Csak látom én, hogy szar a világ, tök a tromf (Petőfi levele Aranyhoz, 1847)
(Váncsa István / Élet és Irodalom, 2020. november 6.) Most, amikor ezt a szöveget továbbadjuk, New Yorkban reggel hét óra van, Los Angelesben hajnali négy, de az amerikai elnökválasztásnak, amely elvileg tegnap zajlott, eredménye még nincs, és jó darabig nem is lesz. (Nyitó kép: napi.hu; „Viktor, kolbászt tettél a lecsóba?”)
Majd a hónap vége felé talán, formálisan pedig csak vízkeresztkor. Minket, magyar embereket ez amúgy sem érdekel, mi az eredményt rég ismerjük, kormányzó urunk azt már szeptember végén világgá kürtölte. Trump nyerni fog, nincs B-terv, ezt tudatta országgal-világgal, akinek esze van, értett a szóból. (Mellesleg a „trump” szó ugyanaz, mint a magyar „tromf”, a német „trompf” vagy a francia „triomphe”.) Nem jóslat volt ez, hanem Amerikának szóló direktíva. Mint amikor egy külföldit útba igazítunk: innen az ötös busszal a Pasaréti térig, onnan négy megálló a huszonkilencessel, és máris ott vagy a Lipótmezőn.
Kormányzó urunk tehát elmagyarázta az amerikaiaknak, mit kell csinálniuk, ahogy erre már négy évvel ezelőtt, a Bálványosi Szabadegyetemen is rávilágított. „Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sosem gondoltam volna, hogy valaha is felmerül a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb”, tájékoztatta a nagyérdeműt, majd fölvázolta, mi az, ami „a derék amerikai elnökjelölt” programjából az ő tetszését leginkább megnyerte.
Például az, hogy „a demokráciaexport politikáját abba kell hagyni”, ellenkező esetben ugyanis jön a migráns, és mindenkit megkamatyol.
Korábban is lehetett tudni, hogy Kadhafi és Szaddám diktatúráinak lerombolása az Európába menekülni vágyók előtt csakugyan kaput nyitott, tehát ennek a belátásához Trump politikatudományi szakértelmére nem volt szükség. Aki olvasott újságokat, rájött magától is. Nem is ez a legszebb, hanem az, hogy a demokrácia exportjáról épp a magyarok felkent vezetője szól a világhoz. Joga van hozzá, szó se róla, mindazonáltal ha például Csukcsföld kormányzója fejtené ki a kókuszdió exportját illető fenntartásait, nagy valószínűséggel kiröhögnék. Egyébiránt a demokráciaexport fogalma a legkevésbé sem baloldali lelemény, ellenkezőleg, a republikánus George W. Bush elnökösködése idején vált népszerűvé Amerika neokonzervatív politikai köreiben, ám erről a magyarok vezetőjének nem kötelező tudomással bírnia. Annyira nem, hogy mindazt, amit Tusványoson előadott, egy héttel később a Christian Kern osztrák kancellárral tartott sajtóértekezleten újra bemutatta.
Kern csak annyit fűzött hozzá, hogy nem jó, ha egy férfi festi a haját, és evvel ezt a tárgykört a maga részéről lezártnak tekintette.
Kuruclelkű magyar létünkre ekkor úgy éreztük, át kéne igazolnunk labancnak, de nem volt felvétel, úgyhogy maradtunk azok, akik eleve vagyunk.
A fentiekhez még annyit, hogy Trumpnak 2016 nyarán kormányzó urunkon kívül további köztiszteletben álló támogatói is akadtak, név szerint Marine Le Pen és Šešelj vajda. Ők persze nem hivatalban levő kormányfők voltak, hanem csak egyszerű futóbolondok, de abból a családból, ahová kormányzó urunk is tartozik. Most se egyedül ő szorít Trumpnak, hanem például a tálibok is, és ezt nem az ujjunkból szopjuk, az MTI jelentette bő három héttel ezelőtt a CBS-re hivatkozva. Messzemenő következtetéseket nem kell belőle levonni, mindazonáltal az a körülmény, hogy kormányzó urunk Le Pennel, a magyarellenes Šešelj vajdával és a talibánnal került egy társaságba, valamit mégiscsak jelent. Legalábbis azok számára, akik eddig nem tudták, hogy közéjük való.
