– Tősgyökeres újpesti vagyok, a gimnáziumtól nem messze, a szülőotthonban (ami egyébként már nem működik – szerk.) jöttem erre a világra – mondta a kitűnő zenész, aki Londonban él és dolgozik, a brit fővárosból adta az interjút.
Megtudtuk tőle, hogy ötévesen kezdett zenélni, kezdetben magántanárnál, majd az Újpesti Zeneiskolába járt nyolc évig.
– Mindig zongoráztál?
– Igen.
– Milyen műfajhoz vonzódtál kezdetben?
– Boogie woogie, blues, ragtime és dixieland – sorolja –, nagyjából egyidejűleg, 13–14 éves koromtól kezdve.
– Bajtala János nevét a mai hatvanas-hetvenes nemzedék a Bajtala-trió révén ismeri. Mikor alakult ez a kis együttes? Volt-e előtte más zenekarod is?
– Az elsőt a Langlet Valdemár Utcai Általános Iskolában. Osztály- és iskolatársaimmal hoztuk össze. A Könyves Kálmán Gimnáziumban Szörényi Leventével és Kőszegi Imrével alakítottunk zenekart, ami hamarosan kibővült Ráduly Mihály szaxofonossal, valamint – ha jól emlékszem – Szörényi Szabolcs basszusgitárossal.
– Mikor alakult maga a trió, s kik voltak a tagjai a leghosszabb ideig?
– Éppen 50 esztendővel ezelőtt, alapító tagjai Vigyázó László bőgő/basszusgitár és Szigeti Béla dobos. Négy évig voltunk így együtt, majd 1969-től 1971-ig a Lakatos Béla „Bögöly” basszusozott, Csáki Béla dobolt. A trió 1972-ig létezett.
A Bajtala-trió legismertebb dala kétségtelenül a Cigánylány volt; maradtak fenn rádiófelvételek is az együttestől. A Sose bánd című dalukat főleg a Bergendy-együttestől lehetett hallani; nagy közönségsiker volt a Ray Charles „modorában” készült Hé emberek, csak a ritmus a lényeg!, a Ne menj el! Játszottak a stílusukba illő angolszász dalokat is.
– Nagy kedvenced Ray Charles. Hallottad-e élőben koncertjét? Esetleg sikerült-e személyesen is találkoznod vele?
– Londonban, 1972-ben hallottam, óriási élmény volt. Sajnos, személyesen nem találkoztam vele.
– Négy évtizede élsz Angliában. Kikkel sikerült személyes kapcsolatba kerülni? Van egy fotóm, amelyen Paul Jones (Manfred Man, Blues Band) és Eric Clapton látható az előtérben, a háttérben pedig mintha te ülnél a zongoránál. Így van-e, s esetleg tudod-e mikor készült a felvétel?
– Ilyesmit nem lehet elfelejteni! Eric Claptonnal 2008. december 21-én játszottam együtt a Paul Jones által szervezett koncerten. Az elmúlt évtizedek során több tucat zenekarban dolgoztam és büszke vagyok arra, hogy a mai napig is sok olyan zenésszel van lehetőségem játszani, aki a hatvanas-hetvenes évek angol pop/rock/soul zenéjének rangos képviselői voltak. Csak néhány nevet említek: Bobby Graeme (Dave Clarke Five), Mick Avory (Kinks), Neil Korner (Nashville Teens), Clem Curtis és Alan Warner (The Foundations), Alex Dmochowsky (John Mayalls’ Bluesbreakers), Frank Zappa basszusgitárosa.
– Régóta élsz Londonban, távozásod előtt a hazai zenészek közül volt-e szorosabb kapcsolatod valakivel?
– Heti 3–4 fellépés nem nagyon hagy időt szorosabb kollegiális kapcsolatokra; ami maradt, azt a lányok foglalták el!
– Amikor eltűnt a Bajtala-trió, próbáltál-e még itthon zenélni?
– Nem, egy európai turnéra „tűntünk” el”…
– Mikor távoztál Londonba? Csak ott éltél külföldön?
– Negyvenegy év óta élek Londonban.
– Milyen gyakran jártál-jársz haza? Egy esetre, 1995-re konkrétan emlékszem, Szörényi Levente 50. születésnapján Kőszegi Imrével, Margit Józseffel és egy angol gitárossal játszottatok itthon több számot. 
– Hat-nyolc évenként jövök haza.
– Londonban mennyire volt folyamatos zenészmunkád, és milyen műfajban?
– Kezdettől és állandóan. Játszom rockot, popot, soult, funky-t, reggae-t, ír zenét, countryt, bluest, jazzt és rock & rollt.
– Két videódra felfigyeltem Guy Tortorával. Velemennyi ideig zenéltél?
– Guy Tortorával 14 éve turnézom és készítek lemezt.
– Tartod-e valakivel, valakikkel a kapcsolatot az itthoni zenészek közül?
– Leventével alkalmanként, az elmúlt három-négy évben pedig Vigyázóval és Szigetivel, Aki egyébként Svájcban él.
– Mennyire ismered a hazai zenei életet? Kiket tartasz a legtöbbre a mai zenei világból?
– Sajnos, az évek folyamán nem volt alkalmam a magyar zenei életet követni. Még mindig a rhythm & blues a kedvenc stílusom. Szerencsére, ebből nagyon sok jó van itt, nem is tudok neveket kiemelni; annyi biztos, hogy éjjel-nappal hallgatom a rádióban és nézem a televízióban. Csak a ritmus a lényeg! – búcsúzik Bajtala János a trió egyik alapszámával.
