Ezért aztán a Magyar Nemzetben megjelent, szokatlanul részletes írásának, amelyet ideológiai alapvetésnek szán, legfőbb forrása saját maga, az ő korábbi szónoklatai. Orbán copy-past Orbán. Egyszer megemlítődik ugyan holmi Kant neve is, de csak mint az átkos liberálisok ősforrása. (Naná, túl sokszor emlegetett mindenféle általános etikai normákat.)

Újra felidéződik az összes, sokszor hallott elem: nagyjából fél tucatszor a „libernyák” szó (van az úgy, hogy az ember beleszeret a saját szóhasználatába), a szidalmazott politikai korrektség, a Soros-hálózat, a szakadék szélén álló Nyugat és Néppárt, amelyet csak a lengyelek és ő rántanak vissza onnan. Gyengébbek kedvéért – valószínűleg már csak nekik beszél – újra elmondja, hogy a liberalizmus a nemzet, a család és a vallás ellensége (juj!), és hogy a baloldal a járványban elárulta a hazát (még juj!-abb). És persze Trump jó, neki drukkolunk, míg Merkel dilinyós. Utóbbit szebben mondja, „Az olyan, hogy «illiberális demokrácia nincs» és a hasonló mondatokat most már a politikai ostobaságok könyvébe jegyzik föl.”

Utólag sikerül leváltania az egész antifasiszta koalíciót is, különösen nagy bűn a konzervatívok és liberálisok együttműködése, isten ments ettől az Európai Parlamentben is.

Hogy akkor mi az egészben az új? Azért akad:

1. A kormányfő átment Káslerbe. Mit tehetne, ha egyszer Kásler már kicsit komikus figura, helyette is neki kell dolgoznia! Előlép oktatásfilozófussá, enyhe naftalinszagot árasztva. Az alábbi mondatokban szó sem esik arról, hogy a gyerekeknek esetleg tudást is kellene szerezniük, fogékonyságot az újra, érteni a világ változásait és boldogulni közöttük. Ehelyett „a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat tovább vinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből… az iskolák erősítsék meg a gyermekek születéskor megkapott és a Teremtő által eldöntött nemi identitását, segítsék a lányokat, hogy derék, tiszteletre méltó asszonyok, a fiúkat pedig, hogy a családjuknak biztonságot és támaszt nyújtani képes férfiak legyenek”.

2. Véget ért az átmeneti kacérkodás a zöld gondolatokkal. Brüsszel fejére ráolvassa „az abszurditásig emelt klímacélok” és a „szociális Európa” gondolatának bűneit. Zöld meg szociális? Még csak az kéne!

3. Az még nem volna új, hogy megint háborúba hív, máris a választási harcra. „A kormányzás nehéz évei után, vissza kell térnünk a választási csatatérre.” (Annak azért különös bája van, hogy a botrány után is hangsúlyosan megismétli az Alapjogokért Központ háborús plakátján elhíresült jelszót: „készüljetek!”) De az most először fordul elő, hogy a lengyel példára hivatkozva, kiegyenlített küzdelmet jósol. Már nem a kétharmad a cél, csak a szoros győzelem.

Na, mi van, akkor mégsem fogott össze mögötte az egész ország, az együttműködés már nem nemzeti, csak félnemzeti?

Az egyik zárómondat: „Itt az ideje szedelőzködni” (speciel ezt pártolnám), „hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk”.

Na, most az egykori magyar harcosok a lovon folyton hátrafelé nyilaztak. Vigyázat! Ha egyszer ki kell lovagolniuk a hatalomból, ők is ezt fogják tenni. Nyilaznak majd hátrafelé. Ránk, az országra.

A Orbán azt hiszi magáról, ő az új Lenin-összes bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Nem csupán a politikai berendezkedése, de kultúrája is az Orbán által megteremtett rendszerhez fog hasonlítani. Az illiberális demokráciát megalapozó 2014-i beszédtől kezdve egészen a nacionalista gyökerekig lenyúló fejlődésmenetig eljutva a szerző összegzi: Orbán Viktor úgy döntött, a nemzet identitásának az ő saját identitásával kell megegyeznie, ekként hosszú finomhangolás eredményeképpen a demokratikus intézményeket a maga képére formálta.

Gazdaggá tette a haverjait és az így létrejött üzleti elit finanszírozza és tartja fenn a rendszerét. A Fidesz külpolitikáját egykoron meghatározó oroszellenesség Putyin-imádatba fordult, ami magával hozta a korrupciót is.

Az amerikai republikánus párt is hasonló úton jár a 2008-i válság óta: a saját meggazdagodásával törődve, csak az újraválasztásra hajt, politikájának meghatározó jegye a bíróságok feltöltése saját embereivel, a Fox News birodalmon keresztül minden médiaműfajt igyekszik uralni, s oldódik orosz-ellenessége is.

Orbán modellje alapján Trumpék is kialakították a „mi és ők” ellentétét, elértéktelenítik a demokratikus intézményrendszert, ellenfelei után nyomoznak és lejáratják őket, gyakorlatilag a kongresszusi ellenőrzés megszűnt az elnöki rendszer felett. Legalábbis a republikánusok részéről. De például a történelmi bűnök tekintetében hasonló utat jár most be, mint ahogy Orbán is a holokausztban tanúsított bűnrészességet igyekezett tisztára mosni.

És miként Orbán harmadik megválasztásához is elég volt kevesebb, mint a szavazatok fele, akként Trumpot is megválaszthatják hasonló szabályok szerint. Elég egyértelmű, hogy Trump második elnöki időszaka az Orbánét fogja másolni. Hacsak a szavazók rá nem jönnek, hogy sem Trump, sem Orbán nem tudta a jelenlegi válságot kezelni és még sötétebb jövő vár a társadalomra.

Optikai csalódás a veszélyhelyzet megszüntetéséről alkotott jogszabály – vélik Orbán kritikusai, mert az egészségügyi válsághelyzetben ugyanúgy lehet rendeleti kormányzással igazgatnia az országot, s az is hat hónapos átmeneti időszak után korlátlan ideig kiterjeszthető – elemzi a helyzetet civil érdekvédőkkel az Euobserver.

A másik oldalt is „megszólaltatja” az írás, hisz’ Orbánék szerint hisztériakeltés és összehangolt politikai kampány folyt a kormány ellen. Itt az ideje tehát a bocsánatkérésnek, mert mégis csak véget vetett Orbán a korlátlan hatalomgyakorlásnak. A cikk emlékeztet, hogy az Európai Bizottság valóban nem indított vizsgálatot az elfogadott jogszabály miatt, de ezzel kapcsolatos aggályait minduntalan hangoztatta, ami egyben figyelmeztetés is volt Orbánék számára. Orbán még levelet is írt az Európai Néppártnak, támadását aljasnak és cinikusnak tekintve. A pandémia válságos időszakában a kormány mintegy 100 intézkedést hozott, amelynek többsége változatlan marad.

A közel-keleti The National szerint az orbáni veszélyhelyzeti kormányzás precedenst teremtett mások számára a hatalomgyakorlás mikéntje tekintetében, azaz: miként képes korlátozni egy migráns- és muszlimellenes kormányfő az emberek szabadságát. A cikk arra helyezi a hangsúlyt, hogy amint elfogadták az új törvényt, azt rögtön vizsgálni kezdte az unió: folytatódik-e a demokrácia lebontása? Tizenhárom tagállam már márciusban felhívta a figyelmet ezzel kapcsolatos aggályára. A cikk azzal zárul, hogy az amerikai John Hopkins Egyetem adatai szerint a koronavírus-fertőzés és halálozási arány az uniós országokhoz, még a nyugatiakhoz képest is, sokkal alacsonyabb.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung cinizmusa cikke címében is kifejeződik: „Viszlát, veszélyhelyzet – Helló egészségügyi válsághelyzet!” Egyértelműen nyilatkoznak a jogvédők arról, hogy tulajdonképpen a hátsó lépcsőn mégiscsak a kvázi-diktatúra felé oson az Orbán-kormány.

