Szolidaritás a demonstráló hallgatókkal

„A Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) elnöksége szolidaritását fejezi ki a felsőoktatás érdemi társadalmi vitáját nélkülöző, drasztikus átalakítása miatt demonstráló hallgatókkal.

A felsőoktatási keretszámok jelentős és hirtelen csökkentése joggal vált ki heves reakciókat mindazokból a hallgatókból (és szüleikből!), akik életpályájuk tervezésekor még más feltételek ismeretében készültek jövőjükre, tanulmányaikra. Nem várható el senkitől, hogy direkt irányítással kényszerüljön akár igen jelentős hitelfelvételre tanulmányai kezdetén – az erre való nevelés igen káros üzenettel rendelkezik. Erősen kifogásolható az is, hogy a hallgatói szerződések jelentősen korlátozzák az ifjúság mobilitását is, ami szintén nem segíti a fiatalokat, sem a felsőoktatás egészét. Kiszámíthatatlan következményei lehetnek, túl azon, hogy nemzetközi jogszabályokba ütközőnek is minősülhet.

A SZISZ kiáll a hallgatók mellett, amelyben az átfogó felsőoktatási reformokon belül méltányosabb keretszámokat követelnek, illetve a további forráskivonások, hallgatói szerződések és a korlátozott egyetemi autonómia ellen tiltakoznak.

Példaértékű – ugyanakkor a tervezett átalakítási folyamatokra nézve sajnálatos is –, hogy a felsőoktatási intézmények vezetősége és a hallgatók összefogva hallatják a hangjukat, kiállnak közös érdekeikért. Mindannyiunk érdeke, hogy a magyar felsőoktatás színvonala és feltételrendszere olyan kiszámítható pályán mozogjon, ami a továbbtanulni vágyó fiatalokat csábítja, megtartja, de semmiképpen sem elijeszti és végső soron akár tartós külföldi elvándorlásra kényszeríti.

A SZISZ elnöksége határozottan kiáll a hallgatók aktív, tudatos fellépése mellett, egyben véleményünk, hogy a törvényes kereteken belül minden eszköz, még a provokatívabb megnyilvánulások is üdvözlendőek, hiszen a téma fontossága minden felelősen gondolkodó, a jövőjét magyar földön elképzelő ember számára nemzeti közügy.

A közös jövőnk nem játékszer!” – zárul a SZISZ Elnökségének dokumentuma.

 

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) tiltakozását  dr. Tőrös Szilárd elnök írta alá az FDSZ Elnöksége nevében:

A szerzvezet tiltakozik a felsőoktatást érintő megszorító intézkedések és a teljes állami ösztöndíjas hallgatók keretszámának durva csökkentése ellen.

1. Az FDSZ Elnöksége a 2012. december 6-i ülésén egyhangú állásfoglalást alakított ki, amelyben a leghatározottabban tiltakozik az ország valamennyi állami fenntartású felsőoktatási intézményét sújtó, 2012-re vonatkozó több mint 7 milliárd Ft zárolását elrendelő kormányzati intézkedés ellen. Ez a zárolás az intézményeink döntő többségének alapvető működőképességét veszélyezteti, és az oktatásban–kutatásban visszafordíthatatlan károkat okoz.

2. Az FDSZ számára elfogadhatatlan, hogy főiskoláink és egyetemeink dolgozóinak napi megélhetési gondokkal és fenyegető elbocsátásokkal kelljen szembenézniük akkor, amikor a jelenleg meglévő nehézségek ellenére erejükön felül látják el a nemzetgazdasági szempontból meghatározó munkájukat.

3. Összhangban a Magyar Rektori Konferencia Elnökségének és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája vezetőségének állásfoglalásával, méltánytalannak ítéljük azt a körülményt, hogy a felsőoktatás helyzetét övező bizonytalanság a fiatalok ezreit készteti arra, hogy lemondjanak a továbbtanulásról, vagy külföldön folytassák tanulmányaikat.

4. A problémákat fokozza a Kormány 2012. december 5-i határozata, amely szerint drasztikusan – az idei 30 ezerről 10 ezer főre – akarja csökkenteni a 2013-ban belépő teljes állami finanszírozású hallgatók számát.

Az FDSZ számára elfogadhatatlan az állami ösztöndíjas keretszámok tervezett átgondolatlan csökkentése. Fiatalok ezreit zárja ki ez a kormányintézkedés a továbbtanulásból. Mindez ellentétben áll az ország szellemi kapacitásainak szükséges kihasználásával, és bújtatott tandíjat jelent.

5. A kormány minden erővel a részösztöndíjas forma felé tolná el a jelentkezőket, amely kiváltképpen a természettudományi és agrárképzés területén – tekintettel az érintett szülők anyagi helyzetére és a végzettek alacsony társadalmi megbecsülésére – már eleve kudarcra van ítélve.

A részösztöndíjas képzés iránti érdektelenséget bizonyítja, hogy a 2012/2013-as tanévre meghirdetett 15.500 részösztöndíjas helyből – a keretszámok 5000 főre történő módosítása ellenére – csak 2500 helyet lehetett betölteni a jelentkezők hiányában.

6. Az FDSZ Elnöksége úgy látja, hogy nem a felsőoktatás kivéreztetése fogja az országot kivezetni a gazdasági válságból, hanem éppen ellenkezőleg, a felsőoktatásba befektetett szellemi és anyagi tőke a biztosíték arra, hogy a nemzet kiemelkedjen ebből a válságból. Ezt kihasználatlanul hagyni, sőt akadályozni felelőtlenség.

7. Az FDSZ felkéri a Magyar Rektori Konferencia Elnökségét, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája vezetőségét, az érintett szülőket, hogy együttes erővel lépjünk fel a brutális kormányzati intézkedések ellen.

Az FDSZ mindent megtesz a közös fellépés érdekében, és a felsőoktatás értékeinek megőrzéséért kész a legmesszebbmenőkig is elmenni.

 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is kibocsátotta a maga szolidaritási nyilatkozatát: 

„Egyre nagyobb döbbenettel figyeljük azt az elszabadult fiskális szemléletet, mely a költségvetés minden baja megszüntetésének üdvözítő módját kizárólag az oktatásra szánt pénzek drasztikus csökkentésében véli felfedezni. Hosszú ideje már, hogy megtakarításként kommunikálja a kormányzat a köz- és felsőoktatásból kivont tíz- és százmilliárdokat, fittyet hányva arra az alapigazságra, mely mindenki számára ismert – az oktatásba befektetett milliárdok hosszú évek múlva hasznosulnak, az onnan kivont egy forint azonnal kárt okoz.

A fiskális rohamosztag figyelme most ismét a felsőoktatás felé fordult, brutálisan csökkentve az államilag támogatott hallgatói helyek számát.

Mi pedagógusok felelősek vagyunk tanítványainkért. Nemcsak az osztálytermekben, hanem azon túl is. Nem nézhetjük tétlenül, hogy egy egész nemzedék jövőjét tegyék zárójelbe rövidlátó, káros pénzügyi intézkedésekkel. Ez a döntés hosszútávra kérdőjelezi meg Magyarország felemelkedésének lehetőségét, rendkívüli módon leszűkítve azok számát, akik bejuthatnak a felsőoktatásba.

Szolidárisak vagyunk a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának küzdelmével! Számíthatnak ránk, számítunk Rájuk!”

A dokumentumot  Mendrey László PDSZ-elnök aláírása hitelesíti.