Szűcs Gabit és zenekarát az igényes zene kedvelői jól ismerhetik. A Cotton Club Singers alapítójaként régóta a swing rajongóinak kedvence. Hazai és nemzetközi fesztiválok rendszeres fellépője, szólóban is évek óta meghatározó egyéniség a pódiumokon.
A múlt év végén jelent meg Szűcs Gabi első önálló albuma, a „Swinging Amy”. A korong a 28 éves korában elhunyt, legendás brit énekesnő, Amy Winehouse legismertebb, legjobb dalait gyűjti össze”swingesítve”.
„Régóta nagyon szeretem Amy Winehouse dalait, hangját. Úgy gondolom, hogy a swinges feldolgozásban új értelmet nyernek, új színekkel gazdagodnak. A dalok feldolgozását Kuzbelt Péter, aki a Showder Band vezetője is, kiváló szaxofonos készítette. Szórakoztató, szívbe markoló, a jazz, a swing legszebb hagyományait vegyítő zenei csemege a Rehab-en át a Valerie-ig, minden, amit szeretünk tőle” – mondta el Szűcs Gabriella.
Az énekesnő saját zenekarában Pataj György zongorázik, Sárkány Sándor bőgőzik, Berdisz Tamás dobol, Kuzbelt Péter szaxofonon, Kormos János pedig gitáron játszik.
A Budapesten született Szűcs Gabriella a zene szeretetét édesanyjától örökölte. Egészen kiskorában megismerkedett Ella Fitzgerald, Edith Piaf és mások művészetével. Fuvolán és oboán tanult játszani. A gimnáziumi éveiben az irodalmi színpad aktív tagja is volt. Érettségi után kisebb szerepeket kapott a Vígszínházban, Gór Nagy Mária színi tanodájában töltött évek nagy hatással voltak rá, mestere volt Benedek Miklós is. Jó néhány színdarabban játszott nagy sikerrel, ám akkor figyeltek fel rá igazán, amikor énekelt. Összeismerkedett Sík Olgával, aki rávette, hogy tanuljon nála énekelni. Közben elvégezte az Országos Szórakoztatózenei Központ előadó-művészi kurzusát, ének-előadóművész szakon.
Sík Olga énekóráin találkozott először László Boldizsárral, Zsédenyi Adriennel és Kovács „Kovax” Péterrel. Együtt készültek fel a vizsgakoncertre, négy szólamban is énekeltek együtt. Bár mindannyian szólistának készültek, 1994-ben együtt megalapították a Cotton Club Singers Énekegyüttest. Kovax helyére 1997-ben Fehér Gábor lépett; első nagyszínpadi koncertjén az együttes az új basszistával lépett fel, hatalmas sikerrel. A zenei elismerések sorában a Cotton Club Singers megkapta az eMeRTon díjat. Nagy sikerrel lépett fel a többi között Németországban és Angliában.
A sikerek ellenére Gabi és társai változást akartak, 2007-ben Gabi otthagyta zenekarát, szólókarrierbe kezdett. Azóta számos önálló fellépésen van túl, bár szívesen dolgozik együtt régi társaival; Kozma Orsival együtt rendszeresen fellép, időnként László Boldizsár is csatlakozik hozzájuk.
Szűcs Gabriella rendkívül sokszínű előadó. Szereti a régi idők nagyjait és az igényes kortárs előadókat. Kedvence – Amy Winehouse mellett – Dinah Washington Norah Jones-szal, Etta James Sting és Stevie Wonder is. Koncertjeinek hangulata felidézi Liza Mionelli, Barbra Streisand fellépéseinek hangulatát. Szereti a swinget és a nagy színpadi zenés-táncos produkciókat. Széles repertoárjában helyet kapnak a jazz, a blues, a rock, az örökzöld dalok. Örül a sikernek, de kitart amellett, amit igazán szeret.
Néhány emlékezetes siker: 2012-ben megjelent az Örömtánc és a Kék Kardigán, 2013-ban a Nem komoly című dala. A tavasszal a Stereo Swing együttessel vette föl a Steppin’ Out és a Champagne című dalt és a Swingin Amy albumot.
Szűcs Gabi a szeptember 7-i koncertje kapcsán elmondta, hogy Amy Winehouse egész zenei világának nagy rajongója, dalai mindig mélyen megérintik. „Zenekarommal gyakran swingesítjük kedvenc dalaimat, de ez az első alkalom, hogy programszerűen egy előadó, dalszerző köré építünk egész koncertet. Tavaly, a Zsidó Nyári Fesztivál felkérésére készítettük el az anyagot, nagy sikerrel mutattunk be. Ebből lemez is készült” – újságolta az énekesnő.
A többszörös Grammy-díjas Amy Winehouse dalai „jól működtek” Kuzbelt Péter hangszerelésében. Alapvetően könnyed jazz swing, született, a dalok új értelmet kaptak, azoknak is nagyon tetszik, akik nem ismerik Amy Winehouse munkásságát, de a swinget kedvelik. A Rehab, Winehouse legismertebb dalának feldolgozása volt a legnehezebb feladat – végül nagyon pörgős feldolgozás született belőle. Van olyan dal is, ami feldolgozásként egészen másképpen szól, mint az eredeti. Kuzbelt zenei ötletei nélkül nem is ment volna.
Szűcs Gabi megemlítette még, hogy a helyszín és a sztárvendégek miatt is nagyon várja a koncertet. Az idén éppen 20 éve alakult a Cotton Club Singers, amely az énekesnő megfogalmazása szerint „életem egyik legmeghatározóbb része volt, amely a mai napig elkísér”.
Szeptember 7-én este a budai Városmajori Szabadtéri Színpadon két-három számban lépnek fel. Amy két legismertebb dala a négyszólamú vokálban szólal meg Kozma Orsival, László Boldizsárral és Fehér Gáborral, valamint a 6 fős zenekarral. Nagyon könnyen tudtak együtt dolgozni a régi társakkal, mintha az elválás óta nem is évek teltek volna el. A vokális hangszerelés Fehér Gábor munkája, mint régebben is – mondta az énekesnő, aki nagyon látványos koncertet ígért,
Egy angol menedzsment kért pár lemezt a zenekartól, hogy eljuttassa Amy kiadójának és édesapjának. „Izgatottan várjuk a folytatást; fáj és hiányzik a zenei palettáról egy ilyen tehetség, mint Amy volt” – jegyezte meg végül Szűcs Gabi.