De mivel az aláírásom – két tanú szignójával együtt – mégis csak ott szerepelt az ominózus írásművön, a hivatal a budapesti Teve utcában hosszas konzultálások után úgy döntött, kérvényként átveszi a feleségemtől azt, amit meghatalmazásként nem volt hajlandó. És elküldi címemre az okmányt – postán. Gondosan megcímzett borítékban, talán még udvarias kísérő levéllel is kibélelve.
Az adófizetők pénzén, persze.
Bürokrácia – 2013. május (2)
A második felvonás: 2013. május 14., 16,28:
Budapest Főváros Kormányhivatala, pontosabban annak Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve rendben megküldte 0 002 94x xxx sorszámú Európai Egészségbiztosítási Kártyámat. A kártya használatával kapcsolatosan valóban minden szükséges tájékoztatást elismerésre méltóan példás gondossággal összegező, egész oldalas, pecsétes, igazgatói, a kiadmány hiteléül az illetékes hivatalnok aláírásával is megerősített kísérőlevél társaságában.
Postán, BPK-241- 03344/2013. szám alatt, tértivevényesen, 325 forintért.
A küldeményt postásunktól a feleségem vette át, saját kezűleg aláírva, a hivatalhoz, illetve annak illetékes szervéhez visszatérő tértivevényt.
Ugyanaz a feleség, akit ugyanez az intézmény személyesen nem tekintett alkalmasnak arra, hogy a kártyát a helyszínen – az államot a továbbítási költségtől és levelezési fáradozásoktól mentesítve – a kezébe kapja.
A rend és a megértés kedvéért megismétlem. Ott és akkor az volt indok, hogy a fent említett EU-kártya átvétele céljából feleségem nevére szóló és annak hitvesi „beosztására” is utaló, általam aláírt meghatalmazásról hiányzott egyetlen szó: „alulírott.” De mivel az aláírásom – két tanú szignójával együtt – mégis csak ott szerepelt az ominózus írásművön, a hivatal a pesti Teve utcában hosszas konzultálások után kérvényként átvette a nejemtől azt, amit meghatalmazásként nem.
A kártya – jelentem – most, itthon, a hitvesi kézen át, rendben a kezemben landolt.
Bingó!