A BRFK hétfőn a honlapján azt írta, hogy a rendőrséghez országszerte több állampolgári bejelentés érkezett, mert ismeretlen tettesek különböző internetes oldalakon keresztül egy káros tartalmú szoftvert terjesztenek. A rendőrség jelenlegi információi szerint egy nemzetközi csoport áll a vírus megjelenése és terjedése mögött. Az adott ország rendőrségi jelképei felhasználásának módszere több nyugat-európai országban is megjelent – tették hozzá.
Kifejtették: a „Ransomware” vírus a sértett gépének képernyőjére egy üzenetet tölt be, amely szerint a „Magyar Rendőrség Osztály Elleni Kiberbűnözés” zárolta a komputert, mivel azon illegális tartalmak találhatóak. Az üzenet szerint a gép feloldásához „Ukash vagy paysafe” utalással egy meghatározott összeget kell befizetni. Az így kicsalt pénzek feltehetően internetes szervezett bűnözőkhöz jutnak el – írta a rendőrség.
A BRFK közleményében felhívta a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, ezért „ezen üzenetek alapján senki ne vásároljon Ukash vagy egyéb utalványt”.
Kiemelték: a vírus csak aktív kapcsolat esetén indul el, ezért ilyenkor – a modem kikapcsolásával vagy az internetkábel kihúzásával – az internetes kapcsolatot meg kell szakítani és újra kell indítani a számítógépet. Ezután javasolt a fertőzött számítógép vírusirtását, vagy az adatmentést és a számítógép újratelepítését elvégezni, amelyhez szükség lehet számítástechnikai szakember segítségére.
Ezen felül – írták – a számítógép újratelepítése után ajánlott vírusirtó programot, valamint kétirányú tűzfalat telepíteni. A vírus terjedésének megakadályozása és a szükséges óvintézkedések meghozatala végett a rendőrség felvette a kapcsolatot az internetszolgáltatókkal és a biztonságtechnikai szoftverek fejlesztőivel – olvasható a közleményben.