A Deutsche Wellét sem lehet beetetni. Azt írja: rendkívüli helyzet után és rendkívüli helyzet előtt. Illetve: egyik veszélyhelyzetből a másikba megy át a kormány.

Az orosz Gazéta a maga demokrácia-indexét állította össze, s ebben megállapítja, hogy ma már a nyugati demokráciák lakosságának 43%-a gondolja úgy, nem él demokráciában. Ezen az orosz listán meglepetésre megjelent Olasz- és Franciaország, sőt, az Egyesült Államok is. Az antidemokratikus országok között Magyarország is a szégyenlistán szerepel: a magyar és a lengyel lakosság kis híján kétharmada, 64%-a nem érzékeli a demokráciát, a spanyoloknál és az amerikaiaknál 52% az arány. Utóbbiakat a németek és az osztrákok, sőt, még a dánok is élesen bírálják.

Az orosz elemzés szerint oda jutott a világ, hogy európaiak bírálják az amerikai demokráciát, illetve annak leépítését.

A Orbáni modellre épül Trump tekintélyuralma bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Alaposan leszedi a keresztvizet a Politico című amerikai portál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása Várhelyi Olivér nagykövetről, az EU melletti magyar állandó képviselet vezetőjéről, akit Orbán Viktor Trócsányi László bukása után jelölt uniós biztosnak. A diplomatának – írja a cikk szerzője, Bayer Lili – széles körben dicsérik az intellektusát, de azt nem, ahogyan beosztottaival bánik.

Volt és mostani magyar tisztviselők elmondásai alapján a Politico írásából olyan kép bontakozik ki Várhelyiről, hogy kiválóan ért az uniós ügyekhez, de karcos vezetési stílusába az is belefér, hogy időnként üvöltözzön munkatársaival. A tagországok nagyköveteinek találkozóin is a megszokottnál jóval harciasabb hangot szokott megütni.

Ezzel a magatartással nem lesz könnyű beilleszkednie az Európai Bizottságba, hiszen annak megválasztott vezetője, Ursula von der Leyen azt írta a biztosjelölteknek: nyitott, befogadó jellegű és együttműködő munkastílust vár tőlük, mind a testületen belül, mind mások irányában.

Ehhez képest egy uniós diplomata azt mondta a Politicónak, hogy Várhelyi arrogánsan viselkedik kollégáival, és felettébb csúnya dolgokat szokott mondani az Európai Parlamentről, valamint az Európai Bizottságról, még bizottsági tisztségviselők jelenlétében is. Bár köztisztviselőnek minősül, az a híre, hogy nagyon közel áll Orbán Viktorhoz, és hűségesen támogatja a magyar vezető szempontjait.

Miután a magyar miniszterelnököt az „illiberális demokrácia” meghirdetése miatt a Politico megfogalmazása szerint „ellentmondásos figurának” tekintik Brüsszelben és szerte Európában, valószínűsíthető, hogy Orbánhoz fűződő szoros kapcsolata is felmerül, amikor meghallgatják majd Várhelyit az Európai Parlamentben.

Tekintettel a magyarországi jogállamiságot érintő, erőteljes uniós bírálatokra, valamint Orbán moszkvai kapcsolataira, Várhelyinek – mivel Magyarországnak az uniós bővítési és szomszédságpolitikai tárcát szánja Ursula von der Leyen – kihívás lesz meggyőzni az európai parlamenti képviselőket arról, hogy ő majd hiteles elbírálója lesz a demokratikus normák nyugat-balkáni érvényesülésének, valamint hogy semleges tárgyaló félként tud majd fellépni olyan országokban, amelyeknek nehézségeik vannak az Oroszországgal való kapcsolatokban.

Ez utóbbi vonatkozásban a Politico külön felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar kormánynak zavaros a viszonya az uniós szomszédságpolitikában érintett Ukrajnával, részben a Moszkvához való magyar viszony magas hőfoka miatt, részben pedig azért, mert Magyarország vétójával akadályozza a NATO–Ukrajna Bizottság üléseit, ami megdöbbenti a szövetségeseket. A vétó hivatalos indoka az ukrán nyelvtörvény, amely az Orbán-kormány szerint aláássa a nyugat-ukrajnai magyar kisebbség jogait, ám bírálók szerint – írja az amerikai portál – Ukrajna nyugati integrációjának az akadályozása Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin viszonyára vezethető vissza.

Kitér ugyanakkor a Politico arra is: Orbán több balkáni szövetségese, valamint Törökország is örül annak, hogy a magyarok kapják – egyébként az osztrák Johannes Hahntól veszik át – az EU-bővítési reszortot. A cikk idézi Aleksandar Vučić szerb elnököt, aki méltatta azt, hogy „a térség őszinte barátja” kapja ezt a területet.

A müncheni Süddeutsche Zeitung arról számol be, hogy nem volt elég meggyőző a biztosjelölti meghallgatásán a francia Sylvie Goulard, akit most pótvizsgára utasítottak az Európai Parlamentben. A nagyon fontos belső piaci portfólióra jelölt Goulardnak írásbeli választ kell adnia egy sor képviselői kérdésre, majd elképzelhető, hogy újabb meghallgatásra hívják be.

Christian Ehler, a német CDU politikusa szerint kétségessé vált, hogy elfogadják-e a francia jelöltet. A Süddeutsche Zeitung szerint kétféle gond is lehet vele. Az egyik, ami felszínre is került, hogy amikor Goulard korábban európai parlamenti képviselő volt, a pártja olyan személyeket is alkalmazott, akiket Goulard európai parlamenti asszisztenseként tüntettek fel, vagyis lényegében Brüsszel fizette a pártalkalmazottak bérét.

Goulard emellett 2013–16 között, amikor európai parlamenti képviselőként működött, egyúttal teljes állásban tanácsadóként szerepelt egy Nicolas Berggruen nevű magánbefektető elemző műhelyének a fizetési listáján is, havonta több mint tízezer eurós javadalmazással. De ezek csak a nyíltan megfogalmazott aggályok, a Goulard személye körüli vitának a bajor lap szerint van pártpolitikai vetülete is. Nevezetesen az, hogy miután elutasították a magyar néppárti és a román szociáldemokrata eredeti biztosjelöltet, számos kereszténydemokratának, illetve szociáldemokratának a jelek szerint az a meggyőződése, hogy buknia kell egy liberális jelöltnek is, és erre kiválóan alkalmas az Emmanuel Macron francia köztársasági elnökhöz kifejezetten közel álló Sylvie Goulard.

A Süddeutsche kitér arra, hogy a francia biztosjelölt mellett szintén pótvizsgadolgozatot kell írnia a svéd és a lengyel biztosjelöltnek.  Ylva Johansson belügyi biztosjelölt ugyanis felettébb homályos válaszokat tudott csak adni azokra a kérdésekre, amelyek az európai menekültügyi rendszer általa tervezett reformjára vonatkoztak, Janusz Wojciechowski pedig, aki az agrártárca várományosa, néhány kérdésre semmilyen értelmes válasszal nem volt képes szolgálni.

Megjegyzem, eredetileg nem ő volt a lengyel biztosjelölt, de Krzysztof Szczerski arra hivatkozva utasította el a felkínált lehetőséget, hogy nem ért a mezőgazdasághoz.