Kormányzó urunk ma már bizonyos értelemben Trump személyéhez tartozik, persze nem mint barátja vagy harcostársa, hanem mint bűneinek egyike. Robert Menendez, a szenátus külügyi bizottságának demokrata tagja hosszú jelentést írt Trump külpolitikájáról, a szöveg a neten korlátozás nélkül elérhető, terjedelme hetvennégy nyomtatott oldal, benne kormányzó urunk neve harminchatszor fordul elő, és egyszer sem dicsérőleg. Mária országa a dokumentumban önálló, rövid, ám tartalmas fejezetet is kapott. Minden benne van, egyebek között az is, hogy 2019-ben a Freedom House Magyarországot a részben szabad kategóriába sorolta át, abba, ahová Pakisztán és Zimbabwe is tartozik. És ez még semmi ama gyöngéd kapcsolatokhoz képest, melyekkel kormányzó urunk Amerika különféle halálos ellenségeihez, mindenekelőtt az oroszokhoz, a kínaiakhoz és az ő titkosszolgálataikhoz viszonyul.
Trump elolvasta a jelentést, íróját meghívta a Fehér Házba, és elmondta, hogy Orbán jó fazon, aki rengeteg haditechnikát vásárol amerikai cégektől vagyonokért.
Ha tehát úgy hozná a sors, hogy valami kifürkészhetetlen ok folytán mégse a festett hajú lesz az Egyesült Államok soron következő elnöke, akkor a magyar–amerikai kapcsolatoknak hosszabb időre annyi. Más kérdés, hogy mit veszítünk vele, ezt azonban könnyű megválaszolni: Cornsteint. Ha ez a megfogalmazás túl tömör, akkor forduljunk bizalommal a Magyar Nemzet által közölt interjúhoz (David Cornstein: Nincs baj a magyar demokráciával), minden benne van, amit e tárgyban tudni érdemes. Veszíteni az amerikaiak fognak, kormányzó urunk ugyanis leveszi róluk a kezét, aztán majd meglátják, mire jutnak egyedül. Az se kizárt, hogy hadat üzenünk nekik, egyszer már volt ilyen, nem okultak belőle. Ha még egyszer azt üzenjük, az talán már használ, de ha nem, hát nem.
Nézzük a másik oldalt, vagyis azt, hogy ugyanevvel mit nyerünk. A válasz megint egyszerű, két dolgot, egyik fontosabb, mint a másik. Jelenleg a világ ma még legerősebb államának vezetője – Isten bocsássa meg nekünk – egy kapitális barom, ez ellen pedig az ízlésünk tiltakozik. Ha vége lesz, az a mi esztétikai érzékünk számára nagy megkönnyebbülést hozand. A másik még fontosabb. Ha Biden lesz az elnök, akkor nem kell látnunk kormányzó urunk orcáján azt a diadalittas vigyort, amely Trump újraválasztását követően kétségkívül fölragyogna és egyhuzamban tündökölne 2068-ig, amikor megérkezik az Apophis, és mindent a helyére rak.
Nagyjából ennyi.
Illetve még egy apróság. Trump, legalábbis az eddigi nyilatkozatai alapján, hagyná a dagadt ruhákat másra, Európa problémáit oldják meg az európaiak. Biden mindehhez másképp közelít, ő valószínűleg több figyelmet fordítana a NATO-ra és az EU-ra is. Az unió helyzete talán némileg stabilizálódna, ez pedig azt az örvendetes következményt vonná maga után, hogy kormányzó urunk és bandája még több uniós támogatás nyúlhatna le és herdálhatna el azon a módon, amely már egy évtizede működik és olyan jól bevált.
Fentieket leszámítva Biden elnökösködése Magyarországon hangyányit se segítene, részben azért, mert nem lehet rajta segíteni, részben pedig azért, mert senkit se érdekel. Magyarország problémái magukat a magyarokat se érdeklik, ezért jutott oda, ahová.
Mindazonáltal csüggedésre semmi ok.
Ötven forint egyszeri segélyt kapott az államtól egy fóti nyugdíjas, jelentette a minap az ATV.
Tulajdonképp egész jó itt minekünk.