Nemcsak az okostelefonos alkalmazásban becsült árat garantálja a Taxim, de azt is, hogy egyenruhás sofőrjei a legjobbak lesznek a piacon, köszönhetően a speciális szűrő és képzési rendszernek – írja lapunk tudósítója annak kapcsán, hogy a minap startolt az új taxi-vállalkozás, amelynek magyar tulajdonosai a rendeletben előírt, júliusi 7–55%-os áremelés ellenére is úgy érzik, van igény még egy szolgáltatóra Budapesten.
Saját piackutatásuk szerint a megkérdezettek háromnegyede cserélné le mostani taxiját egy jobb szolgáltatást nyújtó cégre. Erre építve a 100 milliós jegyzett tőkével alapított cég a kezdeti ötvenes flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítené.
Mivel a kuncsaftok elégedettségért a legtöbbet a volán mögött ülők tehetnek, a Taximnál nagy súlyt fektetnek a munkatársak kiválasztására, oktatására és megtartására. A szolgáltatás minőségének folyamatos szavatolására hozták létre a „sofőr-minőségbiztosítási programot”, amelyet coach-ok és pszichológusok közreműködésével fejlesztettek. Egy olyan szabályozott környezetben ugyanis, ahol rendelet határozza meg a fuvardíjat, a kocsik méretét, matricázását, reklámfelületeit, felszereltségét és korát, ott csak az emberi tényezővel és a modern technológiával lehet kitűnni.
Online applikációja már minden taxis cégnek van ugyan, de ez az első magyar fejlesztésű alkalmazásra épülő, az újdonságok iránt különösen fogékony társaság. A Taximot alapító fiatal üzletemberek megvizsgálták a többi között az Uber, a Grab és a Lyft rendszereit, és hiányosságaikat úgy küszöbölték ki, hogy programjuk teljes mértékben szolgálhassa a magyar használók igényeit. Az alkalmazás a fizetés és az előrendelés tekintetében is rugalmasabb elődeinél, és hamarosan gombnyomásra lesz rendelhető vele nagyméretű, gyerek- és kutyabarát autó is. A modern online rendszer mellett a Taxim hagyományos diszpécser központon keresztül is hívható, így a konzervatív megoldásokat előnyben részesítők vezetékes számon is rendelhetnek autót.
A Taxim applikációját pár nap alatt ezernél is többen töltötték le az App Store vagy Google Play kínálatából.