A Üvöltöző nagykövet Orbán újabb jelöltje bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A magyar miniszterelnöknek sajátos elképzelése van a hatalmi ágak szétválasztásáról. Az utóbbi 9 évben a fideszes cimborákkal összhangban igyekszik egy kézbe összefogni a törvényhozást, az igazságszolgáltatást és a végrehajtó hatalmat. Így azok most egymást, illetve a kormánypártot támogatják. Ő maga ezt úgy minősítette: ez az eredménye a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, illetve még előtte nem köntörfalazott ennyire, amikor illiberális demokráciáról beszélt. Módszeresen felszámolta a fékeket és ellensúlyokat, ily módon Magyarországon sajátos egypártrendszer alakult ki. De nem erőszakkal érte el, hanem széleskörű támogatással. Ám ami létrejött, az árt az ország hosszú távú kilátásainak. Amikor 2002-ben meglepetésre vereséget szenvedett, az felgyorsította az addig liberális Fidesz átállását a nacionalista vágányokra. A párt mind inkább soviniszta lett, az újabb győzelem idején már a keresztény kultúrát és az etnikai identitást hirdette. Külföldön a róla alkotott képet elsősorban a nacionalista ideológia határozza meg. Ám ennél fontosabb, hogy mennyire találékony volt, amikor a jog- és intézményi rendszert kellett átalakítani. Megszállta a bíróságokat, majd átírta az alaptörvényt. De úgy tűnik föl, hogy még nagyobb befolyást akar az igazságszolgáltatás fölött. Erre szolgál a közigazgatási bíróságok terve. Ám nem világos, hogy a Fidesz miért aggódik a választással összefüggő perek miatt, hiszen átrajzolta a szavazókörzetek határait, és különleges kedvezményeket adott a határon túli magyaroknak. Ez magyarázza, hogy tavaly miért szerezhetett a szavazatok kevesebb felével 67 százalékot.

Jogi finomhangolás kellett azután hozzá, nehogy az ellenzék célba tudja juttatni üzeneteit. Példa erre az út menti hirdetések esete. A Népszabadság már más tészta, hiszen azt megvették és elhallgattatták. A független sajtó most már javarészt az internetre korlátozódik, ezeket az oldalakat általában a budapesti liberális buborékban olvassák. De a hatalom nagyon odafigyel arra is, hogy az MTI propaganda-orgánumként működjön. Az állami hirdetésekkel fegyelmezi meg a sokat ugráló lapokat. A köztévé és -rádió túlnyomórészt kormánybarát. És tavaly megalakult a KESMA, benne csaknem 500 szerkesztőséggel. Feladata, hogy a keresztény és nemzeti értékeket terjessze. A közpénzből finanszírozott kampányok szintén a Fidesz érdekeit szolgálják, elég csak a Soros elleni hadjáratra gondolni. De ha nem elegendő a parlament, a jogrendszer és a média kézben tartása, akkor vannak más eszközök is. A Jobbikot például a Számvevőszék segítségével, adminisztratív eszközökkel csinálták ki. A pénzbüntetésekből csak a Fidesz maradt ki. Majd olyan, független intézmények kerültek célkeresztbe, mint a CEU és az MTA. A Fidesz azonban mindezek dacára nem tudná megtartani az irányítást, ha nem lenne ennyire népszerű, hála a nacionalista programnak és a gazdaság jó állapotának. Az etnikai nacionalizmus a párt megbízható stratégiája. Ebből lett azután az orbánomics, a gazdasági populizmus, ami szintén beleilleszkedik a tekintélyelvű eszköztárba. A közfoglalkoztatottak javarésze Orbánra voksol.

Persze cseppet sem bizonyos, hogy a gazdaságpolitika annyira kiváló, hiszen a környező államok a növekedést tekintve lehagyták Magyarországot, amelynek teljesítménye nagyban függ az uniós támogatásoktól. A többi meg jórészt a német autógyárakon múlik. Vértes András, a Gazdaságkutató vezetője szerint a rabszolgatörvény mutatja, hogy a hatalom számára az elit fontosabb, mint a kisember.

A korrupció pedig rettenetes. Civil szervezetek azon szondázzák, hogy éppen melyik klikk tör előre, hogy ki kapja a legtöbb közbeszerzési megbízást. A 100 leggazdagabb magyar között új fiú a miniszterelnök veje. Magyar Bálint úgy látja, hogy a Fidesz vezette állam a gazdaság meghódítását és azt célozza, hogy a bevételeket a haverokhoz csoportosítsák át. A dolog akkor üthet ki balul Orbán számára, ha az ellenzéki pártok összefognak, bár ez nem könnyű az ideológiai különbségek miatt. A gazdasági visszaesés vagy lassulás szintén veszélyes lehet. Akárcsak az EU, amely a következő időszakban kevesebb támogatást szán Közép-Európának. Ebbe a jogállami megfontolások is belejátszhatnak, bár ez a magyar vétójog miatt nem valószínű.

Judith Sargentini azt hangsúlyozza, hogy Magyarországon már nem működnek a demokratikus eszközök. De az unió jól jön a kormányfő számára, mivel a mozgásszabadságnak köszönhetően már sok elégedetlen ember elhagyta az országot. Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem elemzője kimutatta, hogy 2010 óta 186 százalékkal nőtt azoknak a száma, aki máshová tették át székhelyüket. Ez olyan ütem, amivel egyetlen környező állam sem vetekedhet. És főként a jól képzettek mennek el. A hatalom szempontjából azonban lehet, hogy ez egyáltalán nem rossz, mert csak bebetonozza az uralmát.

A The Economist vezércikke arra figyelmeztet, hogy mostanság a demokráciát leginkább belülről, lassan, a nép nevében fojtják meg, amint azt a Fidesz példája bizonyítja. A párt megszállta a kormány munkájának felügyeletére hivatott intézményeket, uralja az üzleti életet, ellenőrzi az igazságszolgáltatást, bekebelezte a sajtó nagyrészét és manipulálta a választási törvényt. Orbánnak mindehhez nem kellett jogot sértenie, a változtatásokhoz támaszkodhat a parlamenti többségre. És még csak az sem szükséges, hogy a titkosrendőrséggel vitesse el az ellenfeleket az éjszaka kellős közepén, miután a média vagy az adóhivatal útján is engedelmességre lehet kényszeríteni őket. Vagyis Magyarország formálisan demokrácia, ám voltaképpen immár egypártrendszer. A hasonszőrű erők másutt is kikezdik az államot. Nem csupán a fiatal demokráciának számító Lengyelországban, ahol a Jog és Igazságosság utánozni igyekszik a Fideszt, de Nagy-Britanniában és az USA-ban is.

Nem arról van szó, hogy utóbbiak is az egypártrendszer felé tartanak, ám már a rothadás jeleit mutatják. A magyar demokrácia lepusztulásának mozgatórugója a cinizmus. Az őszödi beszéd után a választók megtanulták, hogy a legrosszabbra számíthatnak a politikusoktól. Orbán remekül meglovagolta ezt az érzést, a megosztásra játszik, elégedetlenséget kelt, kihasználja az előítéleteket, főként a migráció kapcsán. A politikai cirkusz rendeltetése, hogy elterelje a figyelmet az igazi célról: milyen mesteri manipuláció folyik az átláthatatlan szabályok és intézmények segítségével, éspedig azért, hogy szavatolják a miniszterelnök uralmát.

A populisták kihasználják a világszerte jelentkező elégedetlenséget az elittel szemben. Még akkor is, ha ők maguk gazdagok és hatalmasok. A dühön és a megosztottságon nőnek nagyra. Elég csak megnézni, mit művel Trump, Netanjahu és Boris Johnson. A baj ott van, hogy a túl sok cinizmus aláássa a politika legitimitását. Orbán a szavazatok kevesebb felét kapta meg, de hatalma korlátlan, ennek megfelelően viselkedik. Afelé tereli az ellenfeleit, hogy nem demokratikus eszközökkel fejezzék ki elégedetlenségüket, miután arra a parlament nem ad alkalmat. A cinikus politikusok azután szépen aláássák az intézményeket, majd feldúlják azokat. A politika régen olyan volt, mint az inga, ma inkább a fejetlenség jellemzi. A cinizmus lerombolja a demokráciát. A pártok egyre inkább hajlanak a szélsőségre.

Szerencsére nincs arról szó, hogy London vagy Washington egyhamar követné a magyar utat. Az intézményeket nem olyan könnyű megkaparintani egy bejáratott demokráciában, mint egy tízmilliós országban. Azonkívül a demokráciák képesek megújulni. Lásd Erdogan isztanbuli vereségét! A populizmus ellenfeleinek egyesülniük kell az olyanok mögött, mint a szlovák elnök asszony. Román és cseh választók fellázadtak a vezetők ellen, akik át akarták venni a magyar modellt. A fiatal tiltakozók arra emlékeztetnek Hongkongban és Moszkvában, hogy a demokrácia értékes, és akik olyan szerencsések voltak, hogy megörökölték, azoknak meg kell védeniük.

