a kivétel. Akár hiszik, akár nem. S ezt ők tudják, hiszen előttük van szeretett autóm teljes élete.

Akkor most mi legyen? Nézem, bogarászom a listát és mit látok? Az én kedves tavalyi biztosítóm sokkal jobb ajánlatot adott mindenkinél. Na, nem nekem, s nem abban a levélben, amit nekem küldött, hogy hosszabbítsam meg vele a szerződést, nem. Ha új ügyfélként járulok nagyság elé, csakis akkor kedvezőbb az ajánlat.

Így hát nincs mese, bizony rákényszerítenek, hogy mondjak fel. Ám rögtön utána írok nekik egy szívhez szóló levelet, mintha nem ismernénk egymást, ugyan legyen már kedves és kössön velem szerződést. Így állunk.

Azt sosem fogom megérteni, miért nem a régi ügyfeleket akarják megtartani, megbecsülni egy korrekt árajánlattal, miért futnak újak után? Akik, mint látjuk nem is mindig újak a piacon. Mire jó ez az ügyfélszerzési politika?

Persze ez nem csak a biztosítási piacon van így, a telefonszolgáltatóknál és a bankoknál ugyanez a helyzet. A telefonkirály udvarában például én már kövületnek számítok, mert amióta mobilom van, azóta ugyanott vagyok. Nem tudom miért vagyok ilyen hűséges. Vagy inkább kényelmes? Pedig látom, ez egy királyi udvar, ahol az uralkodó mindig új és újabb kegyencekkel veszi körül magát, a régiek meg mennek a süllyesztőbe.

Szóval ezer éve egy helyen vagyok, s a király észre sem vesz. Ott állok az árnyékban a nagy teremben, ezrekkel, tízezrekkel együtt, s várjuk, hogy a fényes tekintetűnek egyszer csak feltűnik a nyomorúságunk.

Dehogy tűnik föl! Egy igazgyöngy nem sok, de annyit sem kapok tőle. Nem mondja, kedves alattvalóm, a több évtizedes hűségedet meghálálnánk, mondjuk, egy új telefonnal, vagy féléves előfizetéssel. Nem telefonálsz te már annyit, hogy ráfizessünk… Ez eszébe sem jut, örüljek annak, hogy az udvar fejlődik, az űrkorszaki technika is megjelenik, már tudok egy mesterséges intelligenciával beszélgetni, ha valamilyen ügyben felhívom a királyságot. Mert már tényleg lehet vele beszélgetni és valóban el tud intézni ezt azt. Lassan már nem is érzem, hogy mennyire személytelen lett ez a világ. Pedig az. Minden területen.

Na, és akkor még nem említettem a telefonosoknál gyakori úgynevezett hűségidőt. Sok ember, hogy olcsóbban jusson hozzá valamilyen termékhez, vagy szolgáltatáshoz, két, három évre is hűségnyilatkozatot ír alá. Na, de fél év múlva, mondjuk, kiderül, a hűség nem kifizetődő. Mert az új asszonynak, vagy az új pasinak már kedvezőbben adják ugyanazt, ami nekünk kőbe van vésve. Olyan ez, mint a rossz házasság, az egyik fél rájön, őt bizony rászedték, becsapták, félrevezették. Viszont ebben az esetben a válás nem kifizetődő, mert ráfizetünk. Sőt, még azt is hallottam, a telefonos és internetes világban képesek bosszút is állni azon, aki „megszegi” a hűségnyilatkozatot, mert ezek a fránya szolgáltatók képesek az új céggel való üzlet létrejöttét jó ideig blokkolni.

Biztos bennem van a hiba, hogy nem vagyok képes felfogni, miért alakult ki és miért fogadjuk el ezt az új értékrendet, s miért követik egyre több helyen, egyre több ágazatban, a piacok új és újabb területein. Közgazdasági szempontból sem értem igazán, hiszen a gazdaságban is célszerű a múltra építkezni, sőt!

Csakhogy: ami nekem leginkább fáj ebben a történetben az, hogy az egyszerű emberek közötti érintkezésben is megjelenik „a régit felejtsük el, csak az új számít”-szemlélet. És elkezdünk hajszolni valamit, értelmetlenül pörgetjük fel magunkat, nem keressük meg a dolgok, a cselekedeteink értelmét, az automatizmus, majd a belefáradás lesz úrrá rajtunk. Az új rend hajszolása közben pedig észre sem vesszük, gyökértelenné váltunk.