Szakmai indoka nemigen volt annak, hogy szombaton este a miniszterelnök döntése nyomán kinyithattak az éttermek teraszai. Politikai oka annál inkább: Orbán Viktor mindig is híres volt arról, hogy igyekszik odafigyelni arra, ami az ő népe szívét nyomja, átérzi a lakosság fájdalmát, és mint a jó úttörő, ahol tud, segít.
Most éppen a bezártságon kellett enyhíteni, és a miniszterelnök nem is késlekedett: április 24-én boldog, önfeledt emberek lepték el Budapest belvárosának teraszait. A fotókon látszik, hogy a legtöbben maszk és távolságtartás nélkül örültek a tavasznak, annak, hogy fityiszt mutathatnak az életünket több mint egy éve megkeserítő járványnak. Mintha mi sem történt volna, mintha nem halt volna meg már eddig is több, mint 26 ezer honfitársunk.
A szakemberek szörnyülködtek, gyakorlatilag egyetlen, magára valamit is adó hozzáértő sem akadt, aki szerint ennek a mostani vidámságnak nagyjából két hét múlva ne lenne meg a böjtje. Két hét persze sok idő, mi, magyarok a mának élünk, és örülünk annak, hogy „visszakaptuk a régi életünket”. Nem a szakma döntött a szigor enyhítéséről, nem a járványhelyzet alakulása, hanem (Első és/vagy Nagy) Orbán Viktor tűzött ki célokat maga és az ország népe elé. Ezeket kellett teljesíteni, hogy lazíthassunk végre, kerül, amibe kerül. Három és félmillió beoltott emberhez kötötte Orbán a teraszok megnyitását, szorítottunk nagyon, hogy meglegyen, és az igyekezet nem volt hiábavaló. A 3 és félmillió beoltott ember persze nem ennyi védettséget jelent, hanem azt, hogy ennyin kapták meg valamelyik vakcinából legalább az első oltást. Hogy ez mire elég, tudjuk: gyakorlatilag nem sokra, a majdnem teljes védettség is csupán a második oltás után két hét elteltével várható.
A következő állomás a 4 millió, hamarosan meglesz az is, és akkor jöhetnek az újabb lazítások, minden, ami szem, szájnak ingere. (Nem kizárt, hogy a labdarúgó bajnokság utolsó fordulóját nézők részvételével rendezhetik.)
Sokáig úgy tűnt föl, hogy Müller Cecília nem szólal meg az ügyben, de az országos tiszti főorvos végül megtörte a hallgatást. Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján, gyakorlatilag az összes szakember véleményével szembeszegülve, üdvözölte a felhőtlenül (és felelőtlenül!) mulatozó boldog emberek látványát. „Örülünk a felszabadult baráti találkozásoknak a teraszokon, de továbbra is felelősséggel tartozunk egymás iránt.” Ezt mondta Müller Cecília, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogyha minden jól alakul, akkor ő is ugyanúgy örül, mint a miniszterelnök, ha meg mégis elszabadul a járvány, és újabb ezrek halnak meg, akkor majd emlékeztet mindenkit, hogy ő szólt: gyakran mossunk kezet, mert a vírus nem játék.
Némileg árnyalta a képet Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár, aki a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy „látta ő is a képeket, és reméli, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik az ilyen rendezvényeket, tömegjeleneteket, mert az az érdekük, hogy részt tudjanak venni az írásbeli érettségi vizsgán.”
Maruzsa államtitkárban tehát nem volt annyi bátorság, hogy kifejezze nemtetszését, megszólalásából azonban kiderül, hogy odahaza, amikor azt hiszi, hogy senki sem látja, rosszallóan csóválja a fejét. Aggódik a „felszabadult baráti találkozások” résztvevőiért, akik maguk és mások egészségét veszélyeztetik, mert, így Maruzsa államtitkár, nem volna jó, ha betegségük miatt nem tudnának idén érettségizni.
Miközben a kormány a teraszok megnyitásának engedélyezésével az emberek kedvében kívánt járni, félszemmel már a jövő évi választásra koncentrál. Pontosabban a közvélemény-kutatók által mért, a Fidesz számára nem minden tekintetben reményteljes számokra. Különösen a fiatalok körében van lemaradása a kormánynak, mert felnőtt egy generáció, akit hidegen hagy a gyurcsányozás, viszont öreg, begyepesedett trottyoknak tartják Orbán Viktort és társait.
Ezt a kedvezőtlen megítélést igyekszik a teraszterápiával orvosolni a kormány, ezért a mostani elkapkodott nyitás, a szombat esti láz, ami – ne legyen igazuk a szakembereknek – jó eséllyel lázálommá válhat.