Az új populisták bedőlnek a róluk alkotott képnek és meg vannak győződve arról, hogy a többi ember fölött állnak – írja a Frankfurter Rundschau. Úgy tekintik magukat, mint aki a király, a messiás, a varázsló és a zseni ideális ötvözetét testesíti meg. Így látja ezeket a politikusokat Dov Alfon izraeli újságíró, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára. A vendégkommentátor Netanjahura összpontosít, mert úgy gondolja, hogy ő volt a populizmus szellemi előfutára, Orbán, Babis, Morawiecki, sőt Trump szellemi tanítómestere. Valóságos művésze annak, miként kell a tömegeket manipulálni. Ám két éve a túlélésért harcol, kemény vádak vetődtek fel ellene, de idáig valamilyen módon mindig kihúzta magát a csávából, bár a hurok egyre szorul a nyaka körül.

Csakhogy a közvéleménynek már elege van belőle. Két ízben sem tudta megszerezni az abszolút többséget, ügyes taktikázással azonban meg tudta őrizni hatalmát. De bőven lehetséges, hogy hamarosan lejár az ideje. Csak éppen olyan károkat okozott Izraelnek – közvetve az USA-ban, Magyar-, Olasz-, Lengyelországban és másutt is, amitől egy egész élet alatt nem lehet megszabadulni. Ám Netanjahu meg van győződve arról, hogy az országnak lesz rossz, ha ő lelép a színről, és hogy a nyomozás csak azért folyik ellen, hogy eltereljék a figyelmet az arab–izraeli viszályról. A folyamatos hazugságoktól olyan falat igyekszik emelni, ami elválasztja a nyilvánosságot az igazságtól. A siker képlete egyszerű, de sok nyugati politikus mégsem fogadja meg, mert bennük van szégyenérzet. Ugyanakkor az esetek nagy többségében reakciós, rasszista és homofób populista megnyilvánulások számára semmi sem szent.

Ám a Trumpok és Netanjahuk számára ez nem a tervezés, hanem ösztön dolga. Márpedig a gátlástalan ösztön azt diktálja, amit a gátlástalan választók hallani akarnak. Utóbbiak ugyan csupán apró kisebbséget alkotnak, de nélkülük nem lehet választást nyerni. De fontos a hallgatag tömeg is, amely élvezi a színjátékot, mert dühös – a nők, a melegek jogai, a globalizáció nyertesei miatt. És felháborodásában nagyon is szívesen támogat populistákat.  

Nagy csapás a hatalmon lévő lengyel populisták számára az, hogy Trump a közelgő Dorina hurrikán miatt lemondta varsói útját, mivel ők a látogatással bizonyítani akarták, hogy nem igazak az ellenzék vádjai és az ország egyáltalán nincs elszigetelve a nemzetköz politikában – adja hírül a Yahoo/AP. Ráadásul a vizit lendületet adhatott volna nekik a jövő hónapban esedékes választás előtt. Ám az elnök helyett a 2. ember, Pence érkezik a holnapi ünnepségre, amellyel a II. világháború kitörésének 80. évfordulójáról emlékeznek meg. A tárgyalásokon azonban várhatóan szó lesz fegyver- és energiaügyletekről is. Duda államfő főtanácsadója azt közölte, hogy Trump telefonon elnézést kért a kényszerű helyzetért, és azt ígérte, hogy ha lehetséges, egy más időpontban eleget tesz a meghívásnak. Az ellenzék viszont örömét fejezte ki a fejlemény láttán, mert a PiS vezet ugyan a közvélemény-kutatásokban, de még nem biztos, hogy meg tudja őrizni jelenlegi többségét.

Mások arra mutatnak rá, hogy nem szabad túlságosan támaszkodni az USA-ra, mert annak az európai szövetségesekhez fűződő viszony látja a kárát, és az itteni partnerekkel már egyébként is feszült a viszony a nacionalista lengyel politika miatt. Azon felül Trump megbízhatatlan és nem lehet az egész lengyel biztonságpolitikát rá építeni. A PiS egyébként már drámai módon csökkentette az ország függését az orosz gáztól és katonai együttműködését is fokozta Washingtonnal. Mindezért a legnagyobb viszonzás az volna, ha a lengyelek végre vízummentesen mehetnének az Egyesült Államokba.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.

A Orbánék egy(állam)pártrendszert alakítottak ki Magyarországon bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A portál szerint a tiltakozások mostani szintje még nem veszélyezteti Orbán uralmát. A kormányfő eddig nem kommentálta az eseményeket – jegyzi meg a cikk szerzője, Zalán Eszter. Ehhez hozzáteszi, hogy az állami média Soros György aktivistáiként állította be a tüntetőket. A Soros által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány nyilatkozatban közölte, hogy nem támogatja a tiltakozókat. A tüntetők és a parlamenti képviselők elleni erőszak új mélypont, hiszen az Orbán-kormány eddig igyekezett elkerülni azt, hogy a politikai ellenfelekkel szembeni erőszak képét mutassa – írja az EUObserver, és valószínűtlennek tartja, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével sokkal nagyobbra duzzadna a tiltakozási hullám, bár az ellenzéki pártok, amelyek a múltban széttöredezettnek és hatástalannak bizonyultak, most a lendület fenntartására törekednek.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a Freedom House a csupán részben szabad kategóriába sorolta be a magyar médiát, amely csaknem ötven helyet zuhant az országok rangsorában, mióta Orbánt 2010-ben megválasztották. 

A The New York Times érzékletes helyszíni riportban ír a magyarországi történésekről, kiemelve azt a bizarr jelenséget, hogy miközben a Facebookon a köztévé biztonsági őreinek és az ellenzéki képviselőknek az egymáshoz feszülését lehetett figyelemmel kísérni, a központi tévé csatornáján a galambtenyésztés előnyeit, a galambhús iránti nagy nemzetközi igényt ecsetelő műsor futott. „Orbán Viktor alatt az országban már régóta két párhuzamos valóság létezik” – írja a The New York Times, és nem is jobboldalinak, hanem egyenesen szélsőjobboldalinak minősíti a magyar miniszterelnököt. Az egyik valóságot az állami média, valamint az Orbánhoz hűséges holdingban összefogott több száz magánmédia teremti meg, a másikat az egyre fogyatkozó, főként online szolgáltatásként működő független média mutatja be, és próbálja továbbra is napirenden tartani Orbán felelősségét. Ez a két világ az elmúlt hét folyamán különösen eltávolodott egymástól – állapítja meg az amerikai újságíró. A cikk az eseményekről szóló részletes beszámoló mellett teret ad Kovács Zoltánnak, a külföldi média kormányzati tájékoztatásáért felelős illetékesnek is, aki szerint: ha van párhuzamos világ, akkor az a nemzetközi média által kreált alternatív valóság.

Az AP amerikai hírügynökség beszámol arról, hogy bár kedden a fővárosban alábbhagyott a megelőző napok utcai tiltakozási lendülete, az ellenzéki törvényhozók a karácsonyi ünnepek csöndje után további eszközök igénybe vételét tervezik. Megszólaltatja Szabó Tímeát, a Párbeszéd képviselőjét, aki szerint a jogi és parlamenti lépések mellett polgári engedetlenségi akciókra, a szakszervezetekkel együttesen útlezárásokra és további demonstrációkra készülnek.

A müncheni Süddeutsche Zeitung arról ír, hogy a tiltakozó magyar ellenzék sokfélébb nem is lehetne, és a legkülönbözőbb elképzelésű emberek együtt lépnek fel. A kommentátor szerint ez indokolt is, mert Magyarország veszélyben van, az Orbán-kormány egyre inkább kiiktatja saját hatalmának a korlátait és ellenőrizhetőségét, amivel nem csupán az országnak, hanem az egész EU-nak árt. 

