Ti jöttök, fiatalok! – életpálya-népszerűsítő program

Az illusztráció forrása: www.pressebox.de.Közismert, hogy a hozzáadott érték arányának emelésével javítható a magyar versenyképesség, ami egyszersmind a gazdasági föllendülésnek záloga. A többi között erről is beszélt Cséfalvay Zoltán államtitkár azon a mai rendezvényen, amelyen a „TiJöttök!” elnevezésű programot mutatták be. A gazdasági stratégiáért felelős politikus hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy minél több fiatal ismerje meg a tudományos kutatói, a vállalati mérnöki, illetve az innovatív vállalkozói életpályák nyújtotta lehetőségeket. A két részből álló kampánynak az Új Széchenyi Terv 49,4 millió forintos támogatást nyújt. A következő hónapokban érdemes a „TiJöttök!” program honlapján tájékozódni. A weboldal üzemeltetői azt várják, hogy a fiatalok mutassák be eredményeiket, ötleteiket, mert az ő példájuk adhat másoknak is bátorítást. A szeptemberben kezdődő országjáráson, a tudománynépszerűsítés keretében mások is megismerhetik, milyen sokszínű és változatos életpályák közül is választhatnak a leendő kutatók, vállalati mérnökök vagy innovatív vállalkozók.

A program kidolgozásakor az volt az alapelv, hogy a tudomány rejtelmeit érdekfeszítően, lebilincselően ismertessék meg a fiatalokkal. A pályakezdőket sikertörténeteken keresztül kívánják megszólítani, mert ettől is remélik, hogy közülük mind többen választják a műszaki és természettudományos pályákat. A karrierlehetőségek, kilátások ecsetelése közben az is elhangzott, hogy ma már járulékkedvezmény illeti meg a kutatókat, és a legjobbak bónuszpénzek kifizetésére is számíthatnak.

A fontos kezdeményezés segíteni szeretne a pályaválasztásban, elvégre nem lehet mindenkiből énekes, ügyvéd vagy médiaszemélyiség. A tájékoztatás mellett mentorálásra is számíthatnak az érdeklődők. Az említett internet-portál kialakításán túl most szervezik a tizenkét helyszínből álló felsőoktatási országjárást. Külön kampányt szentelnek a magyarországi konvergencia-régióknak, így egy-egy hónapig, az ottani felsőoktatási és kutatóintézetek tudományos munkáját állítják a kommunikáció középpontjába.

A szeptembertől februárig tartó országjáráson a következő városokat, illetve felsőoktatási intézményeiket érintik: Debrecen, Nyíregyháza, Győr, Sopron, Kecskemét, Szeged, Veszprém, Pécs, Kaposvár, Gyöngyös, Eger és Miskolc.

A „TiJöttök!” program sikeréért  a szervezők arra kérik az említett városokban tudományos munkát végző fiatalokat és felsőoktatási intézményeket, hogy osszák meg eredményeiket, így a szeptemberben kezdődő kampányban ők is megmutathatják magukat az egész országnak.

A program megvalósítója: Innocenter Közhasznú Nonprofit Kft. Együttműködő partnerei: Nemzeti Innovációs Hivatal, Magyar Innovációs Szövetség, Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, EHF – Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány, Csodák Palotája Nonprofit Kft., The Hyperion Group Kft., Richter Gedeon Nyrt., Grundfos, IND Group