Végül nézzünk egy úgymond német vidéki lapot. A Magdeburgban megjelenő szerint az immár az egész Orbán-rendszer elleni, országszerte zajló tiltakozásokra a kormányzat reflexszerűen, a szokott módszerrel reagál: azt állítja, hogy külföldi ügynökbandák, élükön a demokráciamániás Soros Györggyel próbálják megkaparintani az országot. „Ennél ostobább és arrongánsabb módon aligha csinálhatnák. Az államszocializmus és bizonyos szemérmességi időszak után Orbán Viktor, nyolc éve tartó másodszori uralkodása alatt, közvetlenül az abszolutizmus felé menetel. És ez nem akadályozza a német uniópártokat abban, hogy az Európai Parlamentben továbbra is a saját soraik közt tartsák a puszták leendő császárát. Ez szégyenteljes dolog” – fogalmaz a magdeburgi Volksstimme.

A Orbánék kiiktatják hatalmuk korlátait, ellenőrizhetőségét bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Orbán Viktor fokozza a megosztottságot a liberálisok és a keményvonalasok között – írja a Time. Lépései növelik az aggodalmat a földrészen, miután a menekültválság kezdete óta egyre inkább eltávolodik a demokratikus normáktól. A politikus és a nacionalista Fidesz folyamatosan gyengíti a demokratikus biztosítékokat, immár teljes mértékben ellenőrzi a kormányzás minden ágát, miközben elhallgattatja a független sajtót. Négy évvel ezelőtt dobta be az illiberális demokrácia gondolatát, ami erős államot jelent, ám a köz csupán korlátozottan fejtheti ki ellenvéleményét.

Az unió baja ott van, hogy ez a megközelítés igencsak népszerű Magyarországon és a kontinens vezetői mind inkább kettészakadnak az integráció híveire, mint Macron, illetve a bevándorlás ellenes populistákra, lásd Orbánt és Salvinit. Habár a Frontex fejlesztését Brüsszel olajágnak szánta a keményvonalasok számára, a magyar kormányfő válasza a szervezet legnyíltabb elutasításával ért fel. Majd mintha jelezni akarta volna, hogy vannak más lehetőségek is a kezében, találkozott Putyinnal, aki szintén hatalmi tényező a térségben.

Orbán-Ikarusz Macron-Ödüsszeusz ellen. Így ábrázolja a két pólus csatáját a Le Monde egykori bécsi tudósítója, aki ebben a minőségében sok-sok éven át foglalkozott Közép-Európával – írja a Der Standard. Joelle Stolz szerint a két politikus két eltérő értékvilágot testesít meg: az egyik oldalon van a nacionalista bezárkózás, illiberalizmus, bizalmatlanság a nemzetek feletti Európával szemben, a másik oldalon mindennek az ellentéte. Az Ikarusz-hasonlat a strasbourgi döntés kapcsán jutott a szerző eszébe, mert úgy ítéli meg, hogy a magyar  kormányfő is túl közel merészkedett a Naphoz, sok-sok év után átlépte a vörös vonalat. A határok feszegetését jól ismeri, annak köszönheti a felemelkedését. Az induláskor még értette, hogy a politikai létezéshez szükség van vízióra, azt kell követni teljes erőből. Ez fontos része Orbán személyiségének. 2010-től azonban lépésről lépésre bontotta le a demokráciát. (Felix Grütsch illusztrációja)

Macron azért hasonlít Odüsszeuszra, mert az a cél lebeg a szeme előtt, hogy visszatérjen Ithakába. Ehhez a kölcsönös segítséget, a gyakorlatias intelligenciát, az erkölcsi tartást veszi igénybe. Ezek igen fontos jellemzők, amikor ennyire bizonytalan irányba tart az emberiség utazása.

Magyarország mára választási autokrácia lett – állapítja meg a Le Monde –, a migránsellenes szöveggel Orbán Viktor azt igyekszik eltitkolni, hogy fel akarja számolni a magyar demokráciát, ám ha az EU az értékei alapján jár el, akkor ki kell zárnia az országot. Így látja a helyzetet Van Rompuy korábbi bizottsági elnök tanácsadója, aki jelenleg az európai jog professzora Hollandiában. Luuk van Middelaar szerint a strasbourgi elmarasztaló határozat a tisztázás és az újjászerveződés pillanatát jelentette az EPP számára.

Orbán kereszténydemokratának állítja be ugyan magát, hogy ily módon megnyugtassa a szövetségeseket, ám van egy olyan frontvonal, ami egyáltalán nem összebékíthető a pártcsaládban. A Merkel-féle irgalmas szamaritánus álláspont nyitott a bevándorlásra és európai szolidaritást szorgalmaz. Ezzel szemben áll a magyar vélemény, amelyet egy kis ország képvisel, de nagy vonzerőt gyakorol a jobboldal jelentős részére és a nyugati közvéleményre. A szankciós döntés az elhatárolódás első jele a Néppárton belül. A konzervatívok bizonyosan nem tudnak egyszerre a kancellárral és a magyar kormányfővel kampányolni az EP-választásra, annál is kevésbé, mivel a fő téma a migráció lesz.

A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán lesz az európai szélsőjobb feje. Ő az a csatlós, akit Bannon keres. Mert demokrácia-ellenes álláspontja hitelteleníti ugyan, de az üzenete hat. Nem hagyja, hogy megszégyenítsék. Nyáron már felvetette, hogy keresztény, európai, iszlámellenes pártot kell alapítani. Lesz annyira intelligens, hogy ne akarjon mindenkit a zászlaja alá gyűjteni, igyekszik majd kizárni a szélsőjobbot, a neonáci csoportokat és a hasonlókat.  Az elemző ésszerűnek tartja az első magyar reakciókat az európai szankcióra, mert annak segítségével össze lehet keverni az alapértékeket a migráció fölöttébb vitatott kérdésével.

Ami a szabadságjogokat illeti, Magyarország már nem demokrácia, csupán annak Patyomkin-változata. A szavazópolgárok spanyolfalként szolgálnak, többé nem léteznek ellensúlyok. A sajtó, az igazságszolgáltatás, a civil szféra, a felsőoktatás, mind-mind hallgatásra kényszerül. A Néppártnak számolnia kell azzal, hogy a Fidesz tagsága Achilles-saroknak bizonyulhat a választók szemében. Viszont ha kiteszik Orbánt, akkor az amputációként hat, mivel ellentétes az európai összefogás gondolatával. Szóval hatalmas dilemma ez.

Az unió tagállamai egyetértenek a Brexit ügyében, ám nagyon is megosztottak a migráció kapcsán, vagyis a salzburgi csúcs feltárta a törésvonalakat – írja a  The Economist. Azaz teljességgel téves a brit kormánynak az a stratégiája, hogy éket verhet a 27-ek közé. Hiú ábrándnak bizonyult az is, hogy a tanácskozáson a potenciális szövetségesek, mint Hollandia és Magyarország, ráveszik majd a többieket a Bizottság álláspontjának felülvizsgálatára.

Ám az EU ragaszkodik az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő mozgásának teljes szabadságához, a Brexit után is. Ezek után a jelek afelé mutatnak, hogy a jövőben lazább szabad kereskedelmi megállapodásra épül majd az együttműködés. Csakhogy ebből az következne, hogy szigorú határellenőrzés volna az ír–észak-ír határon, amit az unió nem szeretne.

Ugyanakkor az egység teljes hiányáról tanúskodott az esemény a biztonság és a bevándorlás kapcsán. Orbán Viktor elutasította mind a kötelező kvótákat, mind pedig azt, hogy menedékkérők befogadását a szolidaritás más formáival lehessen megváltani. A Frontex kiépítésének gondolatát a déliek oldalán szintén elvetette a magyar politikus, mert féltik a szuverenitásukat. A zavarodottság megnyilvánulása volt, hogy Macron felszólította a többieket: ha valaki nem szeretné a több közös határvédelmet vagy menedékpolitikát, akkor lépjen ki Schengenből. Illetve nem jutnának hozzá a továbbiakban a szerkezeti alapokhoz. Azaz azt vetette fel, hogy az olyanokat, mint Magyarország tegyék ki a szabad belső övezetből. Vagyis csak a Brexit dolgában látni harmóniát a 27-ek között, egyébként mind több az ellentét a soraikban.

A Die Zeit kommentárja nagyon helyesnek tartja, hogy a kérdés minden ellentmondásossága dacára Salzburgban napirenden szerepelt a menekültek elosztása, mert ugyan főként a magyar kormány elutasítja a kötelező kvótát, amivel meggyengíti az EU-t, ám egyszer valamikor csak lesz Orbán nélküli Magyarország. Függetlenül attól, hogy jelenleg visszautasítja a vonatkozó uniós határozatokat, de még az Európai Bíróság ítéletét is. Azonban ettől Brüsszelnek még ragaszkodnia kell a szolidaritáshoz.

Amúgy mintha a szervezet vonzaná a bírálatokat, ám túl nagy várakozásokat fűznek hozzá, aztán amikor ezek a remények nem igazolódnak be, megint csak marad a csalódás.

Pedig az EU jobb, mint a híre. Sok mindent megold, csak nem szédítő sebességgel, de nem is csigatempóban. Érvényes ez a migrációra is, bár ott nincs egyetlen üdvözítő kiút. Azaz sok kis csavaron kell állítani, mert nem létezik semmiféle főkapcsoló, amelyet egyszerűen csak átbillentenek, és minden jóra fordul. Viszont sikerült látványosa csökkenteni az illegális bevándorlók számát, ami létkérdés volt az unió szemszögéből. A szervezet tanult a múltból, most már nem hanyagolja el a külső határok őrzését, bár lehet, hogy a Frontex kapcsán nem lesz képes túllépni az ellentéteken, amiket Orbán állásfoglalása jól jelez. Azonkívül Brüsszel immár nagyon odafigyel arra, ami Afrikában és a Közel-Keleten történik. Szóval vannak eredmények, és jó lenne, ha az emberek tárgyilagosabban néznék őket.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.

A Magyarország már nem demokrácia, csupán annak Patyomkin-változata bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A CNN sem hagyta szó nélkül a magyar kormányfő tusványosi fellépését – kiemelve azt, hogy visszaüt még az unióra migránsválság az európai választásokon. A tudósítás nem igazán a nagy beszéd részleteiben mélyedt el – ismertetve persze azt, hogy új Európai Uniót akar és annak új jövőt szabna Orbán, illetve hogy a liberális európai vezetőknek menniük kell, hanem sokkal inkább Orbán portréját rajzolta meg – a liberálisnak tekinthető médium szemszögéből ítélve őt meg. Egy olyan vezetőt láttat, amelyik jó viszonyt ápolva évente többször is találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és aki meg meri védeni őt az uniós vezetőkkel szemben, ha a Krím-félsziget bekebelezésével és a Kelet-Ukrajna elleni invázióval vádolják.

Az Európai Unió elleni új fenyegetésként értékeli a brit Sunday Express Orbán tusványosi gondolatait, amelyekből kiemeli, hogy az illiberális demokráciát most már Európára akarja kiterjeszteni a magyar miniszterelnök. Látható-hallható az az interjúrészlet is, amelyben Orbán a legutóbbi brüsszeli csúcson elég világosan fogalmazott, mintegy megelőlegezve a tusványosi ideákat: „eljött az ideje annak, hogy újraépítsük az európai demokráciát” – amit illiberális keresztény demokráciának nevezett a hétvégén Tusványoson.

Nem szeretném, ha Európát Franciaország vezetné – címet adva Orbánt idézte a francia The Local. Itt még magyar kormányfőnek a német Bildnek adott interjújátt vette alapul a lap, amelyből kiemelte, hogy soha nem volt ilyen meghatározó és fontos az európai demokrácia szempontjából a leendő uniós választás, mert annak súlyos tétje van. Igaz, a lap rögtön meg is jegyzi, hogy egy olyan ország élén áll Orbán, amelyik ellen kötelezettségszegési eljárásokat kezdeményeztek. Sőt, emlékeztet arra is, hogy Magyarország – Amerikához hasonlóan kilép az ENSZ migrációs csomagtervéből.

A tusványosi ötnapos fesztivál ideje alatt neves előadók 30 sátorban mintegy 300 előadást tartottak, a hatalmas tömegeket vonzó koncertek és a számos kísérőrendezvény pedig tovább színesítette a minden korosztályt vonzó kínálatot – számol be a tényekre, adatokra hagyatkozva a szekelyhon.ro román hírportál. Tavaly hatvanezer tusványosozó fordult meg a táborban, idén már 75 ezer. A legnagyobb tömeget Deák Bill Gyula és a Hobo Blues Band közös pénteki koncertje, illetve a szombati zárókoncert vonzotta. Ennek ismeretében már szervezik a jövő évi rendezvénysorozatot, ami nyilvánvalóan még nagyobb meglepetésekkel fog szolgálni, hisz’ a jubileumi 30. évfordulót fogják ünnepelni.

A Transindex román portál ellenben Eugen Tomacot, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökét idézi, aki a Facebookon fejezte ki nemtetszését Orbán Viktor tusványosi jelenlétével kapcsolatban, mert szerinte úgy viselkedett a magyar kormányfő, mintha ő lenne Románia vezetője. Amikor úgy fogalmazott, hogy Székelyföld akkor is létezni fog, amikor Európa iszlám lesz. Egyébként a román állam magas szintű képviselete hiányzott a tusnádfürdői nyári egyetemről, hogy gátat szabhasson a radikálisan románellenes felszólalásoknak. Felháborítónak tartotta viszont, hogy Klaus Johannis államfő és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, szemet hunytak Orbán fellépése felett.

Kövér László is új korszakról, korszakváltásról beszélt – Orbán Viktorhoz igazítva szavait – a szlovák MA7 hetilapban megjelent interjúban, amelyben jó párszor az újságíró alákérdezett. Az országgyűlés elnöke megerősítette, az első ciklusban gyakorlatilag újjáépítették az országot, s szerinte nem csak gazdasági‑pénzügyi szempontból, hanem államvezetési és morális értelemben is. A második ciklus négy évét a migránsválság határozta meg. A választási sikert az életszínvonalbeli gyarapodás hozta meg. Ebben a ciklusban Kövér is fontosnak tartja lecserélni a mostani brüsszeli garnitúrát, és a németekkel meg a V4-gyel egységben sikerülhet a francia tengely helyét elfoglalni, mert az uniót is át kell szabni, amit egy helyen úgy fogalmazott meg, hogy önálló politikai entitást kell kialakítaniuk. Ráadásul Szlovákia kacsingatott ki leginkább ebből a szövetségből, most mégis úgy látszik, lehet rá is építeni.

A Új fenyegetésként értékelik az EU-ban Orbán tusványosi beszédét bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Úgy alakult, hogy ez a lapszemle alapvetően a New York Timesról szól. Először is a lap közli a Reuters anyagát arról, hogy a Közép-európai Egyetem rektora úgy nyilatkozott a hírügynökségnek, a diákok nem fognak elvándorolni a magyar fővárosból, a CEU továbbra is legjobb képességének megfelelően folytatni fogja működését Budapesten, annak ellenére, hogy az új törvény nehézségeket támaszt, és Magyarország jobboldali vezetője nyíltan ellenségeskedik az egyetemalapító Soros Györggyel és az általa vallott liberális értékekkel. 

Michael Ignatieff ugyanakkor közölte: a 2019-ben induló évfolyamnak Bécsben kell majd beiratkoznia, ha addig nem sikerül megállapodást kötni a CEU magyarországi akkreditációjáról. „Nem lesz nagy exodus, nem fognak végigvonulni a CEU-diákok és a személyzet a bécsi autópályán. A legrosszabb esetben fel fogjuk emelni a hangunkat. Akkor is itt maradnak a kutató laboratóriumaink, az archívumunk, a nagy könyvtárunk, és mindaz, amit továbbra is tartunk majd” – vázolta a lehetséges legpesszimistábbnak vélt forgatókönyvet a rektor. Hozzátette, hogy amennyiben a bécsi campusukat kell felkészíteni a diákok fogadására, ezzel a munkával jövő szeptemberre el kell készülniük. Ha lesz megállapodás a magyar kormánnyal, a bécsi campust akkor is megnyitják, és tartanak ott néhány diploma előtti kurzust, miként a New York-i Bard College-ban is lesznek programok. Ha nem születik megállapodás, akkor több tevékenység kerül át Bécsbe, de akkor is fenn akarják tartani budapesti jelenlétüket.

Számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy megállapodás esetén a jelenlegi 1300 diák Budapesten marad, sőt, a számuk 2000-re növekszik. Megállapodás hiányában a 2019-es évfolyam mintegy 500 fővel Bécsben indul, és később a további évfoyamok indulásával ez a szám majd tovább növekszik, miközben azok, akik már most is Budapesten folytatják a tanulmányaikat, a magyar fővárosban is fogják azokat befejezni.

A következő nyolc hét kulcsfontosságú. A CEU eddig semmilyen jelzést nem kapott Orbánéktól.

A The New York Timesnál maradva, a lap terjedelmes cikket közöl az Európai Bizottság ma bejelentendő költségvetési terveiről, amelyeknek egyik, Lengyelországot és Magyarországot érzékenyen érintő eleme az előzetes sajtóhírek szerint az, hogy az „alapértékek” tiszteletben tartásához kötnék a támogatások folyósítását, és a büntető célzatú pénzelvonást nem is lehetne vétóval megakadályozni. A New York Times szerzője szerint lehetséges, hogy ezt a konstrukciót annyira ügyesen kitalálták, hogy nem is fogja túlélni az elfogadás hosszadalmas folyamatát. Ha mégis, akkor sem lép hatályba 2021 előtt. Ám mindezek ellenére – írja a nagy nemzetközi tekintélyű lap – olyan törekvésről van szó, amely ott próbál ütni az európai értékeket és normákat megcsúfoló országokon, ahol az valóban fáj: a zsebükön.

A New York Times szerint az az uralkodó hangulat, amit Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke fogalmazott meg, amely szerint nem lehet nem reagálni a Lengyelország és Magyarország támasztotta kihívásra, és a többi olyan országnak, mint például Szlovákia és a Cseh Köztársaság, amelyek flörtölnek az „illiberális demokráciával”, látniuk kell a következményeket.

A cikk mindenesetre ismertet néhány számadatot. Eszerint Lengyelországban 61, Magyarországon 55 százalékot tesz ki az infrastrukturális beruházások forrásain belül az uniós pénz részaránya.

Az uniós költségvetés az egyes tagországok nemzeti költségvetésének csupán egy százalékát érte el eddig. A 2014-2020-ra elfogadott hétéves keret 155 milliárd euróra rúgott, aminek a 9 százalékát kapta meg Lengyelország, 2,5 százalékát pedig Magyarország. Magyarország három százalékos növekedési üteme csak egy százalékos lenne a kohéziós támogatások nélkül – írja a New York Times. A cikk ugyanakkor kitér arra, hogy ennek a pénznek a nagy részét olyan nettó befizető államoktól vásárolt felszerelésre és szolgáltatásokra költik, mint például Németország vagy Franciaország, így a támogatás ezekhez visszajut piac vagy profit formájában. 

A The New York Times külön cikket szentel annak is, hogy a választást követő erkölcsi, politikai és jogi elégtételt ígérő Orbán Viktor győzelme után négy nappal valami furcsa dolog kezdődött meg a magyar igazságszolgáltatási rendszerben: gyors egymásutánban mondtak le az Országos Bírósági Tanács tagjai. Ez a testület – jegyzi meg a szerző – arra hivatott, hogy az igazságszolgáltatás legfőbb védőbástyája legyen a végrehajtói hatalom beavatkozásával szemben. A kormányfő bírálói – írja a lap – attól tartanak, hogy a bírák a most felbátorodott Orbán-kormányzat híveinek nyomására távoznak, és a szándék az igazságszolgáltatás megtörése.

„A helyzet eddig sem volt jó, de most tovább romlik” – idézi a cikk Sándor Zsuzsa volt bírót. A New York Times szerzője kitér arra: most lenne esedékes, hogy ismertessék annak a vizsgálatnak az eredményét, amely azon állítás igazságtartalmának a kiderítésére irányult, hogy a bírói testületet vezető Handó Tünde, Orbán egyik legrégebbi szövetségese az elmúlt hat év során módszeresen hűséges emberekkel töltötte fel a bíróságokat. A testületi tagok hirtelen lemondásai azt eredményezhetik, hogy az országos bírói tanács nem tud fellépni Handó ellen – olvasható a The New York Timesban.  

A Az „alapértékek” tiszteletben tartásához kötnék az EU támogatások folyósítását bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból! – ezt javasolta a belga Pascal Arimont európai parlamenti képviselő a helyi tv-ben, mondván, Orbán Viktor többször túllépte a megengedett határt – adta hírül az osztrák Der Standard.

Választási kampányát az EU-ellenesség és az idegengyűlölet fűtötte és amúgy is kötelezettségszegési eljárás fenyegeti kormányát. Arimont képviselővel szemben azonban sokan úgy vélik, csak akkor válik kezelhetővé Orbán, ha mindinkább bevonják az uniós döntéshozatalba. Manfred Weber a gratulációjakor együttműködéséről biztosította a magyar kormányfőt. Nem beszélve arról, hogy 12 fideszes képviselővel a tagjai közt az Európai Néppárt a legerősebb frakció, amelyik továbbra is megosztott a Fidesz kizárásának a kérdésében.

Van mit ünnepelnie Orbán Viktornak a választási győzelmével – írja Adam Lebor a Financial Timesban. Kétharmadot csinált, a kommunizmus bukása óta a leghosszabb ideje regnáló kormányfő, és Európában egyre jobban ő határozza meg azt az agendát, aminek alapkérdése a nemzeti identitás. Orbán győzött, mert elhitette s választókkal, hogy Magyarországot egyfolytában támadják, vagy a liberálisok, vagy a civilek, az ENSZ vagy éppen Soros. A nyugati liberalizmust mi az új marxizmusnak tekintjük – így egy fideszes a Financial Timesnak. Schmidt Mária teljes tévútnak nevezi a nyugati liberalizmust, aminek jele egyebek között, hogy Németországban a szélsőjobb AfD képviseli gyakorlatilag az ellenzéket a Bundestagban. A szerző mindenesetre megállapítja, hogy a Brexiten és a migrációs gondokon túl a nemzeti identitás körüli új kulturkampf Európa jövőjét, egységét és stabilitását fenyegeti.

Orbán illiberális demokráciájának lényege, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyekkel megvédhetik vezetőiket és jogkörüket – jellemzi a rendszer lényegét a Time magazinban Ian Bremmer. A bíráknak és az újságíróknak az a dolguk, hogy bírálóik ellenében védettséget biztosítsanak a választott vezetőknek. Mert a népakaratot nem lehet aláaknázni – vélik a győztesek. A földcsuszamlással fölérő győzelemmel ismét alkotmánymódosító hatalomhoz jutott Orbán, ezért késedelem nélkül nekilát a bírói függetlenség felszámolásához is.  Még keményebben fog bánni a médiával, igyekszik majd bezáratni a CEU-t is, s nem kizárt, hogy beíratja az alkotmányba az uniós kvótarendszer megtagadását. Az unió megcsapolhatja ugyan a támogatási pénzeket, azonban aligha foszthatja meg jogaitól, hisz’ a mai szavazási rendszer ezt nem tenné lehetővé, lévén Orbán támogatói a szomszédos kormányfők. Mindezek következményeként nyilvánvaló, hogy Nyugat és Kelet megosztottságának problémája nem mellőzhető, mert Merkel és Macron Európáját most már akár az euro-szkeptikussá váló Olaszország is megvétózhatja.

Az amerikai neokonzervatív The Weekly Standard újságírója a Népszabadság volt amerikai tudósítójával, a Népszava jelenlegi főszerkesztőjével vitatta meg a választások utáni helyzetet, érintve a választási eredmény körüli, technikai problémáiból adódó bizonytalanságot is. Az ellenzék nehéz helyzetéről megjegyezi: Orbán balról és jobbról is kiszorította őket, nem hagyott helyet nekik a politikai térfoglaláshoz. Budapest a demokratikus értékrend egyetlen védőbástyája maradt, s a szabad gondolkodásnak aligha lehet gátat szabni, előbb-utóbb győzedelmeskedni fog, ám előtte még sokan elhagyják az országot.

Az amerikai Forward zsidó lap már a címében is meghökkent: Karjaiba fogadva az antiszemita Orbánt, Netanjahu cserbenhagyja a cionizmus eszméjét. A szerző szerint nem említhető egy lapon az egykori antiszemita Jörg Haider és Orbán Viktor. Pedig annak idején Izrael és Ausztria viszonya úgy megromlott, hogy még nagykövetét is visszahívta Bécsből. A mostani antiszemitizmus – ami például Orbán Viktor Soros-ellenes kampányában manifesztálódott – olyan veszélyes utat sejtet, mint ami egykoron a holokauszthoz vezetett. Orbán és Benjamin Netanjahu viszonyát, közös liberalizmus- és muzulmán-gyűlöletüket értékelve – a Charleston Egyetem professzora szerint – az izraeli kormányfő már nem elkötelezett élharcosa az európai antiszemitizmusnak, sőt ágyba bújt egy olyan ultranacionalista politikussal, aki Izrael barátjának mondja magát.

A The Guardian Alekszandar Vučić és Orbán Viktor barátságára, hasonló politikai karakterükre hívja fel a figyelmet, miközben megjegyzi, mindketten ígéretes kaméleonok, akik minden változásra képesek hatalmuk biztosítása érdekében. Kettejük legutóbbi, választások előtti találkozójáról kiszivárgott, hogy az uniós tagságra egyelőre sikertelenül aspiráló Vucsics és az ultranacionalista Orbán között szó esett a trianoni sérelmekről épp úgy, mint Szerbia Koszovó-sérelmeiről. Csak nehogy a területi és etnikai kérdések és követelések legyenek az Európai Unió soron következő válságtémái! – figyelmeztet a szerző. Az uniónak ezt azonnal meg kellene állítania, amíg ez nem késő.

A Következik a bírói függetlenség és a sajtószabadság teljes fölszámolása? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Ez a választás gyakorlatilag élet-halál kérdése – ezt az állítást idézi az AP amerikai hírügynökség Bencsik Andrásnak, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjének a szavaiból, aki az úgynevezett „békemenet” egyik szervezője. Az összeállítást ismerteti a The New York Times és a The Washington Post.

A március 15-i ünnepnap várható budapesti ellenzéki eseményei közül az AP hírügynökség a diákok tiltakozó megmozdulását, valamint a Kétfarkú Kutya Párt békemenetét emeli ki. A cikknek a kampányról szóló része megírja, hogy Orbán Viktor és a legtöbb fideszes jelölt elzárkózott a vitákban való részvételtől. Az esélyekről szólva a szerző idézi Győri Gábort, a Policy Solutions politikai kutatóintézet vezető elemzőjét, aki szerint az ellenzéki pártok, ha koordinálnak egymással, elérhetnek bizonyos sikert, ami lehet, hogy nem lesz elég a győzelemhez, de ahhoz mindenképpen, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmadát.

A Bloomberg hírügynökség a szlovákiai helyzetről szóló cikkében azt írja: Robert Fico miniszterelnök eddig úgy állította be önmagát, mint aki az Európai Unióban az ellenpólus olyan populista erős emberekkel szemben, mint a magyar Orbán Viktor és a lengyel Jarosław Kaczynski. Ez a kép a múlt héten elhomályosult, amikor azzal vádolta vetélytársait, hogy Soros György segítségével támadják őt. Aa kijelentés Orbánt visszhangozta, aki a magyar származású üzletembert az illiberális demokrácia ősellenségének kiáltotta ki.

Idézi a Bloomberg Lendvai Pált, a Bécsben élő Közép-Európa- szakértőt, aki – felidézve Fico azon állítását, amely szerint Szlovákia az Európa-párti érzelmek szigete a térségben – megállapította: „nem lehetsz a demokrácia szigete, ha derékig állsz a piszokban”.

Egy másik elemző azonban eltérő szemszögből nézi a dolgokat. A Bloomberg által szintén idézett Jiří Pehe, a prágai New York Egyetem igazgatója attól tart: ha összeomlik a szlovák kormány, akkor fennáll annak a veszélye, hogy euroszkeptikus pártok jutnak hatalomra. A változás – vélekedik Pehe – oda vezethet, hogy Szlovákia csatlakozik Magyarországhoz és Lengyelországhoz, valamint a Cseh Köztársaság is lecsúszhat ugyanoda, és ez nagyon veszélyes helyzetet teremtene a közép-európai térségben.

Milyen változásokat hozhat az amerikai külügyminiszter-csere? Ezen töpreng ma a világsajtó jó része. Terjedelmes cikket közöl a témáról a Los Angeles Times is, amelynek a szerzője abban látja a várható legfőbb eltérést, hogy Mike Pompeo, az amerikai diplomácia új irányítója semmiben sem fog ellentmondani Donald Trump elnöknek – szemben a külügyet eddig vezető Rex Tillersonnal. „Hatalmas energia, hatalmas intellektus, mindig ugyanazon a hullámhosszon vagyunk. Nagyon jó vele a viszony, és ez az, amit elvárok a külügyminisztertől” – lelkendezett Trump azon, hogy milyen jó döntést hozott most, és kendőzetlenül elárulta, mi a legfőbb elvárása beosztottjával szemben.

A CIA főnökeként Pompeo feladata volt eddig, hogy minden reggel tájékoztassa az elnököt a hírszerzés legfrissebb, legfontosabb értesüléseiről. A Los Angeles Times szerint Trumpról közismert, hogy irtózik a részletektől, ezért Pompeo – legalábbis így tudja a lap – az eddiginél lényegesen rövidebbre fogta ezeket a reggeli beszámolókat, és rendre kihagyta belőlük azokat az információkat, amelyek arról szólnak, hol, milyen módon tettek keresztbe az oroszok az amerikai érdekeknek. A CIA-főnök el akarta ugyanis kerülni, hogy az elnök túlságosan feldühödjön.

A cikk ugyanakkor nem csupán a beosztott szolgalelkűségéről tesz keresetlen megjegyzéseket, hanem kifejti ugyanennek a visszáját is: nevezetesen azt, hogy a diplomáciában fontos lehet: ha Pompeo bármit mond majd külügyminiszterként, akkor arról mindenki tudni fogja, hogy olyan, mint ha személyesen az elnök mondta volna. Tillersonra ez a legkevésbé sem volt érvényes, hiszen közismert módon számos kérdésről másként vélekedett, mint Trump. Különösen hasznossá válhat Pompeo pedigréje a koreai témájú tárgyalásokon. A Los Angeles Times idézi Daniel Russelt, az Obama-kormány kelet-ázsiai ügyekre szakosodott volt helyettes államtitkárát, aki szerint: ha van olyan pozíció, amit az észak-koreaiak értenek és tisztelnek, az a volt kémfőnök pozíciója.

Az 54 éves Pompeo végzettségére nézve jogász, katonatisztként szolgált az első öbölháborúban. Nem volt hajlandó elítélni, hogy a CIA kínzással is szert tett információkra a terrorizmus elleni harcban.

A Ha összefog az ellenzék, megakadályozhatja a Fidesz kétharmadát bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.